A pályaválasztás kapujában állni egyike lehet az első komolyabb krízishelyzeteknek, amibe egy diák csöppenhet. A gyönyörű tavaszi napok mindenkinek mosolyt csalnak az arcára, de sok pályaválasztás előtt álló nyolcadikos és középiskolás számára továbbra is gondterhelt időszak ez. Az osztályfőnökök és szülők időben megkezdik a sikeres pályaválasztásra való felkészítést, az iskolák és az egyetemek tájékoztatókat szerveznek, a tanulók nyílt napokon vehetnek részt, mégis sok fiatal az utolsó pillanatig bizonytalan és kétségek közt őrlődik.
Érthető is az aggodalmuk, hiszen úgy érzik, a döntésük egy életre meghatározhatja, hogy örömmel vagy kínnal végzik majd hivatásukat, és sokszor nehéz ezzel a teherrel megbirkózni. A tanulók a lehető legjobb döntést szeretnék meghozni, és úgy gondolják, ha nem járnak azonnal sikerrel, akkor az életük romokban.
Az iskolában a legtöbb tanítási óra a megtanulandó tananyag bemutatásával telik. Megtanulják az előre bejelentett időpontra, amikorra a tanár bejelentette a tudásellenőrzést, majd megkapják rá az érdemjegyet. A nagyon gyenge jegyet ki kell javítani, de többnyire amit a diák kap ezeken a felméréseken, azokból áll össze az év végi érdemjegye, amit a matematikai középérték ad. Ha az év elején gyenge jegyekkel kezd a diák, akkor szinte esélytelen az év végi ötös, hacsak nem táltosodik meg, és folyamatosan kitűnővel tündököl – amire azért kevés az esély. Noha az osztályozási szabályzat lehetővé teszi, hogy ne a számtani középértéket vegyük alapul, ezzel a lehetőséggel csak ritkán él az iskola.
Noha az élethosszig tartó tanulás filozófiája pont ennek az ellenkezőjét hivatott megvalósítani, miszerint teljesen mindegy, mit tanulsz, ahhoz, hogy a munkaerőpiacon sikeres legyél, folyamatosan alkalmazkodni kell a változó kihívásokhoz. Ezt pedig a tanulás megszerettetésével, valamint a tanulásra való alkalmasság megteremtésével tudjuk biztosítani – más szerepe egy iskolának nem is kellene, hogy legyen. A diákok nagy része nem szívesen tanul fejből adatokat a széket melegítve, de ma még mindig sok tanóra frontális, és a tananyagátadásra alapul. A tanulók jelentős részének napi nehézséget okoz óráról órára fenntartani a figyelmét, majd otthon tovább az unalmas definíciók emlékezetbe vésésével vesztegetni az idejét. A legmeglepőbb az egészben, amikor az osztály fenegyereke, aki mindig borsot tör a tanárok orra alá, és csak a jóindulat menti meg évről évre az osztályismétléstől, a legaktívabb az iskolanapi kiállítás megszervezésében. Egy beszélgetés során elmeséli, hogy esze ágában sincs a kötelezőnél tovább kínozni magát az iskolapadban, neki nem megy ez a memorizálás, amit tőle elvárnak, kiválasztja a legkönnyebbnek tűnő középiskolát, abban a reményben, hogy ha benn ül, majdcsak kap egy átmenőt. Ja, igen, ő szereli a teljes család és a baráti kör számítógépeit, a tornacipőjét is az így kapott zsebpénzből finanszírozta. De az iskola rémálom számára, alig várja, hogy vége legyen!
Sok szülő panaszkodik aggódva, mivel a gyereke nem szeretne a képességeinek megfelelő iskolába iratkozni, inkább választ hároméves szakiskolát vagy érettségi után képzést, ahelyett hogy egyetemre menne. Ezek a diákok belefáradtak a tanulásba, és igyekeznek minél előbb megmenekülni az iskolarendszer kötelékéből. Csak remélhetjük, hogy pár év pihenés után újult erővel belevágnak ismét a tanulásba, legyen az szakképesítés megszerzése vagy más.
Nagyon aggasztó azoknak a tanulóknak a helyzete, akik számára a jövő egy fekete lyuk, mindenféle terv vagy jövőkép nélkül. Számukra ijesztő a záróvizsga és érettségi utáni jövő, nem tudják, mihez fogjanak, mi lenne jó megoldás. Legtöbbször végül kialakul, de nagyon nyomasztóan telnek így a hónapok, azzal a bizonytalan érzéssel, hogy nem tudják, mihez kezdenek.
Az iskolarendszeren nem tudunk egyik pillanatról a másikra gyökeresen változtatni, de sok beszélgetéssel és bátorítással segíthetjük a tanulókat abban, hogy bátrabban nézzenek a rájuk váró nehézségek elé.
Nyitókép: Illusztráció
