Atlétikában, úszásban és labdajátékokban a szerbiai és magyar sportnak fordulatokban gazdag évük volt a 2013-as. Számos szép sikert jegyezhettünk, de esetenként váratlan gyenge teljesítményeket is, összességében véve azonban e két ország sportolói nem panaszkodhatnak: vagy bizonyították a hírnevüket, vagy pedig jelezték a jobb napok eljövetelét.
Atlétikában a magyar múlt a szebb, manapság azonban ugyanabban a cipőben jár, mint a szerbiai. Nemzetközi sikerekre képes atléták vannak, egészében azonban a sportág jócskán elmarad az élvonaltól. 2013-ban a magyarok esetében a kalapácsvetés vitte a prímet Pars Krisztián felnőtt- és Hudi Ákos korosztályos ezüstjével, a szerbek esetében viszont szinte sehogyan sem remélt, világraszóló sikerként könyvelhettük el az érmek sorozatát. Amikor Asmir Kolašinac súlylökő aranyat, Mihail Dudaš tízpróbázó pedig bronzot nyert a fedett pályás Eb-n, beleszámíthattuk azt is, hogy nem volt teljes a mezőny. Amikor azonban Amela Terzić aranyat futott az ifik között, majd a moszkvai vb-n Ivana Španović távolugrásban, Emir Bekrić pedig 400 m gáton is bronzot nyert, ami a szerb atlétika első két érme lett a legrangosabb és immár teljes mezőnyű versenyen, emellett egészen szokatlanul mindketten új országos csúccsal párosították a sikert, véletlenről többé már beszélni sem lehetett. Az tény, hogy nem egy sportág nagy felemelkedéséről, hanem csak néhány atléta és edzőik fáradhatatlan munkájáról lehet szó, viszont tagadhatatlan, hogy éppen az ilyen eredmények válthatják ki minden szinten a nagyobb érdeklődést, mások szorgalmát és igyekezetét, ami azután tényleg tömegesebb sikerekhez vezethet. Az év végén így már teljesen normálisnak vettük, hogy a belgrádi mezeifutó-Eb-n Terzić és még egy ifjonc, Nemanja Cerovac – mindketten az U23-as mezőnyben – ezüstérmet nyertek.
Milorad Čavić visszavonulása után a szerbiai úszás a középszerűségbe esett vissza. Igaz, hogy Velimir Stjepanović az előző évben döntőt úszott az olimpián, de nehéz volt elhinni, hogy a legerősebbek között azt a sikerét gyakrabban meg tudja ismételni. Az egész év során nem is remekelt, viszont az év végén, a rövid pályás Eb-n nyert egy-egy aranyat és bronzot, számos hírességet maga mögé utasítva. Ha Stjepanović így folytatja, és a közelmúlt ifjúsági világ- és Európa-bajnokai, Ivan Lenđer és Szilágyi Csaba még tartogatnak magukban erős eredményeket, a szerbiai úszás is az atlétika útjait járhatná. Természetesen ebben a sportágban Magyarországon egészen más, kimondottan szép a kép. Hosszú Katinka és Gyurta Dániel bárhol jelent meg, mindenütt – vb-n, Eb-n és a világkupában is – halmozta a trófeákat, kis és nagy medencében is okkal és joggal említhetők a nemzetközi élmezőnyben, saját parádés számaik esetén pedig a valóban legjobbként. S nem csak ők nyertek érmeket, amelyek száma talán lényegesen nagyobb lenne, ha Jakabos Zsuzsanna betegség miatt nem lett volna kénytelen kihagyni a rövid pályás idényt. A magyar úszás továbbra is a világ egyik legjobbja maradt, a klubokban színvonalas munka folyik, s nem látni semmilyen akadályt arra, hogy 2014-ben ez másként legyen.
Kézilabdában mindkét ország válogatottja már évtizedek óta az élmezőnybe tartozik, és esetenként dobogóra is tud lépni. Alig volt korosztály, amely egy sikert sem tudott kihozni magából. Talán azért, mert az utóbbi két évben három nagy verseny is Szerbiában zajlott, a szerb válogatott érmek tekintetében valamivel sikeresebbnek bizonyult, a férfiak egy évvel korábbi Eb-ezüstje és a nők tavalyi vb-második helye pedig nagy sikereknek számít. A napokban kezdődik még egy nagy férfitorna, s kíváncsiak vagyunk rá, mit tud majd a két válogatott az idegen pályán.
A kosárlabda Szerbiában a közelmúltig nemzeti sportnak számított, hisz a férfiak több mint 40 éven át aratták a szebbnél szebb sikereket, és minden lehetőt megnyertek. Vagy egy évtizede, hogy megkezdődött a visszaesés, és bizony 2013-ban sem állt meg. Nagy meglepetés volt, amikor a nyáron a sikerektől már egészen elszokott szerb női válogatott negyedik lett az Eb-n, de igencsak kérdéses, hogy ez az eredmény bármit is lendít majd. A női kosárlabda itt még nehezebb helyzetben van, mint a férfiágazat, amely a korosztályos bajnokságokon tavaly egészen sikeresnek bizonyult, a felnőttek mezőnyében azonban a második erősségi vonalba csúszott vissza. Ennek tükrében az Eb-n szerzett hetedik hely még nem is rossz, félő viszont, hogy az idei vb-n, függetlenül attól, hogy az új kapitány széles körű támogatást kapott, a néhány korábbi esethez hasonló kudarc következik. Ami az erőviszonyokat illeti, Európában továbbra is Spanyolország és Franciaország a legjobbak, s nem kis meglepetésre külföldiekkel ugyan teletűzdelt, de görög gárda, az Olympiakosz nyerte meg az Euroligát. A szerbiai klubok általában mellékszerepet játszanak Európában, a magyar női csapatok pedig visszaestek az előző esztendőkhöz képest.
Szerbia és Magyarország vízilabdában még sikeresebbek voltak a múltban, mint kézilabdában. Régóta már a két legerősebb válogatottnak számítanak, amelyeknek a számításait időnként csak az olaszok és a horvátok tudják keresztülhúzni. Utóbbi években, különösen a pekingi olimpia után, Szerbia számított jobbnak, és 2013-ban is a Világliga megnyerésével nyitott. Ennek megfelelően a vb-n is fő esélyesként rajtolt, bár voltak visszafogottabb hangok is, különösen azután, hogy 2012-ben a pólósok egy csoportjának a szövetségi vezetőség egy részének támogatása által történt lázadása kapitánycserét és egyéb válságot idézett elő. Mégis meglepetés volt, hogy a vb-t Magyarország nyerte meg, ahol a kapitánycsere zökkenőmentesen folyt le, a szerb pólósok pedig ugyanúgy lemaradtak, mint kosaras honfitársaik. Az egészet mentette, hogy 2013-ban a C. zvezda nyerte meg az Euroligát, a kragujevaci Radnički pedig az Eurokupát. Utóbbi az idén a belgrádiakat válthatná az európai csúcson.
Röplabdában Szerbia maradt az élvonalban, és nemcsak a felnőtt-, hanem a korosztályos versenyeken is sikerült néhány érmet nyerni. Világos, a nők harmadik helye a Grand Prix-n és a férfiak Eb-bronza a két legjobb eredmény. Mindezen túl marad a tény, hogy ez a sportág is Szerbiában anyagilag teljesen elszegényedett, hogy a klubok egyre mérsékeltebb mennyiségben nevelik a kellő utánpótlást, s hogy a válogatottak is csak azért eredményesek, mert a játékosok zöme a legerősebb külföldi klubokban profiskodva meg tudja tartani a megfelelő szintet.
