2024. október 2., szerda

Kevesebb sikert hozott a szerb sportolóknak az Olimpia második versenynapja

Holnap is lesz kinek szurkolni a képernyők előtt

A tokiói ötkarikás játékok második napja nem volt olyan sikeres a szerb sportolók számára, mint amilyen az első nap volt, amikor két érmet is szereztek – írja a Szerbiai RTV.
A szerb lövészeknek, Zorana Arunovićnak és Jasmina Milovanovićnak a 10 méteres légpisztoly kategóriájában, míg Milenko Sebićnek és Milutin Stefanovićnak a 10 méteres légpuska kategóriájában, nem sikerült bejutniuk a döntőkbe.
Jovana Arsić evezős, aki skiff kategóriában versenyzett, nem volt szerencséje és ezért nem tudta folytatni a versenyt a tornán. Arsić számára a negyeddöntő jelentette a végállomást, ahol a negyedik helyen végzett és a 13.-tól a 24. hely valamelyikéért küzdhet.
Ivan Jorović, az olimpiai tenisztorna első fordulójában már vereséget szenvedett, a vízilabda tornán a szerb válogatott szintén alulmaradt a spanyolok legjobbjaitól.


Nina Radovanović bokszoló azonban nagy sikert ért el, ugyanis már az is nagy bravúrnak számított, hogy kijutott a tokiói játékokra és ezáltal az első női ökölvívó lett, aki valaha is képviselte Szerbiát ebben a sportágban. A torna első fordulójában a 48 és 51 kilogramm közötti súlycsoport kategóriájában viszont hatalmas előrelépés, hogy legyőzte Mandy Bujold kanadai versenyzőt.
Emellett a szerb női röplabda válogatott is jól szerepelt vasárnap, mivel felülmúlta a Dominikai Köztársaság legjobbjait.
A szerb kosárlabdázók is folytatták győzelmeiket, hiszen Lengyelország és Belgium válogatottjánál is jobbnak bizonyultak.
A nap végén az úszók következtek, ahol Velimir Stjepanović bejutott az elődöntőbe 200 méteres gyorsúszás kategóriájában.

Az olimpiai játékok holnap megrendezésre kerülő harmadik napján, a tenisztorna második körében Novak Đoković és Jan-Lennard Struff összecsapását lehet majd 10 óra körül figyelemmel követni. A női kosárlabda válogatott is megkezdi szereplését a 10.20-kor kezdődő Kanada elleni mérkőzéssel. A napot Velimir Stjepanović kezdi majd meg a 200 méteres gyorsúszás elődöntőjével, hajnali 3.37-kor, majd ezt követi Nina Stojanović teniszező összecsapása a görög Maria Sakkari ellen 4 órai kezdettel. Marica Perišić cselgáncsozó is megkezdi szereplését az 57 kilogrammosok kategóriájában szintén hajnali 4 órától, míg a szerb kosárlabda válogatott 5 órakor Japán, majd 8.25-kor Lettország ellen méri össze erejét. A nap végén Anja Crevar úszó mérkőzik meg a 200 méter vegyesúszás kategóriájában 12.34-kor.