Csípe Tímea tizenkét éve áll a topolyai Művelődési Ház élén. A intézményvezetővel az elmúlt évek meghatározó eseményeiről beszélgettünk, melyek nagymértékben befolyásolták a közép-bácskai kisváros kulturális életét, és interjúnkban azt is szeretnénk bemutatni, hogy vezetőként milyennek látja Topolya kulturális életét, hogyan igyekszik azt alakítani, formálni.
– Elfogultság nélkül mondhatom, hogy színes és gazdag Topolya, illetve a község művelődési élete. A Művelődési Ház, amely intézményként térrel, munkatársakkal és műszaki feltételekkel rendelkezik, természetesen meghatározó erejű ebben a történetben. Az én személyes kultúrpolitikám, hogy szorosan együttműködjünk, és támogassuk a megkereséseket, akár intézmények részéről, akár civil szervezetek felől érkezzenek, úgy érzem, nélkülük ez nem lenne kerek egész. A civil szervezetek sorából kiemelem a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központot, a Mara Amatőr Színházat, a Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulatot. A civil szervezetek rendezvényei is jelentősen gazdagítják művelődési életünket. A közművelődést tűztük ki célul, tehát elsődleges feladatunk a színházi előadások tájoltatása, mozivetítések, koncertek megszervezése a városunkban.
• Mi is valójában a Művelődési Ház, s benne mi az igazgató feladata?
– A munkám oroszlánrészét az épületeinkről való gondoskodás képezi. Szeretném, ha minden hibátlanul működne. Az energiám másik nagy részét arra fordítom, hogy az együttműködéseket ápoljam. Az éves jelentésekben mindig hangsúlyozom, hogy az épületeinkben zajló sok-sok rendezvény nem mind saját szervezés, de nélkülünk nem jöhetnének létre.
Ernyőszervezet és mozgatórugó a Művelődési Ház. Kis munkaközösség vagyunk, 8–10 ember viszi a hátán a sok és szerteágazó feladatot. Van egy részben felújított mozitermünk, ahol gondoskodunk arról, hogy a filmrajongók ne maradjanak élmény nélkül, és a mozivetítéseken túl számos más programnak is otthont ad. A kiállítótermünk is megújult, ahol ismeretterjesztő előadásaink, illetve a civil szervezetek bemutatkozásának, kiállításainak nagy része zajlik. A művésztelep a tóparton most már idegenforgalmi szerepkörrel is bír, nyaranta rendezvények lebonyolítására is alkalmas. Gondnokságunk alá tartozik a kiemelt jelentőségű Tájház, amely nem egy holt kiállítótér, ott is események zajlanak. Holtszezonról már nem is igen beszélhetünk, hivatalosan a rendezvények a Szent György-napi évadnyitótól az októberi hagyományos kukoricafosztásig szerteágazóak.
2017 decembere óta ismét van színházterme Topolyának, ami egyrészt nagy öröm – két év távlatában látom, hogy mekkora űrt hagyott maga után az, hogy tíz évig nem használhattuk –, másrészt nagy felelősség. A felújítást teljes egészében Topolya község a költségvetésből fedezte. Kötelességünk bebizonyítani, hogy helyénvaló volt a beruházás.
• Az elmúlt két évben milyen tapasztalatot szereztél ezen a téren?
– Nagyon fontos számomra a közönség visszajelzése. Egy jól sikerült színházi előadás, pótszékes telt ház után, amikor kikísérjük a vendégeket, én még utána is sokáig felfokozott állapotban vagyok, sokszor nem tudok elaludni. De ha valami nem jól sikerül, azt is mindig egy kicsit személyes kudarcként élem meg. Például, ha egy kitűnő, de komoly történelmi dráma nem vonzza be a nézőket. A színházra kikapcsolódásként, szórakozásként tekint az emberek többsége. Időnként azért próbálunk mélyebb tartalmakat is belopni a rendezvények sorába, de az alapelvünk az, hogy mi a közönségért vagyunk.
• Fiatalon, diplomás biológusként kerültél az intézmény élére.
