Évekkel ezelőtt, amikor a rádióban arról beszélgettek, hogy miként érvényesülnek a személyiségi jogok a sajtóban, számos alkalommal elhangzott, hogy mikor kell kitakarni a gyerekek arcát, az autók rendszámát, kitől kell engedélyt kérni a képek közléséhez. Rögtön az a kérdés vetődött föl bennem, hogy miért vannak ezek betakarva. Persze régóta ismerem a kitakar ige jelentését, amelyet A magyar nyelv értelmező szótárában is olvashatunk: valamiről, valakiről a takarót, a borító anyagot, tárgyat szándékosan leveszi, vagy valamely véletlen mozdulattal eltávolítja. Kitakarja a gyereket, a lábát; kitakarja magát. A műsor tartalmát figyelve gyorsan „megfejtettem”, hogy „fordítva” beszélnek: őnáluk a kitakarás betakarást vagy eltakarást jelent. Nem sokkal később a televízió képei egyértelművé tették, hogy a kitakar szó a médiumokban azt jelenti, hogy elhomályosítanak, eltakarnak, fölismerhetetlenné tesznek bizonyos részeket a fölvételeken. (Leggyakrabban bűncselekménnyel gyanúsított személyek, rendőrök stb. arcát takarják el. Most már az ügyiratokon is „kitakarnak” neveket, adatokat, amelyeket nem szeretnének a nyilvánosság elé tárni.) Logikátlan és szükségtelen ennek az igekötős igének ilyen használata, hiszen évszázadokon keresztül épp az ellenkezőjét jelentette, mint amilyen jelentést most igyekeznek ráruházni; másrészről pedig az eltakar, elfed szavaink jól kifejezik a kitakar újabb jelentését. Van viszont olyan nyelvészünk, aki egyszerűen tudomásul veszi ezt a jelentésbővülést. Nem lehetne kifogásunk ellene, ha pontosabbá, világosabbá tenné a mondanivalónkat, esetünkben viszont épp az ellenkezője történik: elbizonytalanít, amíg a szövegkörnyezetből nem derül ki, hogy egyik vagy másik jelentésben használja-e a beszélő.
Az olvasók, nézők, hallgatók rendszerint bosszankodnak a nyelvünk „bonyolítása” miatt – erre utal sok-sok bíráló megjegyzés a világhálón –, de az ilyen jelenség megfékezése vagy elterjedése javarészt a magyarországi médiumokon múlik.
Nem teljesen érthetetlen azonban, hogy miként lett ez a szó a tartalmában „önmaga ellentéte” is. Van ugyanis olyan magyarázat, amely szerint a fotósok szakszótárából „kiszabadulva” igyekszik meghódítani a köznyelvet. Az idősebbek például a hajdani iskolai sötétkamrából ismerhetik a képkészítés technikáját: a negatívot (filmet) nagyítókészülékbe helyezték és a fényérzékeny papírra vetítették. Ha nagyon kontrasztos volt a filmkocka (például erős napfény és sötét árnyék miatt), akár kézzel, rendszerint néhány másodpercre, eltakarták a nagyon világos részeket a nagyító és a papír között (hogy ne legyen túl fekete előhívás után a kép). Ezt az eljárást nevezték kitakarásnak. Ha a fotós jó érzékkel csinálta, nem jöttek létre zavaró kontúrok, inkább „elmosta” kissé az átmenetet a világos és sötét, fekete és fehér között. Valóban valamelyest hasonlít hozzá a mostanában használatos kitakarás. Nyelvünkben mégis indokoltabb, világosabb és egyértelmű az eltakarás.
A ki- igekötőhöz kapcsolódik egy másik, viszonylag újnak tűnő szavunk is, a kilistáz. Igencsak meglepő számomra, hogy még a listáz igét is kihagyták az értelmező szótárból (talán a gyakran hozzá köthető sötét politikai tartalma miatt?), a szinonimájának tekinthető lajstromoz viszont megtalálható: jegyzékbe foglal, lajstromba fölvesz. Ugyanezt a jelentését a listáz szónak is el kell fogadnunk, hogy az igekötős változatára rátérhessünk. A kilistáz igét bár a szótárból nem ismerhetjük, a mindennapi beszédből azonban igen. Rendszerint olyankor használják, amikor például írott szövegből vagy lajstromból meghatározott mércék alapján készül (újabb) lista: polgárok névsorából kivesszük (kilistázzuk) a meghatározott életkorúakat, a nőket, ugyanabban az utcában lakókat stb. Egy földrajzi dolgozatból kilistázhatóak a folyónevek, történelmi tanulmányból a magyar szereplők, jogi szövegből a szakszavak… Azt hiszem, ilyen vagy hasonló jelentésben már mindenki találkozott vele.
A közelmúltban viszont újságcikk címeként azt olvastam, hogy Kilistáztak egy helyi tejtermelőt, újabb traktoros blokád lett a vége. Az írás arról szól, hogy Németországban egy áruházlánc „kilistázta” valamelyik cég három termékét. Az egyik magyarázat szerint azért, mert időnként akadozott áruinak a leszállítása, a másik nyilatkozat szerint pedig a két fél nem tudott megegyezni az árban. Ebből a néhány mondatból (és a blokádból) arra következtethetünk, hogy ebben az esetben a kilistáz ige azt jelenti, hogy (ki)törölték, eltávolították a listáról a termékeket, magyarán: a továbbiakban nem veszik át tőle az árut.
Amennyiben elfogadjuk az előbbi fejtegetést a kilistáz ismertebbnek tűnő jelentéséről (jegyzékbe vesz), akkor az utóbbi értelmezésével (töröl a listáról) ugyanoda jutunk, mint az első bizonytalan tartalmú szavunkkal, a kitakar igével. Ugyanis nem derül ki, hogy a kilistáz azt jelenti-e, hogy lajstromba vesz, vagy éppen az ellenkezőjét, miszerint töröl a lajstromból. S mert a jegyzékbe vételt vélem eredetinek, régebbinek – meg nehezebben helyettesíthetőnek is –, én inkább rá szavaznék.
