Az elfeledett technika feltámasztása

Sebők Valéria népi iparművész az egyetlen vidékünkön, aki fonott csipkével foglalkozik. Állítása szerint egy néprajzi előadáson hallott először a fonott csipkéről, és annyira felcsigázta az érdeklődését, hogy úgy döntött, elsajátítja ezt a régi technikát. Kezdetben egy szék lábán próbálta meg a csipkefonást, és addig kísérletezett vele, amíg rá nem jött a technikájára. Azóta munkáit többször díjazták. Csupa fehér – Sebők Valéria népi iparművész hímzései és fonott csipkéi címmel 2013-ban önálló kiállítása is nyílt a Szabadkai Városi Múzeumban, ahol a fonott csipkéit is megmutathatta.

Sebők Valériával erről a régi, mára már feledésbe merült technikáról beszélgettünk.

• Mit kell tudni a fonott csipkéről?

– Ez egy ókori technika, amely már feledésbe merült. A budapesti néprajzosok is foglalkoztak ennek felkutatásával. A legrégebbi fonottcsipke főkötők Kr. e. 2000–3000 évvel ezelőttről származnak, és egyiptomi sírokból kerültek elő. Ez a technika háromezer évvel ezelőtt került át Európába. A skandináv országokban leginkább gyapjúból készítették a csipkét. A történelmi Magyarország területén Szlavóniában, Kórógyon, Szentlászlón, Harasztin és Rétfalun fonták a csipkét. Vékony cérnát használtak, és nagyon míves dolgokat fontak belőle. A szlavóniaiaknál maradt fenn legtovább ez a technika. Garay Ákos festőművész 1910-ben tizenegy főkötőt gyűjtött. Ennyi maradt meg. A sok utánajárás és kutatás során nem került elő több darab.

• Hogyan találkozott ezzel a technikával?

– Annak idején, 2000-ben a Néprajzi Múzeumban hallgattam egy előadást, amelyen a csipkékről volt szó. Az előadó, dr. Katona Edit több tájegységet és többfajta csipkét is bemutatott. Elővett egy darab csipkét, és elmondta, hogy ezt már 150–200 éve nem fonják. Nagyon könnyű volt fonni, mert semmilyen eszközt nem fogtak a kezükben a fonás során. A halasi csipkét tűvel varrják, a vert csipkét orsókkal, a horgolt csipkét pedig horgolótűvel készítik. A fonott csipkénél függőlegesen fel kell vetni a szálakat, mint a rongyszőnyeg vagy a szőnyeg készítésénél. A szálakat előre-hátra, jobbra-balra kell mozgatni kézzel, és így keletkezik a csipke. Nincs vetülék, mivel a kéz a vetülék. A munka során jobbról balra kell haladni. A technikája nincs leírva. A néprajzosok szerint 150–200 éve nem fonták, tehát nagy valószínűséggel senki sem írta le a technikáját. Egymástól tanulták meg a fonást. Valószínűleg azért halt ki, mert nem volt leírva a technika. Nem találtam szakirodalmat, sem adatközlőt. Konokul utánajártam az egésznek. Rengeteg gyakorlás során rájöttem, hogyan kell fonni. Úgy gondoltam, hogy ha 3000 évvel ezelőtt technikai eszközök nélkül meg tudták fonni, akkor én is meg tudom csinálni. Később rájöttem a leírására. Olyan, mint a zenészeknek a kotta.

• Hogyan kell elkészíteni a fonott csipkét?

– Egy főkötő nyolc centiméter szélességben van fölvetve, és elöl van 160 szál, hátul is van 160 szál. Ha a mintánál 15–20 sort számolunk, nehéz megjegyezni, hogy mikor merre kell lépni. Ezt valamilyen módon meg kellett tanulni leírni, mert enélkül nem lehetett továbbhaladni. A következő probléma az volt, hogy az alján megmarad a 360 szál, tehát el kell csomózni, valahogyan be kell fejezni. Ennek is meg kellett találni a módját. A főkötők kontykötőként szolgáltak. Amikor a fiatal lány férjhez ment, és fölkontyolták, akkor az anyósától kapott néhány főkötőt. Ezeket haláláig viselte. A gazdagabb családokban többet kaptak, a szegényebbekben kevesebbet. A kontykötőt mindig viselték, még az udvarba sem mentek ki nélküle. Széles körben használták, de nem mindenki tudta fonni. Általában egy olyan lány készítette őket, aki a testi sérülése miatt nem volt alkalmas a mezőgazdasági munkákra, de jó kézügyessége volt. Nagyon érdekesen határozták meg a mintákat. Penavin Olga Kórógyi szótárából fejtettük meg, hogy mit jelent például az, hogy öreg gugós. Az öreg nagyot jelent. A gugót ma körnek nevezzük. Az öreg gugóst ma úgy mondanánk, hogy nagy lyukú sorminta.

• Milyen fonalat használtak a csipke fonásakor?

– A szlavóniaiak csipkéi voltak a legszebbek és a legmívesebbek. Ők vékony szálú pamutfonalat használtak. A mai Szlovákia területén két megyében fonták a csipkét. Gyapjút és vastagabb fonalakat használtak. Erdélyben pedig aranycérnával dolgoztak. Abban az időben nem túl sok helyen alkalmazták ezt a technikát.

• Ezzel a technikával a főkötőkön kívül mit érdemes még készíteni?

– A mai trend szerint a főkötőket senki sem használná, ezért próbálok mai viseleti darabokat, lakástextíliákat készíteni, és táskát, övet díszíteni. Ez egyik legnagyobb fájdalmam az, hogy nem találkoztam senkivel, akivel el tudnék beszélgetni arról, hogy miként készíti a fonott csipkét. Nem foglalkozik vele senki. Én már zsűriztettem darabokat. A zsűrizett tárgyaknál fontos az összhang, tehát hogy a ruha melyik részére kerül a csipke.

• Meddig tart elkészíteni egy-egy darabot?

– Nagyon időigényes. Oda kell rá figyelni, munka közben nem lehet elkalandozni. Talán a keresztszemes, a szálán varrott anyagokhoz vagy a számolós gobelinhez lehetne hasonlítani. Ha a 360 szál közül egy nem kerül a helyére, akkor hibás az egész. Örülök annak, hogy nem volt összehasonlítási alapom sem a szőnyegkészítéssel, sem a többi fajta csipke elkészítésével. Nem tudtam közös szavakat, elnevezéseket találni, hanem ki kellett találnom a saját kottáját a csipkefonásnak, hogy leírjam a folyamatot. Kíváncsi voltam arra, hogy át tudom-e másnak is adni ezt tudást. A mintasorhoz saját jeleket találtam ki. Öt gyerekkel kezdtem el foglalkozni. Figyeltem, hogy le tudják-e olvasni azokat a jelzéseket. Szerencsére sikerült. Már zsűrizett darabjaik is vannak.