Dér Zsolt és a spanyol Óscar Freire, a háromszoros világbajnok
A szabadkai Dér Zsolt október 19-e és 25-e között tartózkodott Tajvanon, ahová az Asia Giant nevű csapat hívta meg, hogy fellépjen az ázsiai versenyen. A szombati lapban már beszámoltunk róla, hogy az első két napon a tájfun miatt a turistáskodásé volt a főszerep, s nem nagyon változott ez később sem.
– A világ második legmagasabb épületébe, a Taipei 101-be is ellátogattunk, ami nagy élmény volt, igaz, számomra elmaradt a lélegzet-visszafojtó hatás, ami a rossz időjárásnak tudható be, mivel felhős volt az ég, s nem lehetett ellátni a távolba. Persze az emberek 449 méter magasságból igencsak hangyányinak tűntek. A Giant gyárba sajnos nem jutottunk el, de a helyiek elmondták, hogy állítólag 6000 kerékpárt készítenek naponta, évente több mint 6 millió biciklit adnak el, és ebben nincsenek benne az általuk támogatott cégeknek a szponzorációs szerződés értelmében járó példányok. Talán nem mellékes megjegyezni, hogy a karbonvázakat, sőt a profi versenyvázakat is kézzel készítik, ami logikus, hiszen minden évben van valamilyen innováció, kreatív ötletből származó újítás rajtuk, úgyhogy nagyon drága lenne mindig új, több százezer eurós gépeket, komputereket venni, mivel az ember még mindig gyorsabban tud változtatni a nüanszokon – nyilatkozta Dér a Magyar Szónak.
• A verseny, amelyre több európai sztárkerékpáros is elutazott, végül elmaradt.
– Sejtettük, hogy nem lehet majd megszervezni a megmérettetést a rossz idő miatt, s igazunk is lett. Amikor ez kiderült, akkor a toronylátogatás után a Sun Moon Lake-hez, a legnagyobb tajvani tóhoz vittek bennünket, ami az egyik legnagyobb turistalátványosságnak számít. Öt órát buszoztunk, s végül a sziget körül, amely a tó közepén található, három kört bicikliztünk. Délután sétahajókáztunk a tavon, utána pedig gondolákkal átmentünk két hágón: a látvány gyönyörű volt. Vasárnap volt egy versenyszerűség, amely inkább szórakozásnak tűnt. Hatvan kilométert bicikliztünk, ebből az utolsó 35 kilométer hegyi rész volt, mintegy 2000 méter magasan, s volt még 15 kilométer a csúcsig, ami 3500 méter magasan található. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen kis szigeten ilyen magasságok léteznek. Én végül hetedik lettem, ami jónak mondható, mivel a hegy nem a specialitásom, s az első két hely a nagyágyúké, a spanyol Amets Txurrukáé és a szlovén Tadej Valjavecé lett. A szervezők valamennyiünket visszavárnak jövőre is, mivel az idei rendezvény nem a várakozásaik szerint alakult.
• Sikerült-e folytatnod tárgyalásokat az ázsiai jövőddel kapcsolatban?
– Igen, beszélgettem egy csapattal, úgy is mondhatnám, hogy tárgyaltunk egy kicsit. Egyelőre ők a jövő hétig várják a potenciális támogatók visszaigazolásait. Abban maradtunk, hogy amint tudnak valamit, jelentkezni fognak, és előállnak az ajánlatukkal. Érdeklődtek irántam, de majd meglátom, milyenek lesznek a feltételeik. Tudomásomra jutott, hogy nagyon sok versenyző felkereste őket az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Oroszországból és Európa más országaiból is, úgyhogy igen nagy a konkurencia.
• Most kemény edzések következnek?
– A következő napokban ötórás tréningeket tervezek, utána pedig még a héten kellene néhány gyorsasági edzés is, s remélem az időjárás nem szól majd közbe. November 7-e és 17-e között egy magyarországi csapat tagjaként Bolíviába utazok, ahol a Vuelta a Bolivián veszek részt, amely nem lesz könnyű, mivel a szakaszok többsége 3500 és 4000 méter magasan található.
• Kerékpárosoknak szokták mondani, hogy kéz- és lábtörést, vagy ez már nagyon morbidnak minősül?
– Ezt az egyet nagyon utálom, nem véletlenül, eddig ugyanis egyszer mondták, s akkor sajnos megtörtént, úgyhogy megkérhetlek, hogy szívd vissza?
• Természetesen. Sok sikert kívánok Bolíviában!
