Január közepe van. Mint minden reggel, Péter szeme kipattan, s a gyerkőc ki is ugrik azonnal az ágyból. Szobája közepén tornázni kezd, guggolás, derékhajlítás, hasizmok fejlesztése, végül, mint a szobai gyakorlatnak a koronája, ötven fekvőtámasz, de ma különleges nap van, súgja az ágya mellett heverő iskolatáskájának, megpróbálom a hatvanat!
– Apa! – kiált jó nagyot. – Apa! Sikerült megcsinálnom hatvan fekvőtámaszt!
Péter futni szokott reggeli torna után, fut is becsülettel vagy két kilométert, ha esik, ha fúj. Rossz idő esetén Anya mérgelődik, megfázol, kisfiam! Nem vigyázol magadra!
Péter húzná már lábára a futócipőjét, de Apa belép az ajtón, mondana valamit, csakhogy
élesen közbetrombitál az atyai maroktelefon. A szülő integet a fiának, de a telefont aktiválja, kihangzik belőle a a szó:
– Atyámfia! – ismeri fel Péter az állatkert igazgatójának a hangját. – Nagy öröm van hajnal óta nálunk! Megszületett a kicsi jegesmedve!
Péter fölsikolt, a plafon majd belereped:
– Kicsi bocs! Fehér bocs!
– Reggelizzünk gyorsan, édes fiam! – így az apa. – Iskola előtt kiugrunk Neco bácsihoz.
Csigalassúsággal vánszorog az erdészet terepautója, legalábbis Péter így érzi az utazást. Ha repülnének, az is nagyon lassú volna!
– Meglátom a kicsi bocsot! – ismételgeti félhangosan a fiú.
Apa csak mosolyog. Péter ugyan valóságot mondogat, ám csak a netről láthatják majd, mi is történt hajnalban a jegesmedve barlangjában.
Neco bácsi még az ősszel elmesélte, hogy az anyamedve odúját bekamerázták, így szinte látható lesz a születés minden pillanata. Több szögből is. Mielőtt az anyamedve elfoglalta volna a helyét, szakemberek helyeztek el a falakra, födémre rejtett kamerákat és világítóeszközöket. Egy rejtett mérleget is beépítettek a bejárathoz, amely azért kellett, hogy automatikusan begyűjtsék az anyamedve súlyának gyarapodását. Ez fontos adatgyűjtemény nagyon, hiszen a fejlődő magzat arra készteti az anyát, hogy egyen sokat, növelje testsúlyát, mert a sikeres szerelem után 240 napra szülés következik. A nőstény medve sokszor másfélszeresére emeli eredeti testsúlyát (150–200 kg).
– Miért kell neki ennyire meghíznia? – kérdezte akkor ősszel Péter Neco bácsit, az állatkert igazgatóját.
– Azért hízik oly hatalmasra az anyamedve, kedves Péter, mert a vemhesség második felét átalussza, tehát nem ehet.
– Az százhúsz nap! – jelentette ki a fiú.
– Az annyi bizony. És te, kölyök, jól tudod a matekot!
– Szeretem azt is.
– De nemcsak a vemhesség ideje alatt nem táplálkozik, hanem addig, amíg ki nem jöhet vele a gyermeke a barlangból. Ez négy hónap. Ezért veszélyes az anya számára, de a bocsok számára is, ha hármas vagy négyes ikrek jönnek a világra. Elgyengülhet az anya, aztán kész a tragédia. Elfogy a tej.
– Képeken, filmeken én láttam már négy vidám fehér kisbocsot boldogan játszani az anya körül. Egy filmen mind a négyen egyszerre fölmásztak a hátára.
Akkor ősszel az boldog pillanat volt, Neco bácsi örömmel mesélt, de most minden újabb természeti tévéműsor, amely az északi sarkkör állat-, madár- és növényvilágáról tudósít, azt hangoztatja, hogy a havas-jeges földrész teljes élővilága nagy veszélyben van. E hatalmas bajnak pedig legfőbb okozója az ember. Fölmelegedés korszakát éljük, olvadnak a jéghegyek, így a jégvilág szűkül, pedig nagy terület kell a jegesmedvéknek, hiszen ők állandó mozgásban vannak. A jég és a tengervíz találkozása a birodalmuk. Viszont napjainkban a tengerben is ott a rengeteg ember által létrehozott szemét, főleg a műanyag, de a legveszélyesebb mégis a vízbe kiömlő kőolaj.
– Neco bácsi! – szólt akkor Péter. – Ez a születendő kisbocs nem lesz veszélyeztetett.
– Ő nem. De ő nem ismerheti meg soha az északi sarkkör világát.
Nyitókép: Illusztráció
