A mai társadalomban az alkalmazható tudásnak kiemelt jelentősége van. A saját magunkról alkotott tudásunk, önmagunk ismerete azonban ehhez képest nagy hátrányba szorult. Mennyire ismerik önmagukat a mai gyerekek, és mi ennek a jelentősége?
Mindannyiunknak ismert, hogy a gyerekek reális önismerete, énképe nagyon fontos az egészséges életvezetés, sikeres életpálya kialakításában. Abban azonban már több a bizonytalanság, hogy hogyan erősítsük gyerekeink önbizalmát, mit tehetünk annak érdekében, hogy bízzanak magukban, értékesnek tartsák önmagukat.
A mai társadalom, beleértve a mai iskolarendszert is, nem nagyon kedvez ennek, ezért a szülőknek résen kell lenniük. A legoptimálisabb időszak, hogy az egészséges önértékelés alapjait lerakjuk, a csecsemőkor, amikor biztosítjuk az újszülött számára annak a bizalomnak a kialakulását, hogy válaszkészek vagyunk az általa tett kommunikációs kísérletekre. Vagyis, olyan választ adunk, amely őt megnyugtatja. Szoptatjuk, ha szopni kér, függetlenül attól, hogy szerintünk letelt-e a három óra, dajkáljuk, ha arra van igénye, ha a karjainkban megnyugtatható. Ezzel már sokat tehetünk azért, hogy a gyermekünk értékelje önmagát, mivel azt tapasztalja már babakorában, hogy számunkra ő fontos. Neki semmit sem jelent a saját szoba, zenélő pörgettyű a feje fölött, ha az anyjához szeretne bújni. Ahogy nő a gyerekünk, úgy változnak az igényei is, például kisfiú létére kifestené a körmét, vagy az elegáns szaténruhácskához tornacipőt húzna, esetleg határozott elképzelése lesz a szép frizuráról, ami minden, csak nem társadalomkompatibilis. Ezeket a próbálkozásokat le lehet törni, és vele együtt a gyerekünk bimbózó önbizalmát is, vagy hagyni, és legyinteni egyet magunkban, ha a városban jól megnéznek bennünket.
A gyerekek önbizalmáért sokat tehetünk, ha nem akarjuk másnak látni, mint aki ő valójában, és élvezzük a személyiségét. Mindemellett jó, ha figyelembe vesszük, hogy a gyerekek között még családon belül is nagy különbségek lehetnek, ezért előfordulhat, hogy az egyik gyerkőc eredményes versenyző, a másik pedig kerül minden megmérettetést nagy ívben. Őrá valószínűleg jobban oda kell emiatt figyelnünk, hiszen az eredményeket elérő gyerek nagy erőt meríthet a sikereiből, míg a másik az ő árnyékában eredménytelennek érezheti magát.
Megeshet, hogy egy gyerek a családban teljesen ellentéte a szüleinek, nagyszüleinek, egy kultúrában, irodalomban jártas személyekkel körbevéve nehézséget élhet át egy olvasási zavaros gyerek, amit még tetézhet az iskolai kudarcok sorozata.
Nagyon jó lenne, ha létezne egy lista, amelyet teljesítve azt mondhatnánk, hogy most biztosítottuk gyerekünk önértékelésének alapjait. Ilyen lista azonban nincs, így aztán szülőként mindannyian keresők vagyunk. Vannak olyan helyzetek, amikor nem lehet a gyerek érdekeit helyezni előtérbe, bármennyire is szeretnénk. Néha komolyan megbetegszik, és ott kell őt hagynunk a kórházban, mert az újszülött testvért szoptatni kell, édesapa pedig úton van. Nincs mindig türelme az embernek ahhoz, hogy a gyerek úgy vonuljon föl minden családi eseményen, mint egy cirkuszi bohóc. Vagy éppen jönnek a vendégek, és nem hiányzik, hogy a frissen föltakarított lakásban végighúzza a homokozóból kiszedett játékszereket, hát rámordulsz. Ezek mindig megtörténhetnek, minden családban, mert sehol sem optimálisak a feltételek a gyerekneveléshez. De nem ezek határozzák meg, hogy a gyerekeknek megalapozzuk-e az önbizalmát, hanem az a másik millió és millió esemény, amikor együtt nevettetek, amikor csináltál róla egy csomó fényképet, hogy kócos hajjal pörög gumicsizmában a konyhakövön sártócsákat hagyva maga után, amikor azon vitáztatok, ki helyezi be az ezerdarabos kirakós legutolsó darabját. Meg amikor éjszaka hozzád bújik, pedig már nem is hároméves. És néha jó képet vágsz arra az ötletre, hogy nézzetek zombis filmet. Miért? Mert ezek által tapasztalja meg, hogy a személyisége értékes, hogy jó a társasága, hogy vannak remek ötletei, amivel boldoggá teszi a körülötte lévő embereket. A többi mind erre épül.
Nyitókép: Illusztráció
