Néhány órával azt követően, hogy megnyerte a Giro első hetét lezáró, 35 kilométeres egyéni időfutamot, ezzel visszavette a rózsaszín trikót, Remco Evenepoel a teljes viadalt átíró bejelentést tett, hiszen pozitív koronavírus-tesztre hivatkozva feladta a küzdelmet.
A 23 éves regnáló világbajnok a szakasz utáni rutinellenőrzés során adott pozitív mintát. A belga elmondása szerint már a kronót is részben bedugult orral teljesítette, a vizsgálat pedig megerősítette, hogy nem egészséges.
![A világbajnok ma újra felvette volna a viadal elején már viselt Maglia Rosát (Fotó: La Repubblica/AFP) A világbajnok ma újra felvette volna a viadal elején már viselt Maglia Rosát (Fotó: La Repubblica/AFP)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/11365/image-thumb__11365__msz-article-nocrop/cms-image-000302638.jpg)
A világbajnok ma újra felvette volna a viadal elején már viselt Maglia Rosát (Fotó: La Repubblica/AFP)
Evenepoel közösségi médiájában megjelentetett közleménye szerint nehéz szívvel hozták meg a döntést a csapatban, hiszen a célja az volt, hogy a következő két hétben a legmagasabb színvonalon versenyezzen.
Kiszállása után teljesen kiszámíthatatlan lett a verseny, az összetett élmezőny első öt emberét mindössze 22 másodperc választja el.
Az összetett állása a mai szakasz előtt: Geraint Thomas 34:34:27 óra, Primož Roglič +2, Tao Geoghegan Hart +5, João Almeida +22 mp, Andreas Leknessund a. i. stb.
Nyitókép: A világbajnok ma újra felvette volna a viadal elején már viselt Maglia Rosát (Fotó: La Repubblica/AFP)