A dátumok írásmódjának kérdései meglehetősen sokszor szülnek tanácstalanságot a magyar helyesírást többé-kevésbé ismerők körében. A tanácsadó portálok archívumában böngészve rendre felbukkannak a számok írásával, ezen belül a keltezéssel kapcsolatos dilemmák. Például az, hogy melyik változat a helyes: tizedikei vagy tizediki, tizenötödikei vagy tizenötödiki, számjeggyel írva: 10-ei vagy 10-i, 15-ei vagy 15-i. Előfordul, hogy éppen utóbbi változatokat éri kifogás.
A dilemma eldöntéséhez először is elevenítsük fel ismereteinket a dátumok írásáról. A keltezésben a napok sorszáma után pontot teszünk: 1848. március 15., illetve a számjegyhez kötőjellel kapcsoljuk a toldalékot, pont nélkül: 1848. március 15-e. Kiolvasva, vagyis kiejtve birtokos szerkezetet kapunk (tizenötödike), amelyben az -e a birtokos személyjel. Ha ehhez a szerkezethez -i képzőt illesztünk, akkor eljutunk a kérdéses alakhoz: tizenötödikei, avagy számjeggyel 15-ei. A kifogásolt példákban tehát eltűnik a birtokos személyjel magánhangzója, és a számjegyhez, illetve a betűkkel írt számhoz csak az -i képzőt illesztjük (15-i). Hogy ez vajon helyes-e, arról a mérvadó helyesírási és nyelvhelyességi forrásokból tájékozódhatunk. Úgy tűnik, apróságról van szó, hiszen egyetlen magánhangzónak az eltűnését követjük nyomon, ám jól tudjuk, hogy a magyar helyesírásban sokat számítanak az apróságok is, gondoljunk csak arra, hogy akár egy vessző megváltoztathatja a mondandónk értelmét.
Az akadémiai helyesírási szabályzat tizenkettedik kiadásában (2015) nem találunk erről részletes leírást, csupán néhány példát: a napot jelölő számjegyekről úgy fogalmaz, hogy a toldalékok pont nélkül, kötőjellel kapcsolódnak, például július 6-ig vagy 6-áig, 12-től vagy 12-étől stb. A példák arra utalnak, hogy toldalékoláskor mind a birtokos személyjeles (6-áig, 12-étől), mind a birtokos személyjel nélküli változat (6-ig, 12-től) helyesnek tekinthető.
Az Osiris kiadó Helyesírás című kötete (2005) valamivel bővebb leírással szolgál. Először is megtudhatjuk, hogy a napot jelölő számjegy után mindig pont áll, akár tőszámnévként (március tizenöt), akár sorszámnévként (március tizenötödike) olvassuk ki. A toldalékos alakokban azonban – amint azt már tudjuk – a kötőjel elől elmarad a pont: február 14-e, május 21-én, október 4-ig vagy 4-éig, szeptember 12-től vagy 12-étől, október 29-éről vagy 29-ről stb. A példaanyagban egyaránt előfordulnak birtokos személyjeles és személyjel nélküli formák is (29-éről, 29-ről), azaz nincs okunk föltételezni, hogy bármelyik is helyesírási hibának számít. Erről a következő magyarázatot olvassuk: Az -n rag előtt mindig kötelezően áll a birtokos személyjel: 8-án, 9-én, a többi rag előtt pedig vagy ott van, vagy elmarad: 9-ig – 9-éig, így a kiolvasás is változó lehet: (július) kilencig vagy kilencedikéig.
A szabályzat és a Helyesírás című kiadvány idevágó tanácsait áttekintve közelebb jutottunk a válaszhoz, szembetűnő ugyanakkor, hogy ragokkal alkotott példákat sorolnak fel (-ig, -től, -ről), az -i melléknévképzőt azonban nem. A Helyesírás a szótári részben utal rá: tizedikei, tizediki, 10-ei, 10-i; március tizenötödiki, március 15-i, március 15-ei. Érdekességképp hozzátesszük, hogy a Magyar helyesírási szótárban (2017) a március tizenötödiki, március 15-i példákat találjuk, ez a forrás tehát nem is említi a birtokos személyjeles változatot (március 15-ei). Fel kell még lapoznunk a Grétsy László és Kemény Gábor által szerkesztett Nyelvművelő kéziszótárt (2005), amelynek megfelelő szócikkében (-i képző a keltezésben) ez áll:
Ha a március tizenötödike típusú, birtokos szerkezet alakú keltezéshez -i melléknévképzőt fűzünk, a birtokos személyjel magánhangzója hagyományosan kiesik: március tizenötödike + -i = március tizenötödiki. A mai nyelvszokás szerint e magánhangzó már nem mindig marad el; egyre gyakoribb a március tizenötödikei forma. Egyelőre azonban az -e nélküli változat tekintendő szabályosnak és kívánatosnak. Hasonlóképp az év eleji formához képest pongyola a terjedő év elejei. De vannak olyan dátumok, melyeknek -i képzős alakját már szinte mindenki az újabb szokás szerint képezi: május elsejei (munkaszünet), nem pedig május elseji. Idővel a bővebb forma általánossá és szabályossá válhat.
Ha a 15-ei változatot véltük helyesebbnek, eredetinek, akkor meglepetésként érhet, hogy éppen a másik (15-i) a hagyományos, és újabb fejlemény a birtokos személyjel visszaillesztése a szóalakba. Erre a jelenségre találunk más példát is a magyar nyelvben: a hagyományos nyelvszokás szerint ugyanis a -falva, -halma, -háza, -földe, -telke stb. végű helynevek birtokos személyjeles szóalakjában a név végső a, e hangja az -i képző előtt kiesik: Albertfalva + -i = albertfalvi; Pannonhalma + -i = pannonhalmi; Nyíregyháza + -i = nyíregyházi (a példákat a Nyelvművelő kéziszótár közli). Egyre gyakoribb azonban a teljes, a név végi magánhangzót megőrző alak, aminek oka az a törekvés, hogy egyértelműen vissza lehessen állítani a helynév eredeti alakját. Ha ugyanis számunkra ismeretlen helynevet látunk -i képzővel, gondot okozhat az eredetinek a visszakövetése: a szabadegyházi melléknévből nemcsak a (helyes) Szabadegyháza alapalak következhet, hanem a (téves) Szabadegyház is.
A nyelvszokás efféle alakulása figyelhető meg a keltezést, a napokat jelölő számjegyek toldalékolását illetően is: az a „veszély” ugyan nem fenyeget, hogy nem tudjuk visszakövetni a dátum alapalakját, ám a jelenséget úgy tekinthetjük, mint a teljes szóalakra való törekvést. A kéziszótár úgy fogalmaz, hogy kívánatosabb a hagyományos forma, idővel azonban általánossá válhat a bővebb is. A helyesírási szótárak példái nyomán kijelenthetjük, hogy ma már mindkettő helyesnek számít, és szabadon eldönthetjük, mely változat a számunkra szimpatikusabb. A szimpátia – sokak sajnálatára – nem túl gyakori szempont a helyesírásban. A tárgyalt téma tehát azon ritka esetek közé tartozik, amelyeknél nem csupán egy helyes változat létezik, hanem több lehetőség közül választhatunk.
Rovatunkhoz helyesírási kvíz is kapcsolódik: ITT!
