A cél: London

A temerini Pető Zsolt két évvel ezelőtt a 214. volt a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség által kiadott ranglistán. Hogy a 23 éves játékos mennyit fejlődött, azt legjobban a világranglista bizonyítja, hiszen a balkezes játékos, aki a szerbiai versenyzők közül egyedüliként nyert Pro-tour versenyt, jelenleg a 92. helyen áll, vagyis két év alatt 122 helyet lépett előre.

A múlt hét végén befejeződött ostravai Európa-bajnokság csapatversenye azonban – több szempont miatt is – nem éppen úgy sikerült, ahogyan azt Zsolt eltervezte:

– Az Európa-bajnokságon nagyon kiábrándultam egyes emberekből és a csapatból is, mivel a kontinensbajnokság előtt mindenki azt hangoztatta, hogy a Jevtović és én leszünk majd a válogatott első és második számú játékosai, vagyis ránk hárul majd a teher, hogy minél jobb eredményt érjen el a csapat, Karakašević pedig a hármas pozíción majd besegít egy-egy győzelemmel. Ebből semmi nem valósult meg: Karakašević lett az első számú játékos, én pedig egy meccset kivéve, amikor a 2005-ös világbajnok Werner Schlagerral játszottam, mindig a hármas pozíción szerepeltem. Nem azt mondom, hogy jobb vagyok, mint Karakašević, aki a világranglistán is előttem van, de jobb és becsületesebb lett volna, ha már az Eb előtt megmondják, milyen lesz a felállítás. A moszkvai világbajnokságon, amikor kellett, akkor Karakašević egyes csapatok ellen fent játszott, a többiek ellen ő volt a hármas számú, s ez a felállás kiválóan funkcionált, hiszen veretlenül nyertük meg a II. divíziót és kerültünk vissza a legjobbak társaságába. Ami az ostravai Eb-t illeti, igazából nem is az bánt, hogy Karakašević mindig fent játszott, hanem az, hogy engem mindig Jevtović mögé tettek. Ezzel még a mai napig se vagyok kibékülve, pedig már a csapatverseny vége óta elmúlt több mint egy hét. Sajnálom, hogy kiestünk a II. divízióba, jövőre természetesen a feljutás a cél, ami nem lesz könnyű, mert lassan mindenki megtanul jól pingpongozni, s kínaiak is érkeznek az európai válogatottakba – nyilatkozta Pető Zsolt a Magyar Szónak.

• Slobodan Grujić lemondását követően, aki a német válogatott segédedzője lett, ki tölti be a szövetségi kapitányi posztot?

– Ezen a téren elég nagy a zűr. Papíron, vagyis hivatalosan Aleksandar Karakašević a szövetségi kapitány, az edző pedig Boris Vukelić, aki szintén ott volt Csehországban. Kicsit furcsa volt, hogy nálunk az első számú játékos a szövetségi kapitány is, aki felállította a csapatot, Vukelić pedig segéd volt, akinek nem nagyon volt beleszólása döntésekbe. Persze ehhez még az is hozzátartozik, hogy Grujić lemondása után senkit nem nevezett ki külön a szövetség a helyére, hanem Karakašević vállalta ideiglenesen a kapitányi szerepkört.

• A saját teljesítményeddel mennyire vagy elégedett?

– Ami a játékomat illeti, azzal nagyjából elégedett voltam, hiszen akadtak jó és rossz pillanatok is, a szerencse azonban ezúttal nem állt mellém, mert egyéniben és párosban is a harmadik fordulóban a német Timo Boll ellen álltam asztalhoz, aki három aranyérmet nyert a tornán: egyéniben, párosban és csapatban is a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

• A tavalyi idény végén Linzből átigazoltál Grazba, de a dolgok nem épp a legjobban alakultak.

– Az őszi idényben nem szerepelhetek a bajnok Graz színeiben, mivel a két klub nem egyezett meg, s így a papírokkal nem volt minden rendben időben. Emiatt a szövetség azzal büntette meg a klubomat, és engem is, hogy engem fél évre eltiltott a ligameccsektől. A Graz 2009/2010-ben bajnok volt, s nem is változott a felállás, csak annyit, hogy szerződtettek engem is, aki az előző idényben a liga második számú játékosa voltam. Vagyis nem kellene, hogy gond legyen még így sem a bajnoki cím begyűjtése, ugyanis a magyarországi Gerold Gáboron kívül egy osztrák válogatott, Simoner Christoph és egy kínai játékos, Zhang Jie is szerepel a csapatban.

• Ezt azt jelenti, hogy Szerbiában készülsz a tavaszi idényre és a nemzetközi versenyekre?

– Igen, és ki is tűztem magam elé egy célt, amely nem más, mint az, hogy ott legyek a londoni olimpián. Az Eb-n is igyekeztem minél több pontot gyűjteni, mivel számításaim szerint, ha egy 30–35 helyet tudnék javítani a világranglistás helyezésemen, akkor egy kis szerencsével selejtező nélkül is ott lehetnék a két év múlva esedékes ötkarikás játékokon. Most a 92. helyen állok, s a következő időszakban, mivel nem szerepelhetek az osztrák ligában, csak a Pro-tour versenyekre koncentrálok majd. A formaidőzítés szempontjából talán még azt is mondhatnám, jó, hogy nem kell a ligameccsekre is külön figyelnem. Nagyon bízom abban, hogy a következő fél évben sikerül egy jelentős lépést tennem az olimpián való részvétel felé.

Kiábrándulás, de nem meglepetés

Pető Zsolttal gyerekkora óta egy edző foglalkozik, aki nem más, mint az édesapja, Imre, aki még ma is aktívan asztaliteniszezik a II. Ligában, s akit legtöbben arról ismernek, hogy ami a szívén, az a száján:

– Nekünk ez az Európa-bajnokság kiábrándulás volt, de nem meglepetés. Kiábrándulás azért, mert Zsolt a legjobb eredményeket érte el a szerbiai asztaliteniszezők közül az utóbbi hónapokban, s Ostravában a csapatban csak másodhegedűs szerep jutott neki. Ez abban nyilvánult meg, hogy ő lett a harmadik játékos a csapatban, aki csak egy mérkőzést játszik, ellentétben az első és a második számúval, akik kétszer is asztalhoz állhatnak. Ha Zsolt a felső táblán „véletlenül” begyűjt egy-két győzelmet a tőle jobban jegyzett játékosok ellen, akkor a ranglistán szépen haladhatott volna előre. A vezetőségnek a fő célja az volt, hogy ebben őt megakadályozzák, és az, hogy Jevtović elkerülje őt a világranglistán, vagy Karakašević még jobban eltávolodjon tőle. Zsolt csinálta végig legjobban a felkészülést, mégis ő volt a hármas számú játékos a csapatban: nagyon nehezen tudja ezt egy edző és egy szülő elfogadni. Az is lényeges, hogy a szerbiai válogatott körül jelenleg nincs megfelelő szakképesítésű és tudású edző. Nem is olyan rég még Slobodan Grujić ellen beszéltem, most tiszta szívből bánom a kijelentésemet, s elnézést is kérek tőle, mert ő sokkal, de sokkal képzettebb volt, jobban értett az asztaliteniszhez, mint azok, akik most a válogatottakkal dolgoznak. A korosztályos Eb-n Szerbia érem nélkül maradt, csakúgy mint a felnőttön. A férfiak kiestek az I. divízióból a kontinensbajnokságon. Biztos vagyok benne, hogy nincsenek véletlenek: ahogy dolgozik a szövetség, olyanok az eredmények...