Goran Obradović tehetséges magasugrónak indult abban a korosztályban amelyből Dragutin Topić és Stevan Zorić érte el a magaslatokat, ám a katonaság kettétörte a pályafutását, és 25 évesen az edzői pályát választotta. A Vojvodinában volt kitől tanulnia, s mellette szól, hogy a kínálkozó alkalmakat ki tudta használni, s hogy már két vb- és Eb-érmes neveltje is van. A napokban elismerésként megkapta a Spartak-díjat, ami alkalmat nyújtott egy beszélgetésre.
• Utólag szép a sikerekről beszélgetni, de fennállt annak a veszélye, hogy Ivana ott sem lesz a vb-n.
– Bizony így volt. Magyarázatként visszatérnék az év elejére. Ivana a kiválóan sikerült téli alapozás után nagyszerűen versenyzett, többször is megdöntötte a női távolugrás fedett pályás országos csúcsát, és a göteborgi terem-Eb-re az egyik főesélyesként érkezett. Egy nappal a fellépés előtt azonban megbetegedett, és a vírus vitte el azt a három centimétert, amennyi az éremtől választotta el. Idei első célunkat tehát nem sikerült megvalósítani. A nyári idény másként indult. Ivana fokozatosan emelte a formát, ám a Gyémántliga oslói versenyén újra megbetegedett, majd az orvosok megállapították a folytonos gyomorbántalmak tényleges okát. Ennek következménye, hogy a kezelés idején három hétre eltiltották az edzéstől, nehogy tovább romoljon az egészségi állapota. A kezelés sikerrel járt, de csak öt hét maradt a vb-ig, ami minimális előkészületi ciklusnak nevezhető. A Balkán-bajnokságon már 676-ot ugrott, de nem volt a legjobb lelkiállapotban, amiért nem voltunk benne biztosak, hogy Moszkvába teljesen felkészülten érkezhet-e. Csaknem lemondta már a vb-t, és csak akkor mondott igent, amikor kezdeményezésemre többen is beszélgettünk vele. Az a véleményem, hogy senki sem nyerhet, aki nem vesz sorsjegyet, tehát megszületett a döntés, hogy a vb-szereplést nem hagyjuk ki. A pályafutás amúgy is rövid, nincs túl sok bizonyítási alkalom, kár lenne a vb-t kihagyni, bármilyen eredményt is jegyez ott. Elmentünk, ott maximálisan kihasználtuk a lehetőséget, a szerencse is mellénk pártolt, s megszületett a megálmodott érem, a többi pedig már történelem.
• A szerencse mint tényező említése itt szerintem némi túlzás. Szerencse, hogy elutaztak a vb-re.
– A siker első oka persze a kiváló téli alapozás, ami Ivana vitathatatlan tehetségével és munkabírásával társulva hozta a cél megvalósítását. A fent említett szerencse nem az eredményre vonatkozik, mert hogy Ivana mire képes, azt utóbb is megmutatta, hisz a vb után beállította az országos csúcsot, és volt néhány figyelmet érdemlő és a moszkvai bronzot igazoló sikere.
• Most mindenki új sikereket remél. A közvéleményt már csak az érmek elégíthetik ki.
– Továbbra is magas színvonalon és kellő intenzitással folyik a munka, az új téli alapozás közepén járunk, és a mutatók szerint semmi akadálya annak, hogy Ivana a 2014-es évben ne az eddigi szint alatt szerepeljen. Világos, ha az egészségi állapota ezt lehetővé teszi. Most jól érzi magát, és velem együtt nagy terveket sző.
• Vissza a szerencséhez. Egy edzőnek nagy szó, ha csiszolásra váró gyémántok kerülnek a keze alá. Egyszer azonban, tiszta jövőkép nélkül, bele kellett vágni a munkába.
– Nagyon korán, 1995-ben, még egészen fiatalon kezdtem edzősködni. Magasugró voltam, többször is megnyertem a versenyt az önök kupáján, és később a neveltjeim is sok sikert jegyeztek azon a szép rendezvényen. Edzői fejlődésem első valóban nagy sikere Mihail Dudaš volt, valamint a munka a három újvidéki tízpróbázóval. 2010-ben csoportom tagja lett Ivana Španović is, aki addig nagyon jól dolgozott Hajdú Jani nagybecskereki edzővel, amit a nagy korosztályos sikerek is igazoltak. Nagybecskereken azonban nem voltak meg a kellő feltételek a további fejlődésre, és Újvidékre jött, ahol számára szinte eszményi feltételeket sikerült biztosítani. Időközben megdöntötte az országos csúcsot, érmet nyert az U23-as Eb-n, majd egy bokasérülés csaknem kettétörte a pályafutását. A kezelés sokáig tartott, nagy volt a krízis, és sok erő kellett, hogy ő ezen túltegye magát, én pedig mint edző fejlődjek mellette. Kitartottunk, és remélem, hogy a moszkvai éremmel megalapoztuk a jövő sikereit.
• Babérokon ülni nem tanácsos. Minden rohamosan fejlődik, az edzők esetében is adott ez a követelmény.
– Ami engem illet, nem hanyagolom el a folytonos tanulást és képesítést, s a jövőben is azt tervezem, hogy folytonosan lépést tartsak a korral, mert csak így szolgálhatom atlétáim érdekét. Ma könnyű a továbbképzés, a szemináriumokon kívül a kapcsolat tartása és a világháló is rengeteget jelent. Utóbbi esetében az a veszély, hogy ha valamit kihagysz, mindenki azonnal tudja, hogy mulasztottál.
• A Vojvodina éppen jó edzőiről ismert. Könnyebb vagy nehezebb, hogy ismert és sikeres elődök is léteztek?
– Sokkal könnyebb. Nem is a hagyomány jelent annyit, hanem az, hogy az atlétikában nekem Kamaszi Ferenc volt az apám. Tőle tanultam a legtöbbet, és az így kapott alapokat próbálom azóta is rendszeresen továbbfejleszteni. Az edzők esetében, ezt időben megtanultam, a fő követelmény a haladási vágy és a kitartás. Akiben ez nincs meg, inkább hagyjon fel az egésszel, jó sportolókat úgysem fog kinevelni.
• A 2014-es célok?
– Az idén a sopoti fedett pályás vb az első verseny, ahol jó helyezést remélünk. Hogy érmet sikerül-e nyerni, nemcsak tőlünk függ, hanem a vetélytársaktól is. A nyári idényben a zürichi Eb következik, sokak szerint minden idők legjobb atlétikai Eb-je lesz az új stadionban, az atlétikát a világon biztosan a legjobban ismerő publikum előtt.
• A klub jövőjéről mondhat valamit?
– A Vojvodinában érthető módon Španović és Dudaš tartja a színvonalat, de máris tudjuk, hogy őket nem követi majd űr, hisz több korosztályban is vannak tehetségeink, ami a klub és az edzők jövőjét is szavatolja.
• Nagy edzőnek tartja magát?
– Nem. Viccből azt szoktam mondani, jó edző majd csak akkor leszek, ha egyszer, remélem sok év múlva, kiérdemelt életműdíjat is kapok.
