2024. október 2., szerda

Ez történt éjjel az olimpia második napján

A második napon elkezdődtek az úszódöntők is, ráadásul rögtön két magyar érdekeltséggel. A női 400 méteres vegyes úszás fináléjában ott volt a címvédő Hosszú Katinka és a mindössze 17 éves Mihályvári-Farkas Viktória is, míg ugyanebben a számban a férfiaknál a korábbi Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes Verrasztó Dávidnak szurkolhattunk.

A női futamban a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú végül az ötödik lett, míg Mihályvári-Farkas mögötte, a hatodik helyen ért célba – ezzel mindketten pontszerzők lettek. A férfiaknál Verrasztó a negyedik lett, a mezőny legidősebb tagjaként.

Az 52 kilogrammosok közt szereplő cselgáncsozónk, az Európa-bajnoki bronzérmes Pupp Réka aranypontos hosszabbításban győzte le a szám olimpiai címvédőjét, Koszovó első ötkarikás aranyérmesét, a kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok Majlinda Kelmendit az első fordulóban. Ezt követően Pupp a nyolcaddöntőben felülmúlta az amerikai Angelica Delgadót is (10:0-ra), így bejutott a legjobb nyolc közé, majd ott vereséget szenvedett a svájci Fabienne Kochertől, így bár az aranyért nem folytathatja a versenyzést, a vigaszágon tovább küzdhet a bronzéremért..

Vereséggel kezdte meg szereplését Tokióban a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely 10–9-re kikapott Görögországtól az első csoportmeccsen. Férfi pólósaink magyar idő szerint hétfőn, 11.20-tól folytatják szereplésüket, a házigazda japán válogatott ellen.

A tokiói ötkarikás játékok egyetlen magyar teniszezője, Fucsovics Márton a lengyel Hubert Hurkacz ellen lépett volna pályára az első fordulóban, ám röviddel a vasárnap hajnali meccse előtt jelezte, hogy vállsérülés miatt visszalép a szerepléstől.

Női tőrözőink közül Kondricz Kata és Pásztor Flóra a 32 között búcsúzott. Férfi párbajtőrben 2019-es világbajnokunk, Siklósi Gergely sikerrel vette az első akadályt és a legjobb 16 közé került.

A magyarok közül utolsóként, a 16 között Kreiss Fanni is búcsúzott a női tőrözők vasárnapi egyéni versenyétől a tokiói olimpián.

A magyar vívónak – miután első asszójában megverte a világbajnoki ezüstérmes olasz Martina Batinit – újabb bravúrra lett volna szüksége, de a címvédő és világbajnok, világranglista-vezető orosz Inna Gyeriglazova már túl erős ellenfélnek bizonyult.

Bár az első tust Kreiss adta, három perc után 4-2-re már a riói bajnok vezetett, és a folytatásban növelve előnyét magabiztosan menetelt a győzelem felé. Az UTE tőrözője ugyanakkor nem adta könnyen magát, fogcsikorgatva harcolt egy-egy találatért, és ha végül nem is sikerült megszorongatnia a 15-10-re diadalmaskodó Gyeriglazovát, némileg azért megnehezítette a dolgát.

„Szerettem volna még tovább vívni, bár tisztában voltam vele, hogy a mezőny legerősebb versenyzője áll a pást túloldalán. Nem jött be az alap koncepció, amit elterveztem, és úgy érzem, túl későn váltottam. Holnap jön egy kis pihenő, aztán elkezdünk készülni a csapatversenyre" – mondta az MTI-nek a 32 éves Kreiss Fanni.

A fegyvernem másik két magyar indulója, Kondricz Kata és Pásztor Flóra egyformán a 32 között búcsúzott, előbbi 29., utóbbi 32. lett. Ők hárman alkotják a válogatottat a csütörtöki csapatversenyre, a tartalék a hetedik olimpiáján szereplő Mohamed Aida.

A szerb kosárlabdázóknak sikerült diadalmaskodni Lengyelországgal szemben, 15: 12-re győzték le őket.