Home office-ban is kitalálható fake news, a mainstream média sem mentes tőle, legyen a téma akár a high-tech, akár más.
Ha a mesterkélten összeállított első mondaton túlteszi magát a kedves olvasó, és nem dobja a szemétkosárba az újságot, megérdemli, hogy „lefordítsuk” magyarra is: Álhír távmunkában is kitalálható, az irányadó média sem mentes tőle, legyen a téma akár a csúcstechnológia, akár más.
Ilyen „tömény angolsággal” megfogalmazott mondatra ugyan nem leltem a médiában, előfordult azonban, hogy egyetlen műsorban mindegyik kifejezés szerepelt. Tehát meghökkentésül szántam nyelvünk „angolosodásának” bemutatására.
Mondanom sem kell, hogy nem új jelenség az angol szavak tömeges betörése a magyar nyelvbe, különösképp azóta, hogy a globalizálódás nyelve lett az angol (talán már a műveltség mércéje is), illetve amióta teret hódított mindennapjainkban a számítógépes világ. Tudjuk, persze, hogy a magyar nyelvet is régóta és folyamatosan gazdagítják jövevényszavak, nem is jelentéktelen mértékben, de több évtizeddel vagy évszázadokkal ezelőtt az idegen szónak nyilván „volt ideje” beilleszkedni nyelvünkbe, hiszen az információáramlás természetesen gyalogszerűen zajlott a mai fénysebességűhöz képest. És bizonyosan lemaradt mennyiség tekintetében is a mostanitól, hiszen a számítógép, a műszaki találmányok és kommunikációs rendszerek tömegével zúdítják ránk az új szavakat, amelyek közül sokat az angolban is újonnan kellett kitalálni. Magyarra pedig gyakran nem is sikerült elfogadhatóan átültetni. Tanácstalanságunkban legföljebb kütyünek nevezzük az újabbnál újabb műszaki eszközöket, miközben az internetes (no, ez a szó sem ősrégi) szómagyarító sem jut dűlőre velük. Gondolhatunk például a pendrive-ra (pendrájv), ami lehetne tollmeghajtó, USB-kulcs vagy sok más, de ha nem vész ki a használatból, könnyen lehet, hogy pendrájvként kerül majd be valamikor a magyar szótárba. Érdekes viszont, hogy a számítógép megjelenését követően eluralkodott beszédünkben a „kompjúter” elnevezés, olyannyira, hogy komputerként már a szótárban is helyet kapott, mostanság viszont egyre ritkábban lehet hallani vagy olvasni az angol elnevezést, vissza- vagy elfoglalta helyét a számítógép.
Nyelvészek sokasága állítja, hogy nem kell harcot folytatni a nyelvi visszásságok, így az idegen szavak ellen sem, mert a nyelvünk „tudja a dolgát”, ki is vet, be is fogad. Mondhatnánk, hogy kinövi a vadhajtásokat, mint gyerek a selypítést. Igen ám, de a nyelv most is felnőtt, és remélhetőleg tíz vagy száz év múlva is felnőtt lesz, mi pedig most használjuk anyanyelvünket, tehát aki törődik vele, érthető, hogy nem fogadja tárt karokkal az idegenséget.
Kevésbé azokra a szavakra vagy szókapcsolatokra gondolok, amelyekre nehezen találunk magyar megfelelőt, vagy az nehezen honosodik meg a nyelvünkben, sokkal inkább azokra, amelyekre létezik magyar kifejezés, sőt akár szinonimái is vannak. Ezek közé sorolhatók az írásom elején sorjázó kifejezések. A home office-t a koronavírus-járvány tette mindennapossá, pedig a távmunka (otthoni „céges” munkavégzés) korábban is használatos volt a nyelvünkben, és nem is okozott félreértést. A fake newsra sem kell új nevet találni, hiszen álhírt jelent. Az már nem nyelvi kérdés, hogy az álhírek burjánzását is a legújabb kor hozta magával: a bulvár és az internet meg az utóbbihoz köthető közösségi hálók és online (ezt a szót sem fogja fölváltani magyar változat) újságok. A high-tech jelentését tökéletesen kifejezi a csúcstechnológia vagy a csúcstechnika (attól függően, melyikről van szó). Miért is kellene „hájtekelnünk”? A mainstream szó a magyarban melléknévként és főnévként egyaránt szerepel. Lehet irányadó, uralkodó, fősodrú média, politika, ideológia stb., illetve mondhatjuk, hogy a fősodorhoz tartozik, a főárammal szemben áll… Nem kell hát félnünk attól, hogy amit az angol egy szóval fejez ki – bár ez kényelmesebb lehet –, mi azt színesebben, változatosan néggyel-öttel is megtehetjük, hanem inkább éljünk az anyanyelvünk által fölkínált választás lehetőségével!
