Aki gyerekekkel foglalkozik vagy gyerekeket nevel, bizonyára számtalanszor feltette magának a kérdést, hogy egy-egy viselkedésforma vagy érzelmi reakció elfogadhatónak tekinthető-e egy adott életkor tekintetében. Elbizonytalaníthat bennünket sok minden, például a szomszéd hasonló korú gyereke vagy az osztálytárs, illetve ugyanannak a gyereknek egy másik esetben megfigyelt reakciója.
A gyerekek fejlődési ütemének vannak bizonyos meghatározható törvényszerűségei, amelyek egyrészt láthatóak, hiszen magunk is tapasztaljuk, ahogy csecsemők totyogóvá válnak, vagy óvodásból iskolássá. Másrészt a pszichikus és kognitív fejlődésnek is megvannak a maga törvényszerűségei, de azokat nem figyelhetjük meg olyan egyértelműen, mint a fizikai változásokat. Ráadásul ez a kettő szorosan összefügg. Gondoljunk csak arra, amikor mozgásterápiával segítjük a tanulási nehézségekkel küzdő tanulókat, vagy amikor a tanító néni szülői értekezleten ránk parancsol, hogy biztassuk a gyerekeket a szaladgálásra, bújócskára, egyensúlyozásra, labdázásra, mert azzal az íráskészségük fejlődik. Mindez azért van, mert a nagymozgások szoros összefüggésben fejlődnek a finommotorikával, vagyis azokkal az apró, precíz mozdulatokkal, amelyek alkalmassá tesznek bennünket a ceruza megfelelő tartására és irányítására, hogy az az elvárt nyomot hagyja a papíron. A tanítónők nagy része éppen ezért az iskolába induló csöppségek számára olyan írásgyakorlatokat biztosít, amelyek lehetővé teszik, hogy először nagyobb betűelemekkel próbálkozhassanak, és csak ezután térnek át az írással éppen csak ismerkedő tanulók számára ajánlott „első füzetemre”. Ebben a nyomtatott vonalak segítik a gyerekeket a megfelelő betűméret kialakításában és annak megtartásában az írás során.
A kognitív és a pszichikus funkciók a fizikai változásokhoz hasonlóan életkortól függően változnak, és fejlődési szakaszokat hoznak létre. Ezeknek a fejlődési szakaszoknak köszönhetően idegrendszeri, viselkedési, megismerési, érzelmi, érési és testi változásokat figyelhetünk meg.
A méhen kívüli szakasznak több állomása van, szám szerint hat: az újszülöttkor, a csecsemőkor, a kisgyerekkor, az óvodáskor, a kisiskoláskor és a serdülőkor, amelyeken belül más szakaszok is megkülönböztethetőek. Ezek szakaszok mindegyike saját, jellemző tulajdonságokkal rendelkezik, amelyeket jól megfigyelhetünk egy megfelelő életkorú gyerek esetében. És míg a serdülőkor kezdete tekintetében nagy egyéni eltérések mutatkozhatnak, az újszülöttkor nyilván minden kisbaba életében ugyanakkor van, vagyis születésétől számítva az első hat–nyolc hétig. Fontos megemlítenem, hogy az egyén fejlődésének szakaszai a születés előtt is ugyanúgy meghatározhatóak, mint a születést követően.
Vagyis a méhen belüli fejlődésre is jól elhatárolható, meghatározott fejlődési szakaszok jellemzőek. Ezt intrauterin fejlődésnek nevezzük, és a legfontosabb, amit meg kell ezzel kapcsolatban említenünk, hogy egyrészt nagyobb kihatással van a méhen belüli időszak az egyén méhen kívüli fejlődésére, mint azt sokáig gondolták, másrészt pedig rendkívül fontos jellemző, hogy minél inkább közeledünk a foganás időpontjához, a fejlődésben annál kevésbé mutatkoznak meg az egyéni különbségek, és a különféle fejlődési szakaszok annál biztosabban meghatározhatóak. Ugyanakkor történik a beágyazódás, a szívműködés és más szervek működésének elindulása minden fejlődő embrió esetében, ezért ebben az időszakban a fejlődési rendellenességek ilyen módon szűrhetőek. Ahogy azonban haladunk az időben, az egyre idősebb egyén egyre erősebb egyéni tulajdonságokat mutat, amelyek csak rá jellemzőek. Nemcsak arra kell gondolni, hogy mindenki másképp néz ki, és más a személyisége, hanem arra is, hogy ugyan a fejlődési szakaszok továbbra is felismerhetőek és elkülöníthetőek, mindez rendkívül nagy változatosságot mutat. Vagyis nagyok az egyéni különbségek egy-egy gyermek fejlődése, érése során, és ugyanazon életkorú, egy osztályba járó tanulók óriási és szembetűnő különbséget mutathatnak úgy viselkedésükben, mint kognitív funkcióikban, érzelmi reakcióikban és sok minden másban. Mindez azonban a legtöbb esetben nem jelent semmi bajt. De tudnunk kell, hogy ne vegyünk egy kalap alá minden gyereket.
