A másik emberben sokkal könnyebb észrevennünk a hiányosságokat, mint az erősségeket. A gyerekre ez fokozottan érvényes, hiszen úgy érezzük, őket nekünk kell alakítanunk, formálgatnunk, hogy a személyiségük, a viselkedésük a felnőttek által meghatározott normák szerint alakuljon. Az iskolai oktatás során is sokszor arra helyeződik a hangsúly, hogy mit nem csinált meg, mit nem sikerült megtanulni, mit kell a diáknak bepótolnia. Ez érvényes a családi nevelésre is, amikor megdicsérjük a gyereket, hogy ötöst kapott, de azért nem felejtjük el hozzátenni, hogy mennyivel szebb lenne a bizonyítványa a nélkül a hármas nélkül. Ha a hibákra koncentrálunk, akkor a gyerekek sosem érezhetik magukat kiemelkedőnek. Kieszközölhetnek ugyan javulást, lehetnek büszkék, mutathatnak föl eredményt a hiányosságaik pótlásában is, de így legfeljebb csak átlagosak lehetnek. A gyerekekben nem jó megerősíteni azt, hogy a szorgalmas gyakorlással sokra vihetik, mert igaz ugyan, hogy egy-egy jó jegyet le lehet vele akasztani, de hosszú távon sem az önértékelést nem erősíti, sem az eredményességet nem növeli. (Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a gyakorlás felesleges az iskoláztatás során.)
A hatékony tanár egyik ismérve – ahogy a hatékony iskolai rendszeré is –, hogy elsősorban a diákok erősségeit tartja szem előtt, a gyengeségeit pedig csak abban az esetben javítja, ha a kiemelkedő terület fejlődését akadályozza. Vagyis azt nézi, hogy a tanuló miben ügyes, mit tud, miben tehetséges, amiben pedig kevésbé eredményes, amiben ügyetlen, vagy ami nem megy neki, azt nem erőlteti.
Pedagógusként általában azokkal a tanulókkal kerülök kapcsolatba, akikkel az iskolában valamilyen probléma merült fel. Többnyire gyenge tanulmányi teljesítmény, hiányzások, önbizalomhiány, alulteljesítés a fő ok, ami miatt a gyereket tanítók a segítségemet kérik. Ezekkel a gyerekekkel a tanáraiknak meggyűlik a bajuk, hiszen a szakmunkatársi konzultáció igénybevételét mindig megelőzi az adott tanító, tanár vagy osztályfőnök hosszadalmas megoldáskeresése, a tanuló alapos megismerése és törekvés az eredményességének növelésére. A tanulót tanítók mindig igyekeznek figyelembe venni, hogy a diák miben nyújt kiemelkedő eredményt, melyek a pozitív tulajdonságai, melyek az erősségei. Nagyon okos, de nem figyel az órán – teszik szóvá. Vagy megállapítják, hogy szorgalmas, jólelkű gyerek, de nem túl sikeres tanulmányi eredményesség tekintetében. Érett fiatalember, csak kicsit erőszakos, agresszív, modortalan. A tapasztalatom az, hogy a legtöbb esetben sikeresen megoldódott a felmerült probléma, ha a tanulónak az erősségeit emeltük ki, azt erősítettük benne, amire büszke lehet, és segítettünk neki megbirkózni a nehézségeivel, de nem csak arra helyeztük a hangsúlyt, és nem vártunk el lehetetlent. Például egy impulzív tanulótól nem azt kértük, hogy ne kiabáljon be az órán, hanem azt, hogy ne vágjon mások szavába. A gyengébb finommotorikájú tanulótól sem a precíz rajzolást, hanem a kreatív megoldást értékeljük a munkáiban. Egy esetlenebb gyerek talán nem tudja megfelelően visszaütni a labdát, de ismerheti a röplabda szabályait, és kihasználva kézügyességét, elkészítheti azt plakát formájában, amely mások számára taneszközként szolgálhat. Szerencsére az osztályzásról szóló szabályzat lehetővé teszi, hogy az iskolában a tanárok különböző számonkérési módszereket alkalmazzanak. Ezt érdemes kihasználni, mert például egy gyenge kommunikációs készségű tanuló valószínűleg írásban eredményesebben fejezi ki magát, szóbeli feleletet hiába várunk el tőle, nem fog brillírozni.
Nemrégiben olvastam egy interjút egy súlyos fejlődési rendellenességgel született hölggyel, aki ma könyveket jelentet meg és motivációs előadásokat tart. Karok és lábak nélkül jött a világra, nagyon sok nehézséggel kellett megküzdenie életében. Az interjúban arról mesélt, hogy néhány éves korában kapott egy olyan eszközt, amellyel járni lehet. Egyórányi izzadás, kínlódás, szenvedés után sikerült csak megtennie néhány lépést. Édesapja látta ezt a harcot, és akkor azt mondta neki, hogy ezt az óriási energiát másra is fordíthatná, amiben sokkal sikeresebb, eredményesebb lehet. Így aztán ez a hölgy az életét nem arra áldozta, hogy erőnek erejével járni próbálkozott, hanem, kihasználva írói és előadói adottságait, édesapja támogatásával megvalósította a benne rejlő lehetőségeket. Ezzel a gondolattal és indíttatással sikeresebb és boldogabb gyerekek lennének körülöttünk is. Vagyis lehet, hogy tényleg csak a szemléletmódunkon múlik, hogy jobbak és eredményesebbek legyenek.
Nyitókép: Illusztráció
