2024. szeptember 14., szombat

Sport

Nehéz lesz javítani a Barcának

Azok után, hogy csalódást keltő módon, a Rayo elleni gól nélküli döntetlennel kezdte az új szezont, a Barcelonának nagyon jól jönne egy három pontos találkozó, de ez a feladat kemény diónak ígérkezik, hiszen Xavi fiai a hazai pályán mindig veszélyes Real Sociedaddal csapnak össze. A katalánok számára nyilvánvaló, hogy a helyzeteik megvalósításán kell dolgozniuk, és az sem utolsó szempont, hogy nagy nyári szerzeményük, Robert Lewandowski ne csak barátságos mérkőzésen mutatkozzon be a gólszerzők között.

Összejött az álomdöntő

Mint ahogy azt sejteni lehetett, a szerb fővárosban zajló korosztályos világbajnokság döntőjébe Szerbia és Magyarország jutott. A magyarok a harmadik negyedben vitték dűlőre a dolgot a spanyolok ellen, a házigazdák meccsén viszont tágra nyílt szemekkel figyelhettük az első perceket, mert a hollandok 4:0-ra elhúztak, a szerbek erejét viszont hűen tükrözi, hogy az első negyed utolsó 80 másodpercében 4:3-ra szépítettek.

Fehérvári meglepetés Kölnben

Csütörtök este tartották meg az Európa- és a Konferencia-liga rájátszásának első mérkőzéseit. A tét immár nagyobb, mint korábban, hiszen a párharcok győztesei közvetlenül a főtáblára kerülnek.

Az első szerb a World Tourban!

A minap nagy bejelentés történt a szerb kerékpározás szempontjából, a Bahrain–Victorious WorldTour-csapata ugyanis hivatalossá tette a hazai berkekben néhány hónapja keringő hírt, miszerint a 2023-as szezonra leigazolta Dušan Rajovićot.

Csonka forduló

A Ferencváros és a Fehérvár nemzetközi kupamérkőzései folytán a hétvégén csak négy mérkőzést rendeznek meg. Az állami ünnep miatt szombaton nem lesznek bajnokiak, így rendhagyó módon még hétfő estére is jut egy találkozó.