Egy iskolai programról szóló beszámolóban olvasom, hogy a fiatalok nagy érdeklődéssel figyeltek, lelkesen bogozták ki a szálakat, közben pedig körmönfont módon az is beléjük rögződött, mire kell figyelniük. Az interaktív előadás során az internethasználat veszélyeire hívták föl a figyelmet oly módon, hogy a gyerekek a nyomozó szerepébe bújhattak, felgöngyölítve egy rejtélyes internetes zaklatási ügyet, közben észrevétlenül is tudatosultak bennük az internethasználat veszélyei – ami valójában az előadás rejtett célja.
Álljunk meg egy szóra! – idézhetnénk Grétsy László és Vágó István egykori nyelvművelő műsorának címét, ez a szó pedig, amelynél időznünk kell néhány percet, a körmönfont jelző. Az interaktív játék valódi célja ugyan a háttérben húzódott meg, de korántsem hátsó szándékként, ravaszul bonyolult módon, mint amire ez az általában rosszalló tekintetben használt jelző utalna. A helyére már sorakoznak is a hasonló jelentésű szavak: furfangos, agyafúrt, ravasz, leleményes, elmés, fortélyos, találékony, cseles, csalafinta, furmányos, fondorlatos, huncut… Mind-mind az ötletességre vagy a rejtett szándékra utalnak, némelyik pejoratív értelemben, a másik meg a kedveskedő hangnemet hordozza magában. Emiatt nem helyettesíthetjük be bármelyiket gondolkodás nélkül a körmönfont helyére, de épp ez a változatosság és a lehetőségek szinte végtelen tárháza adja a magyar nyelv szépségét. Egy kisgyerek, aki hízeleg, mert azt szeretné, hogy elvigyék fagyizni, lehet huncut, de korántsem csalafinta vagy agyafúrt. A népmese a furfangos székely menyecskéről szól, aki ugyan elmésnek nem nevezhető, de olyan leleményes, találékony, hogy még az ördög is elfut előle. A hazug, ügyeskedő emberre azt mondjuk, minden hájjal megkent, lehet ravasz is, de a huncutság már kevésbé jellemző rá.
A felsorolt szinonimák között érezhető a hangulatbeli, apró jelentésbeli különbség, ahogyan az is, hogy vannak közöttük átvitt értelmű kifejezések is, amelyek egy egykori hiedelmet, szokást, eljárást őriznek meg nyelvi elemként. Bármennyire is furcsa, a körmönfont, az agyafúrt szavunk, valamint a minden hájjal megkent kifejezésünk mögött valós képek, szokások húzódnak meg. A körmön fonás valóban létező eljárás volt az ostorszíj készítésére: Zaicz Gábor Etimológiai szótárának tanúsága szerint az elnevezés arra utalt, hogy a madzag vagy ostor készítésekor az ágakra osztott szálakat keményen a bal kéz hüvelykujjához szorították, és igen szorosra fonták. A művelet meglehetősen bonyolult volt, ezt a jelleget őrizte meg hasonlóságon alapuló névátvitel révén a ma használatos (pejoratív) furfangos, ravasz jelentés.
Fazekas Mihály Lúdas Matyi című költeményében még különírva és szó szerinti értelemben találhatjuk meg:
„Ebbe az Annya rakott túrót, hájat, kenyeret, sót,
’S fokhagymát; az alatt ő a’ vén Lúdakat arrább
Hessegeté; az eladni való húszat kiszakasztá,
És egy körmön font ostorral az útra riasztván,
Annyának minden jót kíván, ’s ballag utánnok.”
Nemcsak furcsa, hanem megdöbbentő is, hogy agyafúrt szavunk szintén valós eljárást őrzött meg. A mai ’furfangos, ravasz’ meghatározás az eredeti ’őrült’ jelentéshez képest másodlagos: az agya fúrt (ember) kifejezés a koponyalékeléssel állt kapcsolatban, ezt a primitív időkben sebészi eljárásként, gyógyító céllal, erős fejfájás, őrület, epilepszia orvoslására, illetve sámánok esetében az őrület előidézésére alkalmazták. Vannak a szónak fejefúrt, eszefúrt, fúrtagyú, fúrtfejű változatai is. Mai jelentése feltehetően az őrültek olykor megfigyelhető ravasz viselkedésével hozható összefüggésbe.
Eljutottunk a ravasz melléknévig, amelyről közismert, hogy eredetileg (főnévként) rókát jelentett, minthogy ez az állat a furfangosság, ravaszság ősi jelképe. A ravasz a magyar nyelvben egy igen régi vándorszó, története a finnugor korig nyúlik vissza. Az viszont már kevésbé ismert, hogy a minden hájjal megkent szólásunk is a rókához köthető. Bárdosi Vilmos Szólások, közmondások eredete című kötetében olvashatjuk, hogy a szókapcsolat forrásául a ma már elavult ravaszhájjal/kutyahájjal/ebhájjal kenték meg az alfelét kifejezések szolgáltak, amelyek azzal a hiedelemmel állnak kapcsolatban, hogy a boszorkányok által készített, kutya- vagy rókahájból kevert kenőcsöknek testi és erkölcsi vonatkozásban is rontó hatású varázserejük van. Népmesei adatok szólnak arról, hogy ha valakit megkentek egy drága olajjal, az hétszerte szebb lett, más esetben meg éppen az ellenkezője történt, az illető megbénult, állattá változott stb. Úgy vélték, hogy főként a boszorkányok kenik meg saját magukat ezekkel a szerekkel, ezért eleinte rájuk, valamint a rossz emberekre mondták. Egyes nyelvjárásokban a fösvény, zsugori személyeket is így jellemezték, idővel pedig tovább enyhült a szólás, így ma már az ügyeskedő, furfangos, ravasz emberekre értik.
A körmönfont szónál álltunk meg az imént, és néhány különös történetet megismerve arra jöhettünk rá, hogy miközben a fiatalok nagy érdeklődéssel hallgatták a drámapedagógiai módszereket alkalmazó előadást, lelkesen bogozták ki a szálakat, furfangos módon az is beléjük rögződött, mire kell figyelniük az internethasználat során.
