2024. október 6., vasárnap

Bizonyítási lehetőség a fiataloknak

ASZTALITENISZ
A 15 éves Makszuti Anetta Csehország ellen mutatkozhat be a felnőttválogatottban (fotó: Gergely József)

Kedden a negyedik forduló mérkőzéseit rendezik az asztalitenisz-Európai Nemzetek Ligájában: Szerbia női válogatottja (Fehér Gabriella, Dijana Holok, Makszuti Anetta, Molnár Mónika, edző: Mellik Zoltán) Pirotban Csehországgal találkozik (17 óra), a férfiak (Marko Jevtović, Pető Zsolt, Dragan Subotić,edző: Boris Vukelić) pedig Coutances-ben Franciaország ellen állnak asztalhoz (19 óra).

– Az Európai Nemzetek Ligáját azért indították el, hogy a fiatalok is bemutatkozhassanak a felnőttválogatottban. Annak ellenére, hogy a sorozat kezdetén az volt a célunk, hogy a hazai mérkőzéseken a legerősebb felállításban játszunk, ez eddig nem nagyon sikerült, s ezúttal sem fog, hiszen nem számíthatok Erdélyi Annamáriára és Andrea Todorovićra. A csehek Štrbikovát nem jelentették be a mérkőzésre, de a Vačenovska, Harabasova, Penkakova trió is igen erős, s nem lesz könnyű őket legyőzni – mondta Mellik Zoltán a szerbiai női válogatott szövetségi kapitánya. A csehországi mérkőzésen a vendéglátók voltak a sikeresebbek, ugyanis 3:1-re nyertek a Marija Galonja, Molnár, Todorović felállítású együttes ellen.

A férfiak az első fordulóban 3:1-re kikaptak a mai ellenféltől, azzal, hogy az akkori szerbiai csapatból csak Marko Jevtović áll ma asztalhoz, Aleksandar Karakašević és Bojan Milošević nem is utazott el Franciaországba.

Magyarország női válogatottja (Ambrus Krisztina, Lovas Petra, Pergel Szandra, Póta Georgina) a Bátorfi Csilla által irányított olasz együttest fogadja Egerben, a férfiak (Jakab János, Kosiba Dániel, Nagy Krisztián, Pázsy Ferenc) pedig Horvátországban vendégeskednek.

A keddi program, Európai Nemzetek Ligája, 4. forduló, nők, premier divízió, A csoport: Magyarország–Olaszország (17 óra), Románia–Horvátország. A sorrend: 1. Románia 2 győzelem/1 vereség, 2. Olaszország 2/1, 3. Magyarország 1/2, 4. Horvátország 1/2.

Challenge divízió, A csoport: Szerbia–Csehország (Pirot, 17 óra), Oroszország–Svédország. A sorrend: 1. Csehország 3 győzelem/0 vereség, 2. Szerbia 1/2, 3. Svédország 1/2, 4. Oroszország 1/2.
Férfiak, challenge divízió, B csoport: Horvátország–Magyarország (Krapina, 17.30), Franciaország–Szerbia (Coutances, 19 óra). A sorrend: 1. Franciaország 2 győzelem/1 vereség, 2. Horvátország 2/1, 3. Szerbia 1/2, 4. Magyarország 1/2.
A tavaly útjára indított és 2012-ig tartó Európai Nemzetek Ligája mindegyik osztályában nyolc-nyolc együttes szerepel. Az oda-vissza vágós körmérkőzések után csoportonként az első két helyezett jut az elődöntőbe, majd következik a finálé. Az ötödik fordulót január elején rendezik.