Sóti Éva az Aranykapu Művelődési Egyesület alapítója, művészeti vezetője, tájházvezető, óvónő, aki emellett édesanya, nagymama és feleség is egyben. Az idén hatvanadik születésnapját ünneplő nő a művelődés- és közösségszervező tevékenységéért a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Plakett díjában részesült. Közel negyven éve folyamatosan gyerekekkel foglalkozik, hogy Adán megőrizze és továbbadja a fiataloknak a magyarság kulturális örökségét.
Sóti Évával több évtizedes tevékenységéről, küldetéséről és céljairól beszélgettünk.
Mit jelent Adán művelődés- és közösségszervezőnek lenni?
– Az első jelentős rendezvényünk, az augusztusi nagyboldogasszonyi kirakodóvásár megszervezése hosszan tartó alapos munka eredménye. A rendezvényre szerettem volna tömegesen meginvitálni az adai embereket. Az előző években nyár közepén sajnos nem volt hasonló rendezvény Adán. Meglepődve tapasztaltam, hogy az emberek nagy számban vettek részt rajta, ami azt jelentette, hogy van igény erre. Azóta is minden évben nagyon sok látogató van a kirakodóvásáron, a külföldről szabadságra hazatérők és a helybeliek eljönnek beszélgetni, vásárolni, szórakozni. Egyébként művelődés- és közösségszervezőként mindenre odafigyelek egy-egy rendezvény alkalmával. Az én feladatom a műsor összeállítása és az összekötő szöveg megírása is, hogy a műsor menete folyamatos legyen. Odafigyelek, hogy a fellépők a megfelelő helyen öltözzenek, a díszvendégeknek jusson ülőhely, mindenki meg legyen vendégelve, és még sok minden másra.
Az Aranykapu mottója az, hogy „Gyerekeinknek nagyszüleink örökségét’’. Mit jelent ez?
– Az 1990-es évek viszontagságaiban a nemzeti öntudatunk megerősödött, éreztük, hogy szükség van egy olyan civil szervezetre, ahol ezt teljes mértékben ki tudjuk fejezni. A szüleim nagyon sok mindent átadtak nekem a magyarság kulturális örökségéből, de nemcsak ők, hanem rajtuk keresztül az egész környezetem. Jól emlékszem, hogy a nagytatám és a nagymamám milyen sokat énekeltek. Kisiskolás voltam, amikor meghaltak, de nagyon sok dal megmaradt bennem. Az általános iskola nyolcadik osztályába jártam, amikor az Újvidéki Rádió a Kis pacsirta a magasban című dalt játszotta, tudtam, hogy meg kell tanulnom, mert ez a dal a nagyszüleim öröksége, tőlük hallottam először.
Ezért gondoltam úgy, hogy ezt a tudást megismertetem mindazokkal a gyermekekkel, akik nyitottak a népdalok, gyermekjátékok, a szokásvilág, a karácsonyi és húsvéti hagyományok iránt. Ezért választottuk ezt a mottót az egyesületnek.
Miért fontos önnek a kulturális örökség megőrzése?
– A magyar kulturális örökség átadása belső késztetés, ami a lelkem mélyéből érkezik. Szüleim belém ültették ezt a kis magocskát, ami 30 éves koromra virágozott ki, és azóta csak hozza a virágait. Az élet nehézségei időnként letörnek egy-egy ágat, de kettő nő helyette.
Eszerint a néphagyományos és a kulturális örökség továbbadása motiválta abban is, hogy létrehozzák az Aranykapu Művelődési Egyesületet?
– 1998-ban a téli szünetben kezdtük el az Aranykapu munkáját énekléssel és néptánccal, valamint népszokások tanulásával. Elhívtam apukámat és a barátait, akik gyerekként még jártak betlehemezni, hogy tanítsák meg a fiataloknak ezt a népszokást. Budapesten és Debrecenben is bemutatták az adai betlehemes játékot. Adán három betlehemes csoportunk volt, amelyek járták a települést, és bekopogtattak a házakhoz, Jézus Krisztus születése napját hirdették. A nehéz anyagi helyzetben nagyon örültek az ajándékba kapott narancsnak, almának, csokoládéknak vagy esetleg egy kis pénznek. Az első fél évben megtanult éneket és táncot június 24-én, a Szent Iván-i tűzugráláskor bemutattuk. Ezt a népszokást már előtte egy-két évvel ünnepeltük a szomszédok segítségével, azért, hogy megadjuk ezt az élményt a mi gyerekeinknek is. Ezt a népszokást később az Aranykapu rendezvénye koronázta meg, ami minden évben az egyesület évadzáró ünnepsége is. A legjobb érzés az, hogy a szomszédok továbbra is jönnek, segítenek tüzet rakni, szárat hordani és ünnepelni.
