2024. október 6., vasárnap

Két topolyai vereség

ASZTALITENISZ – Taxis hozta Nagykikindára a játékosigazolást

A zentai Makszuti Anetta mindkét mérkőzését megnyerte a Topolya elleni idegenbeli rangadón (fotó: Gergely József)

Igencsak eseménydús volt a szombat és a vasárnap az asztalitenisz berkekben, annak ellenére, hogy október utolsó hétvégéjén a naptárban nem szerepelt forduló, azonban három utólag lejátszott és egy előrehozott mérkőzés miatt bőven volt esemény és érdekesség.

A legkevesebb izgalom Újvidéken volt, ahol a vendéglátó Vojvodina csak néhány percig vezetett a kragujevaci Faks ellen, ugyanis a Milorad Glišićvezette vendégek nagyon gyorsan fordítottak, s 3:1-re megnyerték a mérkőzést.

Szombat délelőtt a női Szuperligában a nagykikindai Flip és a Novi Sad összecsapásának a megrendezése kérdésessé vált, mivel a székvárosiak elfelejtették magukkal hozni Marina Sremčevjátékosigazolását. Hiába érkezett meg faxon a másolat, a játékvezetők – mivel nem látszódott pontosan a dátum – nem fogadták el a papírt, így végül egy újvidéki taxis hozta el Sremčev papírjait, ami után elkezdődhetett a mérkőzés. Az újvidéki csapat 0:1-ről nyert 3:1-re, s hét pontot gyűjtve, csakúgy, mint a nagykikindaiak, a 4–7. helyen áll.

A tavalyi döntős Topolya veretlenül kezdte meg a hétvégét, ám vasárnap délutánra már két vereséget jegyzett. Czini Gábor tanítványai előbb a Csóka ellen szenvedtek 3:2-es vereséget, ami nyugodtan nevezhető meglepetésnek is, hiszen a bánáti csapat első számú játékosa, Aleksandra Radonjić mindkét mérkőzését elveszítette, azonban Sanja Bečejski, Kormányos Zsanett és a Kormányos/Nikoleta Nikolićpáros a maximumot hozta ki magából.

A tavalyi döntő ismétlésén, a Topolya–Zenta mérkőzésén ezúttal is a vendégek voltak a sikeresebbek, s 3:1-re nyertek. A mérkőzés hőse Makszuti Anetta volt, aki mindkét egyéni mérkőzését megnyerte, míg Gyurcsik Aliz egy győzelemmel járult hozzá csapata sikeréhez. A vendéglátó csapat egyetlen győzelmét Márkus Katalin jegyezte, aki Tóth Évát győzte le.

Női Szuperliga, 5. forduló, utólag lejátszott mérkőzések: Topolya–Zenta 1:3 (Truzsinszki–Gyurcsik 2:3, Fenyvesi–Makszuti 1:3, Márkus–Tóth 3:2, Truzsinszki–Makszuti 0:3), Flip–Novi Sad 1:3 (Kormányos K.–Sremčev 3:1, Vico–Tőke 1:3, Čonić–Cicmil 1:3, Kormányos–Tőke 1:3).

A 6. forduló előrehozott találkozóján: Csóka–Topolya 3:2 (Radonjić–Truzsinszki 1:3, Bečejski–Fenyvesi 3:1, Kormányos–Márkus 3:0, Radonjić–Fenyvesi 2:3, Kormányos/Nikolić–Truzsinszki/Márkus 3:0).

A táblázat:

1. Csóka 6 6 0 12

2. Zenta 5 5 0 10

3. Topolya 6 4 2 10

4. Flip5 2 3 7

5. Novi Sad 5 2 3 7

6. Versec 5 2 3 7

7. Vojvodina 5 2 3 7

8. Dunacséb 5 1 4 6

9. Obilić 5 1 4 6

10. Smederevo 5 1 4 6

A következő forduló: Novi Sad–Versec, Zenta–Dunacséb, Obilić–Smederevo, Flip–Vojvodina.

Férfiak, a 6. forduló előrehozott mérkőzésén: Vojvodina–Faks 1:3 (Čabrilo–Mihajlović 3:1, Starević–Glišić 0:3, Grbić–Pejak 1:3, Čabrilo–Glišić 0:3).

A táblázat:

1. Banat 5 5 0 10

2. C. zvezda 5 4 1 9

3. Partizan 5 3 2 8

4. Versec 5 3 2 8

5. Spartacus 5 3 2 8

6. Faks 6 2 4 8

7. Kikinda 5 2 3 7

8. IMT 4 2 2 6

9. Stenes 5 1 4 6

10. Vojvodina 5 0 5 5

A következő forduló (november 6-án és 7-én): Kikinda–Versec, Spartacus–IMT, Partizan–Banat, C. zvezda–Stenes.