2024. október 2., szerda
OLIMPIA, 3. NAP

FRISSÍTETT – A szerb kosarazók újabb győzelme

A szerb sportolóknak nem hozott átütő sikert a hajnali szereplésük

A szerb 3 a 3 elleni kosárlabda-válogatott ma hajnalban újabb győzelmet jegyzett, legyőzte a házigazda Japánt 21:11-re a csoportküzdelmek ötödik fordulójában. Legeredményesebb volt Dušan Domović Bulut hét ponttal, Dejan Majstorović hat ponttal.

Az olimpiai játékok ma megrendezésre kerülő harmadik napján, a tenisztorna második körében Novak Đoković és Jan-Lennard Struff összecsapását lehet majd 10 óra körül figyelemmel követni. A női kosárlabda válogatott is megkezdi szereplését a 10.20-kor kezdődő Kanada elleni mérkőzéssel. A nap végén Anja Crevar úszó mérkőzik meg a 200 méter vegyesúszás kategóriájában 12.34-kor. A szerbiai sportolók közül Velimir Stjepanović úszónak ma hajnalban nem sikerült döntőbe jutnia 200 méteres gyorsúszásban Tokióban. Az első elődöntőben utolsó helyen ért célba 1:47,62 perces eredménnyel. Az elődöntőkben a 16. helyet szerezte meg. Nina Stojanović teniszező hajnali összecsapása a görög Maria Sakkari ellen a szerb teniszező vereségével végződött. A világranglista 19. helyezettje két szettben 1:6, 2:6-ra verte a szerb reménységet az olimpiai játékok nyolcaddöntőjébe való jutásért. A Beta jelentése szerint a harmadik olimpiai nap Marica Perišić cselgáncsozó számára sem hozott sikert az 57 kilogrammosok kategóriájában, mivel nem sikerült negyeddöntőbe jutnia. Az izraeli Timna Nelson Levitől kapott ki hosszabbításban. A négy perces. 0:0-ás reguláris mérkőzés után a több mint 6 perces hosszabbításban kapta meg harmadik büntetését, amit végül 0:10-re vesztett el.