Az Aranykapu tagsága 1998-tól egyre gyarapodott. A csoportok száma és tevékenysége hogyan változott, és ebben milyen szerepet töltött be?
– Főleg általános iskolás gyermekeket vonzottunk be a néptáncpróbákra. Topolyáról, Zentáról, Adáról, Péterrévéről, Szabadkáról hívtuk a néptáncoktatókat, akik hetente egyszer jöttek tanítani, a másik próbát pedig én tartottam. Az éneket tánc előtt gyakoroltuk, és amikor láttuk, hogy jól megy, akkor kórusokat alakítottunk. Régi vágyam volt, hogy a gyerekek citeraoktatáson is részt vegyenek. Szenttamási citeraoktató járt hozzánk. Egy citeracsoportunk volt, két tánccsoportunk, alsós és felsős korosztály, később alakult az óvodáscsoport, illetve két kórus működött az egyesületben. Külön szakcsoport volt a kosárfonásra, amit főként férfiak gyakoroltak.
Az Aranykapuban 2012-ben voltunk a legtöbben, akkor volt óvodásokból, alsósokból és felsősökből, középiskolásokból és felnőttekből álló tánccsoportunk. Három kórus működött, emellett citerazenekar és vonósok dolgoztak. Örültünk, sikerült bőgőt, hegedűt és mélyhegedűt vásárolni. A vonósok sikeresek voltak, pár évig első helyezett volt az Aranyalma vonószenekar, de a citerások is nagyon jól szerepeltek. Ahogyan elkezdődött a külföldre való kivándorlás, nagyon sokan elmentek Adáról is. Megfogyatkozott Ada lakossága, így a gyermekek létszáma is az Aranykapuban. Az egyesületben mindig jelképes összeg volt a tagsági díj, mert szerettük volna, hogy mindenki bekapcsolódjon az itt folyó tevékenységbe, függetlenül attól, hogy milyen anyagi háttérrel rendelkezik. Ezért sok nagycsaládból származó gyerek járt hozzánk. Ha egy család elköltözött, tőlünk három gyereket is elvittek külföldre. Erősen megcsappant a létszám, most egy-egy óvodásokból és egy felsősökből álló tánccsoportunk van. A munkát folytatjuk, működnek a néptánccsoportok, a kosárfonás, az énekkarok és a citerazenekar. Minden nehézség ellenére igyekszünk, törekszünk és próbálkozunk.
Az adai tájházat is működteti az egyesület. Ott milyen programmal várják az érdeklődőket?
– Az Aranykapu 10 éve gondozza a tájházat. Sok munkával jár, és inkább kiadással, mint bevétellel. Sajnos, csekély támogatást kapunk a községi önkormányzattól a tájház épületének gondozására és a rendezvényekre. Tulajdonképpen az egyesület vezetősége gondozza, meszeli, építgeti a tájházat. Az elmúlt időszakban két pályázatot is nyertük, a Csoóri Sándor Alaptól és a Bethlen Gábor Alaptól. Ennek köszönhetően a garázst átalakítottuk kosárfonóműhellyé, és a vendégfogadásra szolgáló kerti pavilont teljesen felújítottuk. A tájházban szeptember harmadik hetén tartjuk meg a Mesterségek napja a tájházban elnevezésű rendezvényt, illetve októberben a Tökéletes tökételes rendezvényt. Egész nyáron át fogadjuk a vendégeket, akiket a tájház bemutatásával, körtepálinkával, baracklekvárral, tökös görhével vagy más különlegességgel várunk. Az én feladatom bemutatni a tájházat, és mesélni a régi tárgyakról. Természetesen, ha idősebb korosztály érkezik, akkor megkérem őket, hogy meséljenek a saját tapasztalataikról.
Az egyesület legjelentősebb rendezvényei, a Szent Iván-i tűzugrás, a Nagyboldogasszony-napi kirakodóvásár, a Mesterségek napja a tájházban és a Tökéletes tökételes nap, csak a hagyományápolást szolgálják, vagy más céljuk is van?
