Vasárnap, nem sokkal éjfél után véget ért a XXXI. nyári olimpia, amely ezúttal is rengeteg beszédtémát szolgáltatott és szolgáltat még az elkövetkező napokban is. Az olimpiával kapcsolatos pozitívumokat és negatívumokat igyekeztünk úgy összegyűjteni, hogy a tv-ben és rádióban naponta szereplő sztárok mellett azokról is szóljunk pár sorban, akik az elmúlt két hétben önhibájukon kívül, elsősorban a terjedelmi korlátok miatt csak a (bal)sikerükkel fordítottan arányos karakterszámot kaptak a sportoldalakon.
Monica Puig
Szép eredmény volt Andy Murray részéről, hogy megvédte az olimpiai aranyérmet, a riói tenisztorna meséje mégis a 23. születésnapját szeptemberben ünneplő Puerto Ricó-i Monica Puigról szól, aki nem volt kiemelt, egy kivételével magasabban rangsorolt ellenfeleket vert, közöttük kettőt a legjobb öt közül, és három Grand Slam-bajnokot, s egyéniben aranyérmes lett. Monica katalán és kubai származású apa és Puerto Ricó-i anya gyermeke. Valószínűleg az akkor világelső és rendkívül népszerű Szeles Mónikáról kapta a nevét, hisz anyja nagy szurkoló volt, és lányát ő indította el a tenisz útján. Sokáig csak örökös másodiknak nevezték, hisz döntőt veszített például 2011-ben az Australian Open és a Roland Garros ifjúsági tornáján, majd a pánamerikai játékokon is. 2014-ben végre tornát nyert Strasbourgban, s azóta állandó helye van a legjobb 100 között. A US Openen alighanem nagyobb figyelmet kap, mint eddig.
Ryan Murphy
Az érmek száma és a már korábban szerzett hírnév szerint az USA legjobb úszói az olimpián Michael Phelps és Kathleen Ledecky voltak, de megkülönböztetett figyelmet érdemelt a hátúszás új egyeduralkodója, a 21 éves chicagói Ryan Murphy is, aki egy időben floridai klubnak és a kaliforniai Berkeley egyetem csapatának is versenyzője. Murphy még iskolás kora előtt az úszás elkötelezettje lett, de annyira, hogy első osztályosként egy dolgozatába beleírta: „Remélem, úszóként sikeres leszek, és olimpián is indulok. Szeretnék világcsúcsot dönteni, és a világ legjobb úszója akarok lenni.” 16 évesen bronzot nyert az ifi-vb-n, a következő évben pedig 4. volt a válogatón, és nem jutott ki a londoni olimpiára. Azután hatszoros főiskolai bajnok lett, az idén megnyerte az amerikai selejtezőt, Rióban három aranyat szerzett és világcsúcsot is döntött. Csak ezután mutatta meg anyja az újságíróknak fia megőrzött iskolai dolgozatát.
Szerbiai csapatok
A szerbiai sportbarátok biztosra vették, hogy a pólósok nyernek Rióban, esetleg a férfi kosarasok is dobogóra jutnak, de a kosarazónőket és a röplabdázónőket senki sem vette egészen komolyan. A csoportversenyek során már a pólósok és a kosarasok iránti bizalom is elillant. A csapatok gyönge rajtja és Đoković korai kiesése keserű, végtelen csalódással járó élmény volt. Azután a négy csapat bejutott a negyeddöntőbe. Láss csodát, bejutottak az elődöntőbe is, három még döntős lett, csak a kosarazónők álltak meg a bronznál. A végén a vízilabdázók teljes mértékben rácáfoltak a borúlátókra, és megnyerték a még hiányzó olimpiai aranyukat. A szurkolók pedig, akik egy hete csak lemondóan legyintettek, a hétvégén újra ódákat zenghettek a szerb csapatsportokról.
Štefanek és a csúcstartók
Davor Štefanek (kötöttfogás, 66 kg) aranyérme nem teljesen meglepetés, de azért a sportág legnagyobb értői sem biztos, hogy rá tették volna a pénzüket. A szerbiai versenyző példás módon küzdötte végig az olimpiát, s egy pillanatra sem hagyott kételyt afelől, ki a legjobb a súlycsoportban. Rajta kívül a férfiaknál említést érdemel a kubai Mijaín López (kötöttfogás, 130 kg), aki zsinórban a harmadik aranyérmét nyerte, de az abszolút győztes a japán Kaori Icso (női birkózás, 58 kg), aki zsinórban a negyedik aranyérmét nyerte meg, erre eddig nem volt példa ebben a sportágban.
A dán férfi kézilabdázók
Dánia férficsapata története során először nyert olimpiát. Az északiak 2008-ban Pekingben tűntek fel először ötkarikáson, s ott a negyeddöntőben Horvátországtól kaptak ki, 2012-ben Londonban pedig ismét a legjobb nyolc volt a végállomásuk, mert Svédország útjukat állta. Most a kétszeres címvédő Franciaországot fosztották meg a titulusától, bosszút állva így a dániai rendezésű 2014-es Eb döntőjében elszenvedett csúfos vereségért (32:41).
A régi sikereket idézték
A riói olimpia előtt vajmi kevesen emlegették az éremesélyesek között a vívás magyar képviselőit. Ennek függvényében még értékesebb az a teljesítmény, amit a magyar vívóktól láthattunk az olimpián: a sportág összesített éremtáblázatán két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel Oroszország mögött zártak. A sportág képviselői legutóbb 1972-ben, a müncheni olimpián zártak jobb mérleggel, akkor a két arannyal, négy ezüsttel és két bronzzal a sportági éremtáblázat élén végeztek. A tíz kijutó magyar vívó közül hat nyert érmet Rióban, Szász Emese párbajtőr egyéniben, Szilágyi Áron kard egyéniben lett aranyérmes, Imre Géza párbajtőr egyéniben nyert ezüstöt, míg a párbajtőrcsapatban Boczkó Gáborral, Rédli Andrással és Somfai Péterrel kiegészülve lett bronzérmes.
Akik nem félnek az ázsiaiaktól
Edzés, edzés, edzés – mondta annak idején Berczik Zoli bácsi, a magyar asztaliteniszsport meghatározó figurája. Szavai akkor nyerték el igazán a jelentőségüket, amikor a Jónyer, Klampár, Gergely összeállítású csapat legyőzte Kínát a világbajnokság döntőjében. A riói olimpián a németek bebizonyították, hogy a sok munkának mindig meglesz a gyümölcse. Habár Kína ellen esélyük sem volt, a férfiak a Koreai Köztársaságot győzték le 3:1-re a bronzcsatában, a nők pedig az elődöntőben Japán ellen nyertek 3:2-re, és ezüstérmesek lettek. A nők sikerét némiképp csökkenti, hogy a csapatban két kínai származású asztaliteniszező is helyet kapott, míg a férfiaknál egyetlenegy ázsiai sem szerepelt a német válogatottban.
