3.
Másodszori olvasatunk szerint vidékünkön régebben a hit anélkül is érvényesült volna, hogy a templomfestő magasröptű műveivel kápráztatná el a lakosságot. Így azonban konkrét fogódzókra is lelt.
A legjobb templomfestő is megrendelésre dolgozott mindig, a munkatervéről részletesen és kötelezően előre egyeztetnie kellett. A kikötéseket hozott vázlatokban mutatta be, és csak az elfogadásuk után kezdhetett neki a kivitelezésnek. Jelentős témái érdekes kulcsjelenetek voltak, a jelen szemszögéből nézve aktuálisnak tartott bibliai történetek, amelyek során a megrendelő több jelképes eseményt, így leggyakrabban a szentek életét és/vagy csodatételeit ábrázolta. Témáiban természetesen a templom névadójához, azaz védőszentjéhez is igazodnia kellett. A legszebb képeken vallási áhítatot, jelenéseket, a szentek dicsőítését vagy megdicsőülését, valamint a gonosz legyőzését felidéző bibliai történések nevezetesebb fejezeteit ábrázolta. Merész, erőteljes narratívában, esetleg különleges gonddal definiált környezetben és hagyományosnak mondott, fogáskötött vizuális beszélyek által megfogalmazott ikonográfiával.
Ifj. Beck József festményei első látásra talán nem mutatnak többet szerény szárnypróbálgatásnál, egy festőinas még bátortalan tematikus csuklógyakorlatainál. Legalábbis a székelykevei templom falazatán megmaradt alkotásai nem oly nagyívűek, mint a klasszikus, történelmi festészetben megszokottá vált bátor, eposzszerű ábrázolások vagy mint a vallásos művészetekben megvalósított ünnepélyes léleköröm-kompozíciók általában. Dekoratív jellegű, freskóimitáló falfestményein nyoma sincs a régi korstílusok megidézésének. Sőt alighanem semmiféle evokációnak sem, amelynek célja az lenne, hogy a nézelődőben olyan hangulati, érzelmi és gondolati hatásokat keltsen, mintha a valóságban élné át azokat.
Mert ugyanis az általa ábrázolt kort, helyzetet, személyt és kijelölt attribútumait is meglehetős lazasággal kezelte és ábrázolta. Mindezekért műveit a felületesen szemlélődő inkább valamiféle „amatőr, iskolás” próbálkozások sorozatának véli.
A mi mesterünk vallatásunknak sokáig ellenáll: megfejthetetlen, sok mindennek ellentmondani látszik. Nézhetnénk egyszerű parasztfestőnek is, hiszen egyből kiderül, hogy a klasszikus művekből levont (és elvont) esszenciákat és technikai igazságokat esze ágában sincs érvényesíteni. A lecsupaszított kontúrokkal rendelkező formavilága inkább tűnik szegényesnek, mint kielégítőnek. A leegyszerűsített, nehézkes figurái pedig, habár nagy aránytalanságok és torzító elrajzolások nincsenek rajtuk, az alaposabb anatómiai ismeretek hiányosságairól árulkodnak. Emellett mesterünk a perspektivikus viszonyok bonyolult útvesztőjébe sem bonyolódott bele túlságosan: a háttereit inkább a végsőkig leegyszerűsítette, lecsupaszította. Mintha a bizonytalan ködébe rejtett fényforrásokkal vagy a barokkos többpontos megvilágítás lebegtetésével is nehezen boldogult volna, a valós és a túlvilági csodás fényekkel szűkösen-katonásan bánt.