– Az egyetem befejezése előtt másfél évig Pacséron dolgoztam, abszolvensként helyettesítettem, a bombázás miatt nem zártuk a negyedik évet az egyetemen. Dolgozni kezdtem, bár a szüleim óva intettek, mert féltek, hogy soha nem fejezem be az egyetemet. Ha valaki azt mondja, hogy nem lehet, az számomra különös ösztönző erővel bír, nagy bennem a bizonyítási vágy. Pacséron az akkori iskola-igazgatónő fegyelmezett munkát követelt, és ő tanított meg dolgozni. Mindig jó szívvel emlékszem arra a rövid, mégis meghatározó időszakra. A szerződés megszűnése után, 2002 szeptemberében szereztem diplomát, okleveles biológusi végzettséget. Akkor már nem tudtam elhelyezkedni, és 25 évesen kicsit elbizonytalanodtam. Szinte a diplomázásom napjával egy időben nyitotta meg kapuit a topolyai múzeum, akkor még mint a szabadkai múzeum kihelyezett tagozata, ahova történész, néprajzkutató munkatársat kerestek elsősorban. Vélhetőleg nem találtak humán beállítottságú szakembert, így jött a lehetőség, én pedig éltem vele. 2003 januárjában kezdtem a múzeumban dolgozni.
• Mondhatjuk, hogy profilt váltottál, és azóta művelődésszervező vagy?
– Tanulmányaim során végigkísért a kitűnő bizonyítvány, de Vuk-díjasként sem találtam meg azt, ami az erősségem. A biológiát választottam, de nem éreztem magamat sohasem vérbeli biológusnak. Tehát elfogadtam a múzeumi felkérést, ott segített Ocsenás Anikó, aki a Művelődési Ház munkatársaként tárlatot vezetett, megismerkedtem Topolya monográfiájával, és kezdtem beleásni magam a helytörténetbe. Egyszemélyes intézményként sok szerteágazó feladatot meg kellett oldanom, és közben leraktam a muzeológusi szakvizsgát.
2006-ban már szóba került a Művelődési Ház. Az akkori megbízott igazgató, Náray Éva a könyvtár mellett egy évig tudta csak vállalni a Művelődési Ház vezetését. Én az ő kiszemeltje voltam, félig viccesen ma is említem neki, hogy az „áldozata”. A múzeum a kezdetektől együttműködött a könyvtárral, és feltételezem, fiatalságom ellenére látott bennem lehetőséget, így a polgármesterrel való beszélgetést követően kerültem a múzeumból a Művelődési Ház élére 2007 márciusában. Családalapítás előtt, harmincévesen vállaltam az újabb kihívást. Nagy volt bennem a bizonyítási vágy, és bár akadt, aki ellenezte, sokan a segítségemre voltak a kezdetekben. A tizenkét év alatt soha nem volt megállás, szinte folyamatosan új kihívásokkal találkoztam.
• Különös hangsúlyt kap egy nagy építkezés, hosszú idő után Topolyának ismét van színházterme.
– 2007 júliusában a Mara Amatőr Színház előadása közben leesett egy mennyezetrész, és az építésügyi felügyelő akkor életveszélyessé nyilvánította a termet. Nem nevezhető jó belépőnek az intézményvezetéshez, de lezártuk a termet, és 2015-ig nem történt semmi kézzelfogható az ötlettervek, kerekasztal-beszélgetések sokaságán túl. 2015 júliusában végre sikerült közös, minden fél számára elfogadható tervet megfogalmazni, elkészült az ötletterv, és még ebben az évben az első tízmillió dinárt biztosította az önkormányzat. Az építkezés 2015. december 23-án vette kezdetét, az utána következő két év meghatározó időszaknak bizonyult, amiből nagyon sokat tanultam. 2017. december 12-éig, az ünnepélyes megnyitóig sok álmatlan éjszakám volt, de nem engedtünk ki semmit a kezünkből, Rind Anzelm mérnöki irodája volt a szakmai támaszom. Minden részletet ismerek, és szinte a harmadik gyerekemnek tekintem a felújított színháztermet. Az egyik ösztönző erő a további munkához maga a terem. A másik, talán a fontosabb, hogy hetente szembesülök azzal, volt miért és van kinek. Nagyon hálás munkám van, főleg ha látom egy-egy előadás után az elégedett arcokat.
