9.
A művészet időtlen valósága egy kitűnően felépített, félig nyitott tankönyv. Kérdés, hogy az emberiség történetében vajon volt-e egyáltalán „művészet előtti” kor. Az ókort jellemző jeladó írásbeliség felfedezése előtti időkről aligha lenne fogalmunk: hacsak nem az egyébként igen magas esztétikai érzékről tanúskodó, művészi petroglif jelmaradványok vagy a fennmaradt ősi tárgyi és építészeti jellegű leletek alapján, amelyek az ősművészetek irigyelhető fejlettségéről és állapotáról szólnak. Ami bizonyos, hogy bármilyen mélyre ásunk, csupán a csekély mértékben megmaradtak alapján faggathatjuk a régmúltat.
Az első dióhéjak: Göbekli Tepe
A „legkorábbi” megalitikus emlékek a legújabb feltételezések szerint Törökországban vannak. Az alig pár évvel ezelőtt felfedezett Göbekli Tepe körgyűrűs „épületegyüttesei” körülbelül tizenkét–tizennégyezer évesek lehetnek. Nem bizonyos, csak lehetséges, hogy ezen rotundák valamiféle rituális célokat szolgáló szentélyek, bonyolult totemisztikus jelképekkel díszített körtemplomok voltak. A precízen megépített kőkolosszusok az írott történelem előtti építkezési módok „tudós” nehézségi fokát illusztrálják. Ezen újkőkori leleteken lévő állatmotívumokban bővelkedő kőfaragások keveset árulnak el megalkotóik kilétéről: életmódjáról, életviteléről vagy szokásairól. A kultikus építményeket hátrahagyó titokzatos népcsoportnak még a temetkezési helye is teljességgel ismeretlen. Úgy tűnik, mintha elmenekültek volna, összekapva motyójukat, minden személyes holmijukat. Kultúrájuk nyomait azonban gondosan elrejtették: „szentélyeiket” (ők vagy az ellenségeik) zúzott kövekkel vastagon betemették. Ennél titokzatosabb kultúrát az utóbbi másfél évszázadban nem fedeztek fel. Valószínűsíthető, hogy a föld gyomra bővelkedik még felfedezetlen, hasonló ősi civilizációk rejtett „hagyatékában”. Amíg újakat nem fedeznek fel, a felleltek fognak sok fejtörést okozni az őket vallatóknak.
Menhirekek, dolmenek, trilitek
Európában többek között a következő megalitikus kultúrák emlékei találhatók. Rendeltetésük általában kevésbé ismert, egyesek talán áldozati oltárok, szentélyek, mások sírhelyek vagy barlangsírépítmények lehettek (Máltán, Spanyolországban…).
A menhirek függőlegesen felállított jelképszerű kövek. Előfordulásuk gyakori Szardínia szigetén (Cagliari) és Korzikán. A legnagyobb monolit például a francia Bretagne félszigeten volt, 22 méteres magasságú, becsült súlya 320 tonna. Szintén Bretagne-ban, Carnac közelében sok száz őskövet, sziklát állítottak glédába, egyen(let)esen, egymással párhuzamos sorokba. Előfordulnak Svájcban és Németországban is. Ismeretlen erőbírással és technikai hátszéllel.
A dolmenek és a trilitek az egy fokkal feljebb jutó, játékos építészetet művelő archaikus társadalom alkotásai: három-négy lábra helyezett kőlapos „áldozati” asztalok. Valószínűleg temetkezési építmények voltak, mert leggyakrabban mind a négy oldalát kőlapok zárják le. Akad belőlük Portugáliában, Franciaországban, Írország szigetén, de tumulus formájában Németország területén is.
Kromlechek
A legismertebb az angol Salisbury-síkságon álló körkörös építmény. Legfeljebb négy-ötezer éves lehet a trilitekből és dolmenekből álló Stonehenge, és a világ egyik legismertebb univerzális kőkori naptára, talán csillagvizsgáló vagy áldozati templom lehetett. A megalitikus építményeket korok és kultúrák szerint nehéz feltérképezni, mégis észleljük, hogy nem véletlenszerűen építették őket tengelyre, valamiféle előre kitervelt és kimért, földrajzilag vagy csillagászatilag kiszámított geometrikus rendben, de legalább precíz égtájolással. A glédába állított kőtömböket több tíz vagy akár több száz kilométerre lévő kőfejtőkből szállították, vonszolták a kijelölt helyre. Egyes kőtömbök becsült súlya 6–30 tonna, mások akár 120 tonna súlyúak. Építészeti szempontból a legérdekesebbek és a legbonyolultabbak a mészkő állagú, Máltán található megalitikus templomok: Ġgantija (Ggantija), Hagar Oim (Ħaġar Qim), Mnajdra, Skorba, Ta Hagrat (Ta ’Ħaġrat) és Tarxien őskori „műemlék” épületek. A Krisztus előtti 4. és 3. évezred során építették őket. Eltérnek egymástól, és a kaptárszerű elrendezésük nem mindig a szimmetria figyelembevételével történt, valószínűleg utólagosan bővíthették, építhették tovább őket. A hatalmas mészkövek eltérő méretűek, de különleges módon, réspontosan csiszolták meg, és habarcs nélkül illesztették őket egymáshoz. Ezt a technikát, amely egyébként jellemző az újkőkori, sőt az ókori épületek nagy részére is, a mai mérnöki számításokkal is nehezen tudjuk követni és megismételni. Ezért hamar kiváltja belőlünk az egykori építészeti tudás csodálatát és elismerését. A mai technikai tudásunkkal ősépítészetből szinte semmire sem megyünk. Bármilyen fejlettnek érezzük is a modern kultúránkat, el kell ismernünk, hogy hatalmas kihívásokkal küzdünk. A huszonegyedik század nem az ősi titkok megfejtéséről ismert: csupán ősi kultúrák nyomainak a követéséből és újabbnál újabb meglepő régészeti leletek felleléséről.
Piramisok ideje
Egy másik körbe tartoznak az ókorba, sőt a középkorba átnyúló magaskultúrák: a világ számos más pontján felhúzott piramisszerű építmények, templomok, hol egyformán egyenletesen megmunkált kőtömbökből, hol „kisebb-nagyobb” egymás mellé illesztett vagy egymáshoz résmentesen illeszkedő, hibátlanul idomuló, sokszög alakú kövekből állnak. Észak-Afrika, Közép- és Dél-Amerika, Közép- és Kelet-Ázsia térségeiben fedezték fel őket. A nagyon régiek rendeltetéséről többet feltételezünk, mint amit tudhatunk. Csupán az eszmei hátterüket közelítettük meg: őseink túlsúlyos túlvilági létbe vetett hitét, vagyis a hitvilágát ismerjük meg általuk. Az időben hozzánk közelebb álló ókoriakról természetesen többet tudunk. A felfedezett és gyorsan terjedő írásbeliség számos beszámolót őrizett meg az utókor számára. A középkoriakból pedig már komoly naplószerű beszámolók is vannak. Az ezek alapján már beazonosítható civilizált népek történelméről és kulturális vívmányaikról: gondolkodásukról, világlátásukról, tudományos felfedezéseikről, művészetükről és természetesen a hitvilágukról is rengeteget megtudhatunk.
Mindvégig azon csodálkozunk, hogy hogyan és miként működtették őseink ezen építészeti kolosszusokat. Arról bizony csak halovány sejtéseink vannak.
