Néhány éve elkezdődött az orosz és a román front kutatása, remélhetőleg a következő években sor kerül a szerb front kutatására is, hangsúlyozza dr. Négyesi Lajos hadtörténész, akit az I. világháború befejezésének centenáriuma alkalmából kérdeztünk.
A világ hamarosan megemlékezik az I. világháború száz évvel ezelőtti befejezéséről, a nagy háború végéről. Ennyi év távlatából is azonban sok az ismeretlen. Hol tart a magyar hadtörténeti kutatás?
– Az első világháború kutatása során nem az ismeretlen felkutatása, hanem az elfeledett tudás ismételt feltárása történik. A két világháború közötti időszakban a nagy háborúnak szinte könyvtárnyi irodalma született, melyben alaposan feldolgozták az eseménytörténetet. Az ezredek többségének világháborús szerepléséről albumok jelentek meg. Számos visszaemlékezés, háborús napló, frontregény került kiadásra. Emellett a levéltárak egyik leggazdagabb anyagát jelentik az első világháborús dokumentumok. Véleményem szerint ma már nem a háború történetének kutatása és feldolgozása a legfontosabb feladat, hanem sokkal inkább az értékelése. A két világháború közötti időszakban az igazságtalan békediktátumok miatt a vesztes országok revansra készültek, de a győztesek sem voltak teljes mértékben elégedettek az eredménnyel. Új háborúra készült a világ, és azt keresték, hogyan lehet a korábbi harcok tapasztalataira építve az újabb erőpróbát megnyerni. Az első világháború a katona helytállására, a sikeresen megvívott harcra jelentett példát. Egy ilyen politikai környezetben nem kapott hangsúlyt annak kimondása, hogy a háború mérhetetlen szenvedést, veszteséget hozott, és a civilizált világ csődje volt. Az akkoriban született művek a háborút szükségszerű erőpróbának tekintették.
Milyen ismeretlenekre keresik leginkább a választ ma is?
– Száz évvel az események után a háború értékelésére kellene helyezni a hangsúlyt, és választ adni, miért és hogyan sodródott a világ egy olyan háborúba, amelyet nem volt képes tudatosan befejezni. A részt vevő országok egyszerűen kimerültek, és nem voltak képesek tovább folytatni a háborút. Persze ez nem olyan egyszerű, mivel a rendszerváltásig a világháború a megtűrt kutatási témák között szerepelt. Nem volt népszerű felidézni a nagy háborút. Még éltek a szemtanúk, de a történeteikre nem mutatkozott fogadókészség, főleg a második világháború borzalmai után. Az embereknek elegük volt a háborúkból. Most, hogy már több nemzedék is felnőtt, akik békében születtek, a háborúhoz kevesebb érzelem kötődik, képesek vagyunk történelmi eseményként vizsgálni. (Szerbiában azért egy kicsit más a helyzet, a jugoszláv polgárháború és a NATO-csapások emléke még élénken él az emberekben, de akik azután születtek, már ők is felnőttek békében.) A történeti kutatások másik területe az elfeledett történelem feltárása. Ismét megismertetni a háború mikrotörténetét, az emberi sorsokat, az egykori hadszíntereket azonosítani, és bemutatni az egykori katonák leszármazottainak, hogy megismerjék azokat a helyeket, ahol a dédnagyapák harcoltak, megtalálni a sírjaikat a távoli csatamezőkön.
A frontok közül melyeknek a kutatása igényel még több figyelmet?
– Az elmúlt években az olasz front kutatása nagyon sikeres volt. Tanösvények (Pot miru), szabadtéri múzeumok, világháborús kiállítások létesültek. Rendbe tették a temetőket, zarándokutakat, megemlékezéseket szerveznek. Néhány éve elkezdődött az orosz és a román front kutatása. Remélhetőleg a következő években sor kerül a szerb front kutatására is. Ebben a munkában az állami intézetek mellett nagy szerepet kapnak a civil szervezetek is. Közülük is kiemelném a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítványt és a szegedi Meritum Egyesületet.
Minden háborúban vannak sorsdöntő csaták, kiváló hadvezérek. Az első világégésből mely csatákat, kiket említene?
– Az első világháborút az Osztrák–Magyar Monarchia vívta. A hadsereg vezetői a birodalmat szolgálták, és csak másodlagosan élt bennük a nemzettudat. A Monarchiának is voltak jól képzett tábornokai, akik egy-egy frontszakaszon kiválóan vezették a csapataikat. Sok nevet kellene felsorolnom, de a legjobbak ott szerepelnek a katonai Mária Terézia-rend kitüntetettjei között. Magyar szempontból feltétlenül ki kell emelnem József Ágost főherceget, aki VII. hadtest parancsnokaként irányította a Doberdó védelmét. Hadtörténészként pedig Doberdói Bánlaky (Breit) József tábornokot, aki a világháborúban a 39. honvéd hadosztály parancsnoka volt, a háború után pedig megírta a magyar nemzet hadtörténetét.
Hogy állunk a katonai temetők, síremlékek, emlékművek ápolása terén az anyaországban, a határon túli magyarlakta területeken?
– 2016 óta a magyar kormány kétmilliárd forintot fordított az első világháborús hadisírok és haditemetők felújítására. Emellett más forrásból az önkormányzatok pályázhattak az első világháborús emlékművek felújítására. A Délvidéken mindenképpen ki kell emelnem Molnár Tibor zentai levéltárvezető munkáját.
@kep = Dr. Négyesi Lajos
@kep = Olasz katonai fogvatartottak a caporettói áttörés után (forrás: Wikimédia Commons)