• Mi az, amit szem előtt tartasz a programszervezésben?
– A rendezvényeink akaratlanul is követik a most hét- és kilencéves fiaim növekedését. Bevezettük a baba-mama foglalkozásokat, most az igények változásával az óvodás- és iskoláskorú gyerekekre fókuszálunk. Emellett a valamikori Múzeumi Esték, ma már Topolyai Téli Esték előadás-sorozat is fontos a számomra, melyet a kezdetektől az Arcus Környezetvédő Egyesülettel közösen szervezünk, és megannyi jó előadást, nemes lelkű előadót láthattunk vendégül. A Mézkarnevált 2006-ban indítottuk útjára Topolyán, az is együtt nőtt velem. A szemlék megszervezése éves szinten alapfeladatunk, a szavalók, gyermekszínjátszók, néptánc- és népiének-együttesek, zenekarok, amatőr képzőművészek kategóriában. Emellett községi intézményként népművelőnk, Kisimre Szerda Anna a zömében magyarlakta falvak hagyományápoló művelődési életét is segíti.
Mi intézmény vagyunk, és nincsenek szakosztályaink, de van egy gyermekszínjátszó csoportunk, akikre nagyon büszkék vagyunk, Mosolycsaló a nevük. Az évtizedekkel ezelőtt jól működő bábcsoport vezetője, Szlifkó Klára hívta fel a figyelmet a lehetőségre, és 2012-ben nyári nappali táboraink sorába beillesztettük a bábtábort is, abból alakult a csoport. A Mosolycsaló gyermekszínjátszó csoportunk számos elismerésben részesült már. A Tájház udvarán a nyári szünidőben szervezzük majd a hatodik kézművestáborunkat, a bábtábor nyolcadik alkalommal kerül megszervezésre, és természettudományi táborunk is van, harmadik alkalommal kerül sor a játékos kémiatáborra szintén két korcsoportban.
Szép emlék a valamikori Magyar Filmhét eseményei és annak mozgatórugója, megboldogult Petróczy Sanyi bácsi. Sok-sok vendég járt nálunk, a teljesség igénye nélkül: Berecz András, Palya Bea, Koltai Róbert, Fenyő Iván, a Topolyai Napok rendezvényeinek fellépői…
A Művelődési Házban a szerb programokat az igazgatóhelyettes, Đorđe Beko koordinálja. Jeles belgrádi színészek vendégszerepelnek nálunk, a filmvetítések is szerb feliratosak, a téli előadás-sorozat is működik harmadik éve szerb nyelven is, és formálódik egy szerb nyelvű amatőr színház.
• Jelenleg, illetve a jövőt illetően mi a legfontosabb feladat?
– A Topolyai Művésztelep idegenforgalmi létesítmény is, ott szeretnénk a nyári teraszrészt felújítani, a tágas udvar adta lehetőségeket kihasználni. Folyamatban van a tájház nagykapujának javítása és a nádtető tűzdelése, pótoljuk, amit a színházterem építése idején kicsit elhanyagoltunk. Működtetjük a környékünkön páratlan bognár-kovács műhelyt is. Sajnos maga az épület nagyon rossz állapotban van, erre szeretnék hosszú távon megoldást találni.
Minden év februárjában aktuális, hogy az évi jelentést leadjuk az alapítónak, legutóbb leírtam, hogy 2015 óta mi mindig építkezünk, 2016-ban a színházterem után a festői környezetben, a védett terület határán található felújított művésztelep is felügyeletünk alá került, újra meg kellett határozni a szerepét, tehát valamiféle szellemi építkezésre volt szükség. 2017 decemberében átadtuk a fázisokban megvalósult hatalmas építkezést, az is egy állomásnak tekinthető csak, hiszen tíz évig alig volt színház, fogyott a közönség, nagy feladat állt előttünk, 2018-ban megalapoztuk a terem szellemiségét, közönségdarabokat hívtunk, visszacsalogattuk az embereket a színházba. Most már nem igazán szeretnék építkezni, hanem megőrizni és csiszolni azt, amink van, és megbecsülni azokat, akik nélkül mindez nem létezne: a mi minden tiszteletet megérdemlő közönségünket.
