2024. október 2., szerda

Sport

Elődöntőben a szerb kosarazók

Szerbia 3 a 3 elleni kosárlabda-válogatottja ma két győzelmet jegyzett, és bejutott az olimpiai versengés elődöntőjébe. Mint azt már hírül adtuk, a szerb válogatott legyőzte a házigazda Japánt 21:11-re a csoportküzdelmek ötödik fordulójában, majd nem sokkal később Lettországgal küzdött meg, és 22:16-os győzelmével csoportelsőként biztosította a továbbjutást, immár az elődöntőbe.

Atalik nagy fölénnyel nyert Zentán

Elejétől a végéig vezetett, és a végén nagy fölénnyel végzett a zentai nemzetközi sakkfesztivál élén Suat Atalik nagymester, aki a többi – számára kedvező – eredménynek is köszönhetően 1,5 pont előnnyel utasította maga mögé a mezőnyt, és zsebre tehette a 80 ezer dináros első díjat. Atalik nem csak a főversenyen aratott, a 27 résztvevős, 11 fordulós villámversenyen is diadalmaskodott.

Elhunyt Nenad Stekić

Életének hetvenegyedik évében elhunyt Nenad Stekić szerb távolugró, minden idők egyik legjobb szerb atlétája, aki korának kiemelkedő távolugrója volt. Életének legjobb teljesítményét 1975-ben érte el Montrealban, ahol 8,45 métert ugrott, amivel új – évekig érvényes – Európa-csúcsot állított fel.

Bemutatták az új autót

Évek óta beszélnek róluk, és a járvány miatt egy évvel el is halasztották az érkezésüket, de a Brit Nagydíj hétvégéje előtt végre teljes fizikai valójában bemutatták, hogyan fognak kinézni az aerodinamikailag teljesen átgondolt versenyautók az F1 új korszakában. A Silverstone-ban leleplezett modell persze csak egy alapkoncepció, amit a csapatok majd továbbfejlesztenek saját elgondolásuk szerint, viszont a változások így is szemléletesek.

Györe Kitzbühelben folytatja

A hamburgi és a gstaadi tornán jól szerepelt Györe László a héten az ausztriai Kitzbühelben játszik. A zentai teniszező Svájcban az elődöntőben váratlanul kapott ki a fiatal francia Hugo Gastontól, így nem jutott fel az 50 legjobb közé, ma 51.

FRISSÍTETT – Márton és Pusztai nyolcaddöntős női kardban – VIDEÓ

A hétfő hajnal hőstette egyértelműen Márton Anna kardozóé, állapítja meg az NSO, akinek az előző év végén szakadt el a szalag a bal térdében, a műtétre nem volt idő, így a térdkörnyéki izmok speciális megerősítésével készült fel Tokióra – az első asszójában, 4:4-nél azonban kiugrott az a térd... Viszont némi ápolás után, bicegve, könnyek között nyert!