– Mind a négy rendezvény a magyarság hagyományait és szokásait ápolja, de természetesen minden rendezvény családcentrikus is, és a kikapcsolódásról szól. A Szent Iván-i tűzugrásra az idősek azért szeretnek jönni, mert gyerekkorukban ők is ugrálták a tüzet, és gyönyörködnek a gyerekekben. A középkorúak eljönnek beszélgetni, nézelődni és tüzet ugrani. A gyerekek meg kifejezetten élvezik a tűzugrást, mert az nagy kihívás, ami növeli az önbizalmukat. A nagyboldogasszonyi kirakodóvásáron szorgalmazzuk, hogy kézművesek mutassák be a helyszínen a munkájukat. Lehet korongozni, nemezelni, rongybabát készíteni, lovagolni, és mindezt élvezik a gyerekek, akárcsak a kirakodóvásár egyik csücskében lévő kis vidámparkot.
A Mesterségek napja a tájházban egész napos rendezvény, amelyen lucskos káposztát főzünk ebédre, és minden résztvevő ehet belőle díjmentesen. Közben mindazokat a régi foglalkozásokat mutatjuk be, mint a kötélverés, kovácsolás, korongozás, szövés, gyöngyfűzés, rongybabakészítés, nemezelés, kosárfonás, csuhébaba-készítés. A kézműves-foglalkozásokat kipróbálhatják a fiatalok, és amit elkészítenek, azt természetesen elvihetik haza. A Tökéletes tökételes napon a tájházban tököt faragnak és sütőtökből készült ételeket kóstolhatnak a résztvevők.
Ez a tevékenység mennyi időt vesz el, és hogyan győzi energiával?
– Szeretem csinálni, a gyerekek mindig is sokat jelentettek számomra, és ebből merítek energiát. Szoros napi beosztást vezetek, hogy a munkahelyi feladataimat és a házimunkát elvégezzem, a családi ügyeket megbeszéljem a férjemmel, majd délután az Aranykapuban ott legyek a próbákon. A magánéletem az Aranykapuban zajló próbákhoz és a rendezvényekhez igazítom. Nyáron annyival könnyebb, hogy kevesebbet dolgozok az óvodában. Az egész nyár is teljesen foglalt, és nem sok szabadidőm marad. Talán három-négy napot tudok szánni a szabadságra, pihenésre.
Csapatmunka vagy egyéni munka a közösségszervezés és a felsorolt tevékenységek?
– Ez csapatmunka, mert egyedül lehetetlen csinálni, a fő koordinátor vagyok. A férjem és az egyesület elnökségi tagjai sokat segítenek. Az emberek látják, hogy mennyi munka van benne, azt mondják, hogy szívesen segítenek, de többet nem tudnak vállalni. Ezért megvan, hogy melyik rendezvényen ki segédkezik, de besegítenek az idősebb néptáncos lányok és fiúk is. A rendezvények szervezése mellett arra is oda kell figyelni, hogy a gyerekek megfelelő viseletben legyenek, azok időben meg legyenek varrva, jól álljon rajtuk, megtanulják felvenni a viseletet. Ezek mind apró részletek, amit csak folyamatában lehet lassan felépíteni. Ha munkaként tekintünk rá, akkor sok munka, de ez számomra inkább kedvtelés. A legnagyobb támaszom a férjem, Sóti Ernő, aki egyben az Aranykapu elnöke és pénzszerzője. Ő írja a pályázatokat, ami nagy felelősséggel jár. Ernő minden pályázási lehetőséget megragad, és nagyon ügyel arra, hogy mindenre jusson elegendő pénz. Emellett a rendezvények hangosítását ő biztosítja.
Az óvodában óvónőként összeegyeztethető a gyermeknevelés és a hagyományőrzés?
– Ez teljesen összeegyeztethető. Az óvodában is jelentős szerepe van a hagyományőrzésnek. Gyermekjátékokat, gyermekdalokat és népszokásokat tanulunk, tojást festünk és mézeskalácsot díszítünk. A népmese mindennap része az óvodások életének. Az óvodában is teljes mértékben zajlik a magyar kultúra átörökítése. Az óvodások imádják a mesét, nemrég rajzversenyt nyertünk, valamint a mese köré szőjük a műsorainkat.
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Plakett díja mit jelent önnek, hogyan fogadta?
– Természetesen megörültem. Viszont annak még jobban, amikor megláttam, hogy mennyien gratulálnak, és velem együtt örülnek.
A jövőbeli tervei?
– Nagymama lettem. Szükség van rám az unokák dajkálásánál is. Két év múlva nyugdíjba vonulok, azután jó lenne egy kis magánélet. Jó lenne egy kicsit önmagamért és a szűkebb környezetemért is élni.
