Különös kérdés merült föl a napokban, ahhoz hasonló, mint amikor azt firtattuk rovatunkban, hogy mi a fene, és hova is tanácsoljuk el azt, akit elküldünk a fenébe. Ezúttal a talány arra vonatkozott, valójában hova tart, illetve mit csinál az, aki elmegy Kukutyinba zabot hegyezni. A kérdés kézenfekvő, hiszen az állandósult szókapcsolatok mögött sok esetben korábbi népszokás, hagyomány, hiedelem stb. húzódik meg, amely mára elhalványodott, így a szókapcsolat elveszítette egykori konkrét jelentését, és átvitt értelemben él tovább a nyelvben. Vajon ez történhetett ezzel a különös hangzású szólással is?
Ha nem akarunk vagy nem tudunk felelni arra a kérdésre, hogy hova ment valaki, akkor tréfásan azt mondjuk, elment Kukutyinba zabot hegyezni. Akkor is használjuk, ha valakit elküldünk jó messzire, hogy ne is lássuk: mehetsz Kukutyinba zabot hegyezni, vagyis nincs többé szükség rád, mehetsz, ahova akarsz. Harmadik (kevésbé ismert) jelentése a káröröm kifejezésére szolgál akkor, amikor valaki felsült, hoppon maradt, és nem tud már mit tenni, csak elmehet Kukutyinba zabot hegyezni.
A szólás eredetére többféle magyarázat létezik, az egyik szerint mind a zabhegyezés, mint a helynév konkrét jelentést takar. Kukutyin valóban nem csak képzelt helység, hiszen Kukutyin-puszta Szeged és Makó között terül(t) el, és a magyarázat szerint ehhez a területhez kapcsolódik a zabhegyezés művelete. Amikor ugyanis a vetést elárasztotta a Maros vize, a kukutyini gazdák kénytelenek voltak más módszert találni a hagyományos kaszás aratás helyett, így csónakról vagy a vízben gázolva, kézzel szedték le a kalászt, kényszeraratást végeztek, ezt a tevékenységet nevezték a zab, a búza, illetve az árpa lehegyezésének. Egyes magyarázatok egy anekdotára is kitérnek, miszerint a szegény ember elment a kukutyini földesúrhoz, hogy adjon neki valami munkát, mert felkopik az álla, a gazda viszont kitérő választ adott: Eredj Kukutyinba zabot hegyezni! A fiatalember viszont úgy is tett, és részt vett a kényszeraratásban.
Hihetőnek tűnő és tetszetős szólásmagyarázat, mégsem állja meg a helyét, hiszen a szókapcsolat legrégebbi alakja így szól: zabot hegyez, és a helységnév csak később tapadt hozzá. O. Nagy Gábor azért sem tartja hihetőnek ezt az eredetmagyarázatot, mert ugyan a zabhegyezés kérdésére választ ad, de figyelmen kívül hagyja, hogy léteznek még más hasonló formájú és jelentésű frazémák is, vagyis a kukutyini zabhegyezés egy népes szóláscsaládnak a része. Arra a kérdésre, hogy hova megy valaki, nemcsak úgy lehet felelni, hogy Kukutyinba zabot hegyezni, hanem úgy is, hogy elment Járettyenbe (vagy Nárittyenbe vagy Petymeregbe vagy Iprityomba) jeget aszalni, elment Karabukára ecetet darálni, homokot kötözni, emellett egyes nyelvjárásokban él a borsót gömbölyít és a lencsét laposít szólás is, amelyek mind a teljesen értelmetlen, hiábavaló, sőt végre sem hajtható feladatnak a körülírásai. Minden valószínűség szerint tehát a zabhegyezés emlegetése azon az egyszerű megfigyelésen alapszik, hogy a gabonafajták termései közül a zab a leghegyesebb, ennek a hegyezése lenne a leghiábavalóbb munka, csakúgy mint a már eleve gömbölyű borsó gömbölyítése vagy a lapos lencse lapítása, ami éppúgy lehetetlen feladat, mint a homok megkötözése vagy a jég aszalása. Ezek szerint a Kukutyin helynév valóban csak később kapcsolódhatott a szóláshoz, mégpedig – annak ellenére, hogy létező földrajzi név – azért, mert különös hangzása révén valami távolira, ismeretlenre, talán nem is létezőre utal. Akit pedig ilyen hellyel hozunk kapcsolatba, arról vagy nem tudunk, vagy nem akarunk tudni semmit. O. Nagy Gábor úgy fogalmaz, hogy akit Kukutyinba küldenek, azt szeretnék, hogy tűnjön el valahová az ismeretlenbe.
Ilyenformán a szólás visszakanyarodik a bevezetőben említett másik frazémához is, amelyet ha túl durvának találunk – ma már ugyan nem érezzük a súlyát, de a fene valójában csúnya fekélyes betegség neve –, mégis el szeretnénk küldeni valakit oda, ahol a bors terem, akkor a szólás címzettjének adott esetben tréfásan azt is javasolhatjuk, hogy menjen Kukutyinba zabot hegyezni, Nárittyenbe jeget aszalni, Karabukára ecetet darálni, avagy borsót gömbölyíteni, lencsét laposítani…
