Nagy József magyarkanizsai táncművész, koreográfus a színpadi tevékenysége mellett szobrászattal, rajzzal és fényképezéssel is foglalkozik. A szabadkai Klein House-ban nemrég a fotogramjaiból nyílt kiállítás. Képei arról vallanak, hogy mennyire szoros lehet a kapcsolat a képzőművészet és a tánc, a mozgás között.
A kiállításmegnyitón Bakos Petra, a kiállítás kurátora osztotta meg gondolatait az alkotásokkal kapcsolatban:
– Lassan, sejtelmesen bontakoznak ezek a képek, de szemünk máris alakokat azonosít. Angyal, bagoly, vénuszdomb, tenger, táncos… első sétánkon a fotogramok erdejében tobzódunk a felismerés gyönyörében. Kapaszkodik szemünk a megszokottba, vackot épít a megnevezhetőből. Fotogram úgy keletkezik, hogy az erőteljesen megvilágított fényérzékeny papíron a ráhelyezett vagy előtte elmozgatott tárgyak árnyéka kivetül. Minthogy a fotópapír fénnyel megdolgozása manuális munka, a fotogram a műfaját tekintve a fényképészet és a festészet elegye, vagy amint a neve is mondja, fénnyel jegyzés. Ezt a beszélő nevet pedig történetesen egy bácsborsódi születésű illető adta a műveletnek, Moholy-Nagy László, aki feleségétől, a fotográfus Lucia Schultztól tanulta el a fényérzékeny papíron való munkálkodás minden csínját-bínját. Moholy Lucia azonban hiába volt úttörő fotográfus, mint férje és később Walter Gropius alkotótársa, feledésbe merült szinte teljesen. Ezért abban, hogy Moholyék által ez a technika fotogram néven híresült el, költői igazságot érzek, hiszen állandósulhatott volna a rayogram elnevezés is, ahogy a műfaj másik nagyja, Man Ray óhajtotta, de maradt a fotogram, benne a foto- előtaggal, melynek jelentése görögül fény, latinul lux, azaz lucia. A Nagy József fotogramjainak sűrű feketéjébe vezető ösvényen első útjelzőnk maga az elnevezés, a fotogram, amelyben egyesül Moholy-Nagy László és Lucia, azaz Bácska és a fény. Nagy József munkáiban, fotogramjainak feketéiben Bácska, az iszap, a sár és ezzel együtt a fény egyenlőképp van jelen. Lebontja vagy fel sem építi a hierarchikus elrendezés mentsvárát. Nincs más, csak ezek a tömör fekete fénycsapások. Ezeket kell követnünk, hogy elmozdítsuk magunkban, amit a sárról, a fényről gondolunk. A fotogram anyagmozgatás. A fotózáshoz, pláne a korszerű digitális fotózáshoz képest valóságos fizikai munka, hiszen az alkotó különböző testekkel akadályozza a fény útját. Nagy József azonban nemcsak elhelyezi a tárgyakat a papíron, ahogy Moholyék vagy Man Ray tették, hanem mozgatja azokat, olykor egyszerre többet, változatos tempóban. Amikor nyáron erre a kiállításra készülődve megkérdeztem, hogyan csinálja, úgy mozgatta a kezét, mint aki alkarjával a havat söpri a szélvédőről. Talán ezért is maradt meg bennem a mozdulat, mert a suhanása oly kevéssé volt augusztusi. A mozdulat a performance-ában is többször megjelent, ekkor megértettem, hogy ez annál több, egy gesztus, a testek fénybe mártása, a fotópapír feletti lebegtetése pedig a tánc.
A kiállításmegnyitón Nagy József elmesélte, hogyan kezdte el érdekelni a fotogram:
– Egy ciklusról van szó, ami jó néhány évre meghatározta a képhez való viszonyomat. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy fotogramokat fogok készíteni, de Franciaországban egy szombat reggelen egy piacon sétálva egyszer csak egy tésztaszűrőre lettem figyelmes, ahogyan a nap sugarait, a fényt megszűrte, és kivetítette a tárgyakra. Ez a látvány megállított. Először is lemerevedtem, majd pedig megvettem a tésztaszűrőt. Tudtam, hogy ezt ki kell próbálnom. Utána előkerestem egy üveggolyót, amit beletettem a tésztaszűrőbe, és a nagyító fénye alatt mozgattam. Nem volt szándékom Moholy vagy Man Ray példáját követni, inkább a mozgás, a ritmikus variációk, az improvizációk, ezek végtelen lehetőségei érdekeltek.