2024. október 2., szerda

Majdnem elmosta a tűzoltóversenyt az eső

A következő hétvégére helyezték át az önkéntes tűzoltók ifjúsági és felnőttcsapatainak községi versenyét Bácskossuthfalván

Az időjárás alaposan átszabta Topolya és Kishegyes önkéntes tűzoltócsapatainak elképzelését, mert nem tudták teljes mértékben lebonyolítani a községi versenyt a hétvégén Bácskossuthfalván, a labdarúgópályán. A szakadó eső ellenére is mindenki megérkezett a helyi tűzoltóotthonba, ezért a körülményeket figyelembe véve a házigazdák rögtönöztek, és a három korcsoportból a legkisebbek számára sikerült versenypályát kialakítani a laktanya garázsának a védelmében. Zorica Rankov, a topolyai és kishegyesi önkéntes egyesületeket tömörítő szövetség elnök asszonya elmondta, 19 fiú- és lánycsapat gyűlt össze, azaz összesen 120 gyermek.

– A legkisebbeket tömörítő csapatok leány és fiú kategóriájában is a gunarasi gyerekek voltak a legügyesebbek, ők nyertek. Egyébként a rendezvényen több mint 260 felnőtt és gyermek vett részt. A gyerekek jól érezték magukat, és a csapatok hatalmas játéktérré változtatták a laktanya területét. A versenyszámokat a megfelelő hosszúságú helyiségnek bizonyult garázsba helyeztük át. A seniorok és a juniorok selejtezőversenyét nem sikerült megrendezni. Mivel ezek a gyakorlatok helyigényes versenyszámok, ezért azokat csak a labdarúgópályán tudjuk lebonyolítani. Az előttünk álló hétvége egyik napján pótoljuk be a lemaradást, hogy a továbbjutó csapatok részt vehessenek az észak-bácskai egyesületek számára meghirdetett körzeti versenyen Palicson október 13-án – tudtuk meg Zorica Rankovtól, aki kiemelte azt is, hogy a gyermekek számára megtartott versenyeket csakis a senior kategóriában induló csapatok segítségével és felügyeletével lehetséges megrendezni, ezért sem volt hiábavaló a jelenlétük.

A gyermekek versenyszellemét a rossz idő sem „oltotta ki” (MÖTE)

A gyermekek versenyszellemét a rossz idő sem „oltotta ki” (MÖTE)

Nagy Simon, a MÖTE titkára elmondta, miután 120 gyermeket sikerült a verseny kedvéért a bácskossuthfalvi laktanyába invitálni, nem volt más választásuk, meg kellett őket mozgatni.

– A laktanyánk zsúfoltságig megtelt vasárnap a 7-8 éves gyerekek mellett az ifjúsági csoport 40 versenyzőjével és a felnőttcsapatok 80 tagjával. Attól függetlenül, hogy az időjárás borsot tört az orrunk alá, végül minden jól alakult – nyilatkozott a titkár.

A házigazda Moravicai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke, Vurdelja Saša elárulta, az utolsó pillanatig reménykedtek abban, hogy az időjárás megkegyelmez, de a labdarúgópálya átázott, az eső pedig nem akart elállni.

– Korábban kikészítettük a verseny eszközeit a labdarúgópályára, végül a program gyors átszervezése következett és rögtönöztünk, ahogy tudtunk. A napot barátkozással, közös ebéddel zártuk, jó hangulatban – tudtuk meg az elnöktől, aki arról is szólt, hogy a bácskossuthfalvi önkéntes tűzoltókat tömörítő egyesület egy-egy gyermekcsapatot, egy ifjúságit és két felnőttcsapatot indít a községi versenyen.

A községi versenyen a topolyai Dr. Hadzsy János ÖTE, a kishegyesi Maronka Károly ÖTE, a Gunarasi ÖTT, a zentagunarasi Fáklya ÖTT, a Bajsai ÖTT és a Bácskossuthfalva ÖTE gyermek, ifjúsági és felnőtt aktív versenyzőcsapatai vettek részt. A nap végén Zorica Rankov elnök asszony adta át a találkozó legifjabb kategóriájában indult nyertes csapatoknak az érmeket és a köszönőleveleket. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szatmári Adrián községi elnök is.

Nyitókép: Az eső bezsúfolta a laktanyába a találkozó résztvevőit (MÖTE)