Talán nem nagy túlzás a hasonlítgatás: ifj. Beck József komponáló képességei ugyan jóval gyengébbek az egyik, szentképeket is festő távoli rokonáénál, Molnár C. Pálnál, kinek több, a harmincas években készült vallásos témájú festménye is szenzációs. A Menekülés Egyiptomba című (egyik) vázlata is álomba visszanyúló tompa, pasztelles, színárnyékolt világára emlékeztet. Amely rokonítható a mi festőmesterünk begyakorolt leegyszerűsítő formavilágával, ugyanúgy a relatíve pontos és követelő témafejtésével is. Aki tehát a vizuális „elhajlásai” ellenére is meggyőzően érvelni képes, az hittel s az eleve elhatározottság biztos tudatának igazságával pörgetheti fel a valóságábrándok által hermetikusan kezelt, misztikus jeleneteket. Ezek lehettek volna a közös jegyeik, meglátásaik is…
Ifj. Beck József templomi képeit bátran a dél-bánsági körzetben szokatlan, ritka és naiv művészi teljesítményhez sorolhatjuk. Jellegénél fogva azonban tágabb hazánkban, a Vajdaságban nem egyedülálló. Ha a templomi festészettől eltekintünk, akkor stílusa és festői rátermettsége némiképpen a bácskai Nagyapáti Kukac Péter naiv látásmódjához igazodik. Egy hites és jó reményű templomképfestő a megrendelői szigor által szinte teljesen meg volt fosztva a szabadon szárnyalás lehetőségeitől. A profán bácskai vándorfestő rokona a puszta létéért festett, sokszor csak az élelemért küzdött, miközben ő is hasonlóan hittel, reménységgel örökítette meg a tanyasi gazdaságok környezetét és lakóit. Kettejük közös jegye volt a naiv látásmód, ráadásul egyikük sem jutott túl a kötelező külső igényektől, a vállalt kötöttségektől. Ahogyan Beck egyházi megbízói beleszóltak a munkájába, Nagyapáti paraszti világának megrendelői is hasonlóképpen ragaszkodtak a nyílt sztereotip elvárásokhoz.
Mindkettőjüket későn felfedezett, „tanulatlan”, tragikus sorsú festőmesternek látjuk. Képi világuk szuggesztív, világlátásuk túlsúlyos, szerény és leplezett érzelmekben gazdag kiteljesedés. Szokatlan, naiv festészetük erejét mi nem is a kifogástalannak nehezen mondható alkotói képességükben, hanem a hermetikusan zárt festői képzeletük hangsúlyosságában és a szuggesztív alkotói kinyilatkozásaikban leltük meg. Különbözőségük ellenére mindketten páratlanul eredetiek és utánozhatatlanok. Úgy tudni, hogy a vállalhatatlan balsors is egyként érte őket, mindkettőjük megbicsaklott, bizonytalan életébe jócskán beleszólt.
Visszatérve templomunkba, ifj. Beck József hitvilágban való jártasságát alkotói bátorságával kívánta bizonyítani. Az „így történt, így történhetett” keskeny hitbéli nyomvonalán haladt, s jó érzékkel, de öntörvényű módon adta elő a bibliai történeteket. Ábrázoló sematizmusa lett a díszítő jellegű kompozíció, a statikus, háttereket uraló merev szentek, figurák „lapos” redőzetű lepelviselete és a kevés, de lényeges tárgyi kellék, attribútum, a szegényes színpadi díszletként ható lapos háttér. Ez sem zavarta meg a festői meditálásában, a dekoratív visszafogottság nyelvezetén mondott el szinte mindent. Képein a megjelenített kor technikai eszköztára s a szegényesen megjelenített talányos „építészete” is jellegtelen, elnagyolt: szinte igénytelennek tűnik.
E telepesek által uralt szegényes környezet számára amúgy idegen is volt minden túldíszítettség. Feltételezzük, hogy festőnk a történelmi festészet gazdagon megjelenített figuratív narrációjából is meríthetett volna pazarabb ötleteket. Mégsem ezt tette: talán azért sem kívánt élni az ilyesféle lehetőségekkel, mert tudta, hogy akkor az eredeti stílusa veszik majd oda, jómaga pedig a másolás, az utánzás bűnébe esik.
