2024. október 6., vasárnap

Rangadó – egy hét múlva

ASZTALITENISZ

Eldőlt, hogy december 29-én, szerdán 17 órakor rendezik meg a női Szuperliga őszi idényének rangadóját a Zenta–Csóka-mérkőzést. Az első helyen álló és címvédő Zenta és a táblázaton második Csóka is nyolc-nyolc győzelmet jegyzett a bajnokság első részében, így a jövő szerdai találkozó az őszi bajnoki cím sorsáról – és arról, hogy melyik csapat őrzi meg veretlenségét is – dönt.

Román fölény

A hétvégén Újvidéken rendezték meg a már hagyományos, nemzetközi újévi versenyt, melynek a fő támogatója a JOOLA asztalitenisz felszereléseket gyártó cég, Újvidék város önkormányzata, és a tartományi sport- és ifjúsági titkárság volt. A versenyen, amelyen a romániai klubok játékosai voltak a legsikeresebbek, 80 klub 400 versenyzője vett részt.

A hat korosztályból háromban sikerült a szerbiai versenyzőknek a dobogó legmagasabb fokára felállniuk. A zentai Veréb Xénia, a trsteniki Željko Vlajković és a belgrádi Marko Popović voltak azok a szerbiai játékosok, akik valamennyi ellenfelüket legyőzték.

A végeredmény, lányok, 10 éves korig: 1. Veréb Kszénia (Zenta), 2. Denisa Chirceanu (Románia), 3–4. Surján Szabina (Vojvodina – Bácsföldvár) és Tijana Jokić (Versec).

Fiúk: 1. Filip Radović (Montenegró), 2. Pletea Cristian (Románia), 3–4. Matija Jovičić (STAK – Belgrád) és Oprea Dragos (Románia).

12 éves korig: 1. Adina Diaconu (Románia), 2. Izabela Lupulescu (Unirea – Uzdin), 3–4. Teodora Ciulica (Románia) és Dani Rebeka (Dózsa – Székelykeve).

Fiúk: 1. Željko Vlajković (Prva Petoletka – Trstenik), 2. Nikola Marinković (STAK), 3–4. Aleksa Adamović (Dunacséb) és Milan Milošević (Hajduk Veljko – Negotin).

14 éves korig, lányok: 1. Diana Lupu (Románia), 2. Aleksandra Savić (Dunacséb), 3–4. Bogdana Trifu (Románia) és Ivana Kohanec (Dunacséb).

Fiúk: 1. Marko Popović (Crvena zvezda – Belgrád), 2. Ivor Katić (Nagykikinda), 3–4. Pavle Đurakić (Prva Petoletka) és Mészáros Hunor (Csóka).

A 10 éven aluli lányok dobogósai (balról jobbra): Denisa Chirceanu, Veréb Xénia, Tijana Jokić és Surján Szabina (fotó: stkbacka.rs)