Iskolarendszerünk szerves része a tanulmányi versenyek lebonyolítása. A versenyeken részt vevő tanulókat nagy gonddal igyekeznek kiválogatni az őket tanító tanárok, hogy minél jobb eredményt érhessenek el egyénenként vagy csapatban. A tanulók eredményeivel büszkélkedő intézmények diákjaikat jutalomban, dicséretben részesítik, kiemelten foglalkoznak velük, elősegítik további előrehaladásukat. Maguk a versenyek alkalmasak a rajtuk megmérettető diákok ismereteinek a gazdagítására, tudásuk mértékének növelésére, tapasztalatszerzésre. A versenyek sok esetben kompetenciaterületeket érintenek, ezért az általános ismereteken kívül bizonyos tantárgyhoz vagy tantárgycsoporthoz kötődő kompetenciaterületekhez is kötődnek. Nem ritkák a csapatversenyek sem.
A tárgyi ismeretek bővítése mellett a kreativitás is teret kaphat. A tudás megmutatása nem kizárólag tesztek elvégzése során történhet, hanem prezentációk, terepmunka-beszámolók, vitafórumok megszervezése során is. A tanulmányi versenyek napjainkban sokszor nem csupán azt az egy célt szolgálják, hogy kiválasszák a legeredményesebb diákot, hanem esélyt teremtenek a tanulóknak a további érvényesülésre, előtérbe helyezik a személyiség- és a képességfejlesztést, valamint a tehetséggondozást.
Alapvetően tehát motiváló erővel bírnak a tanulók számára. A gyerekek szeretik megmutatni, hogy valamiben ők a legjobbak, és igyekeznek minél jobb eredményt elérni. Tapasztalatom szerint az iskolai előmenetelt is sokan versenynek élik meg, és törekednek arra, hogy jobb osztályzatokat kapjanak. A verseny tehát külső motiváló erővel rendelkezik, a tanuló legtöbbször nem azért vesz részt rajta, hogy növelje a tudását, rátermettségét, hanem azzal a céllal, hogy minél jobb eredményt sikerüljön elérnie.
A versengést azonban nem szereti mindenki. Vannak diákok, akik dacára annak, hogy az elegendő tudásuk, rátermettségük adott lenne, eszük ágában sincs részt venni a megmérettetésen. Sajnos azonban ez számtalan esetben más területen is megmutatkozhat. Azok a gyerekek, akik nem versenyeznek szívesen, általában nem esnek ki a padból, hogy bizonyíthassanak, és előfordul, hogy így a tanárok nem ismerik fel a tudást. A gyerekek egyes esetekben azért jelentkeznek egyik-másik tantárgyversenyre, mert – eredménytől függetlenül – jól jön az a jegy, amit a tanár a részvételért ad.
A tanulmányi és iskolai versenyek megfelelőek arra is, hogy a diák felmérje alkalmasságát a megmérettetésekre. Persze, nem szabad hosszú távú döntést hozni ezzel kapcsolatban, hiszen az első sikertelen szavalóverseny nem azt jelenti, hogy az érintettből nem lehet előadóművész. Következtethetünk azonban arra, hogy a tanuló a tapasztalat birtokában szívesen jelentkezik-e majd máskor is, és van-e kedve időt, energiát szánni a felkészülésre a jobb eredmény érdekében.
Környezetünkben a tanulmányi versenyeket kissé öncélúaknak gondolom, mert a kisdiákok esetében a részvétel tapasztalata és a versenyekre való alkalmasság erősítése rendkívüli módon háttérbe szorul. Pedig bőven ráérnek még díjakat szerezni az életük során. Arra kell odafigyelnünk, hogy az eredmény ne vegye el a figyelmet arról a folyamatról, amely lehetővé teszi mindazoknak a készségeknek a kialakulását és megerősítését, amelyek a későbbiekben segíthetik a gyerekeket a versenyeken jól szerepelni. Szülőként, tanárként nagy büszkeség, hogy a gyerekünk díjat vesz át, de ennél sokkalta fontosabb, hogy az általa végzett tevékenységek örömet szerezzenek számára, kiteljesedjen bennük. Az, hogy ezt adott esetben diplomával, díjjal jutalmazzák, vagyis hogy más észreveszi-e, teljesen másodlagosnak kellene, hogy legyen még kisgyerekkorban.
