2024. október 7., hétfő

A sarkazás a barcelonásoknak való

FOCICRONIKA

A horvát bajnokság 12. fordulójában a 16 csapat közül 15-nek sikerült betalálnia az ellenfél hálójába, igaz, ez nagyon sok csapatnak nemhogy három, de még egy pontot sem ért, ugyanis a Hrvatski dragovoljac négy, a Rijeka pedig öt gólt kapott, s mindkét együttes csak egyszer volt eredményes. Nem járt jobban a spliti Hajduk sem, amely a Cibalia vendégeként szenvedett 2:1-es vereséget, és így négypontos hátrányba került a zágrábi Dinamóval szemben.

A forduló hőse: Josip Brezovec – A Varaždin kapitánya ismét kiválóan játszott, s nemcsak a saját edzőjének a dicséretét érdemelte ki, hanem az ellenfél trénere is elismerően szólt róla. A két edző a találkozó utáni sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Brezovecnek helye lenne a horvát válogatottban is. Ez azonban még bizonyosan várat magára, hiszen a játékosnak egy erősebb klubba kellene igazolnia, hogy Slaven Bilić meghívja néhányszor a válogatott edzőtáborába.

A forduló vesztese: Domagoj Vučkov – A Karlovac–Lokomotiva játékvezetője óriási hibázott, amikor a találkozó elején piros lapot mutatott fel Kenan Čejvanovićnak, mivel a lassításból egyértelműen kiderült, hogy a hazai együttes védője a labdát találta el, nem az ellenfél lábát. A találkozó végéig a Karlovac 10 emberrel játszott, s végül 2:1-es vereséget szenvedett.

A forduló kijelentése: Igor Pamić – A Karlovac edzője Paracki kezezésére, ami után megszületett az ellenfél gólja, így reagált: „Paracki nagyon jól tudta, hogy eggyel kevesebben vagyunk a pályán, erre a második félidő elején sarokkal továbbítja a labdát. A büntetés nem maradt el, később az ő kezezése után kaptunk gólt. A sarokkal való játék a Barcelona labdarúgóinak való, nem a Karlovac focistáinak.”

A 12. forduló eredményei: Hrvatski dragovoljac–Zadar 1:4, Slaven Belupo–Zagreb 1:2, Varaždin–Istra 1961 2:1, Karlovac–Lokomotiva 1:2, Cibalia–Hajduk 2:1, Split–Inter Zaprešić 1:1, Rijeka–Eszék 1:5, Dinamo–Šibenik 1:0.

A sorrend: Dinamo 29, Hajduk 25, Split 23, Cibalia, Varaždin 21, Zagreb, Rijeka 20, Inter Zaprešić 17, Eszék, Karlovac, Slaven Belupo 16, Lokomotiva 14, Zadar 13, Šibenik 12, Istra 1961, Hrvatski dragovoljac 3 pont.

A következő forduló (október 30-án): Hajduk–Hrvatski dragovoljac, Zagreb–Cibalia, Lokomotiva–Slaven Belupo, Istra 1961–Karlovac, Eszék–Varaždin, Šibenik–Rijeka, Inter Zaprešić–Dinamo, Zadar–Split.