Érdemes tisztáznunk: a ható képzőnek nincs köze a hat igéhez. Mondhatjuk, hogy önmagáról kapta a nevét, ugyanis a -hat/-het toldalékról beszélünk. (Van nyelvész, aki ható/hető képzőnek nevezi.) Másik szakember pedig inkább módjelnek tekintené, mivelhogy nem változtatja meg az igének sem a jelentését, sem a szófaját. Arra is gyakran fölhívják a figyelmet, hogy nem szabad összekeverni a föltételes igemóddal.
A ható képző terjedelmes irodalmából bennünket ezúttal csupán az alkalmazásának a furcsaságai érdekelnek, mivel gyakran nehezen kibogozható szándékkal vagy jelentésben szerepel a mondatban: világos beszéd helyett homályosít, bizonytalanságban tartja az olvasót. És úgy tűnik, az ilyesféle megfogalmazások egyre gyarapodnak, mindennapossá váltak. Íme egy példa: Ma este kilenc órakor landolhat a repülőgép. De mitől függ, hogy leszáll-e? Attól, hogy kap-e engedélyt rá? Esetleg – urambocsá! – eltérítik, vagy le is zuhanhat útközben? Gyanítható, hogy az újságíró ezeket a lehetőségeket nem gondolta végig, ám tisztában van azzal, hogy pl. szoktak késni a gépek, ezért „nem vállalja a felelősséget” azért, ha mégis fél tízkor landolna a repülőgép. Pedig nyilván senki sem őt hibáztatná, ha tényként közölné – a ható képző elhagyásával – a leszállás időpontját. Esetleg így: A menetrend szerint ma este kilenc órakor landol a repülőgép. S ezzel minden homályt elűzne.
A ható képzővel az lehet a gondunk, hogy ez a képző többféle jelentést közvetít, s ezeknek a határai összemosódnak, vagyis a jelentések élesen nem választhatók el egymástól. „A mai magyar nyelv rendszere” hat jelentésárnyalatot különböztet meg: valaki vagy valami képes a cselekvésre, tud cselekedni; módja vagy lehetősége van a cselekvésre; szabad neki, jogában áll cselekedni; a cselekvés, történés esetleg, valószínűleg bekövetkezik; a cselekvés, történés bizonyosan folyamatban van, szükségszerűen végbemegy; és – ami talán könnyen elkülöníthető –: szerény, udvarias kérés.
Amikor azt közlik a médiumok, hogy „bezárhatják az iskolákat”, nem tudjuk, hogy jogról vagy föltételezésről van-e szó. Vajon a minisztérium engedélyt adott az iskolák bezárására? Vagy megtörténhet, hogy valamikor majd bezárják az iskolákat?
Mindezek a példák bizonytalanságot tükröznek, még olyan esetekben is, amikor ez indokolatlan, amikor nem információhiány okozza a bizonytalanságot, inkább a pongyola fogalmazás. Persze miközben a sajtó kisebb-nagyobb lépésekkel a bulvárosodás felé igyekszik, helyenként tudatos lehet a ható képző használata. A sajtóperek elkerülése végett. Mert az újságíró, amikor kijelent valamit, még ha igaz is, de nem tudja a bíróságon bizonyítani, veszett ügye van. Ha lehetőségként veti föl akár a tényeket is, abból nem lesz baj. Abban az esetben meg végképp nem, ha még egy kérdőjel is a mondat végére kerül: Sikkaszthatott a politikus?
Ám nyelvileg éppen mindegy, hogy mi okból fogalmaznak így az újságírók, a szövegekből az derül ki, hogy valószínűsítik az esemény bekövetkeztét.
A bizonytalanság megjelenítése nagyon gyakran indokolatlan, hiszen olyankor is ezt a megoldást választja a szerző, amikor az információ megbízható. Van szakember, aki azt állapítja meg, hogy nem a -hat/-het toldalékkal van baj, hanem azzal, hogy kiszorítja a valószínűleg, talán, lehet, hogy kifejezéseket, pedig ezek pontosabban mondják el a valószínűség mértékét, mint a ható képző. Számos példa bizonyítja azonban, hogy az említett kifejezéseket (és számos másikat) megtetézik a ható képzővel ellátott igével is, mintha tudatosan igyekeznének növelni a bizonytalanságot. A következő példamondatok ezt a megállapítást támasztják alá: Várhatóan a jövő év februárban érhet a Mars közelébe a szonda. A tervek szerint őszre születhet döntés a törvényről. Minden jel szerint szándékos gyújtogatás okozhatta a tüzet. Feltehetőleg migránsok miatt gyulladhatott ki. Valószínűsíthető, hogy a várhatóan, a tervek szerint, a minden jel szerint és a feltehetőleg szavak és szókapcsolatok a rendelkezésre álló információk szerint viszonylag pontosan fejezik ki az újságíró mondandóját, tehát szükségtelen (mert inkább árt, mintsem használ a tartalomnak, a szabatosságnak) a ható képzővel növelni a bizonytalanságot.
Az említett „sajtóperveszélytől” eltekintve érthetetlennek tűnik a minél pontosabb megfogalmazás helyett az elbizonytalanító fogalmazás a médiában, s ez rendszerint még a szerzők határozatlanságával sem magyarázható.
Ilyen tekintetben talán érdemes megemlíteni a föltételes igemódot is. Rádióműsorban interjúalanyoktól hangzott el a következő két mondat: Úgy döntöttem, hogy szeretnék tortát kérni. Eldöntöttem, hogy egyetemre szeretnék menni. Ezekért a mondatokért nem hibáztathatók a riporterek. Legföljebb abban az esetben, ha az ő hatásukra terjed az egész társadalomban (vagy csak a nyelvben?) a bizonytalanság. Ha a szándékról egyáltalán lehet dönteni, az bizony kevés a boldogsághoz. Könnyen lehet, hogy sosem eszik a finom tortából az, aki csak szeretne, de nem kér.
