Nemrégiben egy ismerősömmel beszélgettem, aki arról mesélt, hogy a gyerekei, unokái külföldön élnek már évek óta, és a kis unoka, aki most negyedik osztályos, lelkesen mesélte, hogy elkezdtek írott betűkkel írni. Ismerősöm fel van háborodva, hogy micsoda rendszer van ott, nem tanulnak semmit, nem ér az ottani iskola fabatkát sem, hiszen itthon ezen már első osztályban túl vannak, sőt már óvodában is, amikor még ez az unoka itthon volt, mennyi mindent tanultak! Nem bocsátkoztam vitába, csak bólogattam és mosolyogtam, hagytam, hadd áradjon ki belőle a panasz a nyugat-európai oktatás színvonaltalansága miatt, ugyanis nagyon jól ismerem ezeket a nézeteket, számtalan helyzetben találkoztam vele. Egész régiónkra jellemző, hosszú évtizedek alatt épülő, izmosodó hagyomány ez. A gyerekeket már születésük pillanatától kezdve aggódva vizsgáló tekintetek figyelik: időben ül-e föl, időben kezd-e mászni, időben szólal-e meg, időben szokik-e le a pelenkáról stb. Csecsemőkoruktól kezdve mérgezzük a gyerekeinket az elvárásokkal, átitatjuk őket a megfelelési kényszerünkkel, úgyhogy már gyerekkorukban megtanulják, hogy az élet küzdelem, kemény munka, nem az örömről, élvezetről szól. Furcsa, hogy kevesen gondolkodnak el arról, ugyan mit számít, hogy hány évesen tanul meg egy gyerek írott betűkkel írni, vagy hogy mikortól nem kell pelenkát adni rá. Furcsa, hogy sok-sok iskolában töltött év után legtöbben nem tanulták meg, hogy az ember nem gép, nem lehet egyforma mércével mérni mindenkit, és beállítani a fejlődési szintjeit.
Éppen az iskola hatékonytalanságát mutatja, hogy az ott eltöltött évtizedek ellenére felnőttként nem tudunk józanul, értelmesen gondolni, ítéletet alkotni. Az iskolai követelmények nagy része teljesen értelmetlen és szükségtelen, sőt károsítja a gyerek testét, lelkét. Az, hogy már 7-8 évesen állandó stresszben él napi szinten amiatt, hogy jól tudja-e kerekíteni az s betűt, hogy az osztályban már mindenki szebben ír, jobban számol, mint ő, vajon mitől hasznos? Mi jóra tanítja meg? Mi az az előny, amit ez az állapot ad számára, amitől felnőttként jobban megállja majd a helyét, ügyesebb, sikeresebb, boldogabb lesz? Hogy lehet az, hogy amiatt nem háborodnak fel annyian, hogy a gyerek otthon nem arról mesél lelkesedve, hogy milyen érdekes dolgokat tudott meg az iskolában, és milyen jól érezte magát? Hogy a szülők, nagyszülők nem azt látják a gyereken, hogy megnő az önbizalma, mert a tanárai felismerik, hogy miben jó, és emiatt megdicsérik, számára érdekes utakat mutatnak? Hogy nem azt látják, hogy az iskolai munkának köszönhetően a zárkózottabb gyerekek kezdenek kinyílni, és vannak barátaik, mert az iskolában a tanáraik figyelnek arra, hogy a gyerekek tanuljanak meg egymással jól bánni, közösen végezni el feladatokat, átélve, hogy a különbözőség teszi érdekessé az életet? Miért van az, hogy a szülők és nagyszülők csak azzal tudják mérni az iskola hatékonyságát, hogy a gyerek milyen bizonyítványt visz haza, vannak-e versenyeredményei? Miért nem azzal mérik, hogy van-e őszinte érdeklődése bármi iránt, tud-e lelkesedni, van-e kedve, ereje ahhoz, hogy elmélyülten foglalkozzon azzal, amit szeret? Azzal, hogy nincs benne szorongás, feszültség, hogy bátran, nyitottan kommunikál gyerekkel, felnőttel egyaránt? Hogy tud és mer az érzelmeiről beszélni? Számtalan igazán fontos dolog van, amire figyelni kellene, de ezek közé nem tartozik az, hogy mikor tanul meg írott betűvel írni. Előbb-utóbb biztosan megtanulja. De ha nem, azon nem múlik sem az egészsége, sem a boldogsága. Viszont az iskolában sajnos sok olyan dolog történik nap mint nap a gyerekekkel, ami az egészségüket és a boldogságukat is károsítja.
Sajnos a válasz a kérdésben van. Azért nem a helyes kérdéseket teszik fel a szülők, mert ők is ennek az iskolarendszernek az áldozatai/termékei. Futószalagon, normára gyártott emberek, akiknek nem volt idejük felfogni, hogy mi történik körülöttük, velük, nem volt idejük, sem erejük az állandó rohanás és stressz miatt megtanulni gondolkodni. Így a rendszer újratermeli önmagát, biztosítva az utánpótlást. Én emiatt vagyok felháborodott és elkeseredett.
