• Kezdjük egy jókívánsággal: Boldog holnapi születésnapot, Csaba! Ez a 29., és érdekelne: pályafutásod szemszögéből mit jelent ez a szám?
– Úgy érzem, hogy most játszok legjobban, a hokiban még ennyire nem voltam jó, mint most vagyok. Ilyenkor a legerősebb az ember, s van már jócskán tapasztalata is. Hogy válaszom teljes legyen, élvezem a játékot és egyelőre még nem gondolok a visszavonulásra. Elvégre az NHL-ligában voltak olyanok is, akik jócskán túl jártak már a 40-en és még jól játszottak. Ennél azonban óvatosabb vagyok és a nyáron ismét csak egyéves szerződést írok alá.
• És tulajdonképpen mi az oka az óvatosságnak?
– Otthon a család, a gyerek, munkahelyem is van, rendesen dolgozom, így fogalmam sincs, hogy meddig hokizom még. Igazán át sem gondoltam ezt a lehetőséget.
• Úgy tűnik, hogy egy napon, miután visszavonultál, bármikor is lesz az, többé nem a jégkorongban látod magad.
– Nem. A hoki mellett tanultam is, földmérnöki oklevelet szereztem, szakmámban jó munkahelyet kaptam és dolgozom is. A jelen állás szerint a munka az első, a jégkorong a második.
Ezek a legfrissebb dolgok Prokec Csaba életében, aki szüleivel 17 évvel ezelőtt költözött Szabadkáról Svédországba.
– Hokizni Szabadkán kezdtem hatévesen és folyattam is a Spartacusnál a kivándorlás napjáig. Az egész úgy kezdődött, hogy négyéves lehettem, amikor öt évvel idősebb bátyámmal eljártunk korcsolyázni. Nekem az nagyon tetszett, télen naponta ott voltunk a jégen, és ott látott meg egy cseh edző, aki éppen a Spartacusnál dolgozott. Úgy tűnt neki, hogy egészen jól korizom, ezért hívott, hogy próbálkozzak a hokival. Elkezdtem és a mai napig csinálom.
• Svédországban hogyan találtad fel magad?
– Éppen a jégkorongnak köszönhetően egészen könnyen. Azonnal jelentkeztem a helybeli klubnál, fel is vettek, s mivel a hoki ott nemzeti sport, egészen jól beilleszkedtem, és a sportolás sokat segített a nyelvtanulásban, az iskolában és az élet többi terén is.
• Svédországban hol kezdted a játékot?
– Délen, Helsingborg környékén telepedtünk le, így a város egyik csapatában kezdtem és ott is játszottam 2002-ig. A legmagasabb osztály, amiben szerepeltem, az I.B volt, de 2002 után egy ligával alacsonyabbra váltottam, hogy a sportot könnyebben egyeztethessem az iskolával. Most a közeli nagyvárosban, Malmőben élek, dolgozok és hokizok is a harmadik osztályban.
• Habár egészen fiatalon mentél el, itt azért tudtak rólad. Mikor kaptál először meghívót a válogatottba?
– Az 1996-ban volt, amikor az ifjúsági válogatottba hívtak meg a belgrádi U18-as vb-re. Azóta rendszeresen hívnak, minden évben jöttem is, csak 2007-et és 2008-at hagytam ki.
• Mivel egy hokinagyhatalom hazájában élsz és játszol, biztosan tudod, mit kellene tenni Szerbiában, hogy a sportág itt is népszerűbb és színvonalasabb legyen.
– Először is műjégpályákra van szükség, hogy minél több helyen és az évnek minél nagyobb részében művelni lehessen a hokit. Persze pénz és felszerelés is kell hozzá, a legfontosabb azonban, hogy legyenek képzett szakemberek, akik sok gyerekkel foglalkoznának. Ha itt adottak lennének a mainál sokkal jobb alapfeltételek, minden erőt elsősorban a tömegesítésre kellene fordítani az egészen fiatalok körében, megszerettetni velük a játékot. A jégkorong biztosan nem az a sportág, amelyet a gyerekek elsőnek ismernek meg, s ahogyan emlékszem, annak idején én is előbb vonakodtam, mert amikor először láttam hokit, nekem nagyon durva sportnak tűnt. Amikor azonban mégis fölvettem a szerelést és megtanultam az ütközést, nagyon megszerettem. Továbbá nagyon fontos lenne minél több csapatot alakítani, hogy a kezdők ne csak eddzenek, hanem meccseket is játsszanak. Az a legérdekesebb, csak játék révén lehet a hokit igazán megkedvelni.
• Jársz néha Szabadkára?
– Van itt kis rokonság, és évente próbálok hazalátogatni. Rendszerint összekötöm a válogatottsággal és a versenyek után maradok néhány napot, habár néha ez nem jön össze.
• A hoki miatt le kellett mondani bármiről is az életben?
– Ilyesmire nem emlékszem. Inkább, mint már mondtam, a hoki nekem nagyon sokat segített. Meg azután a sport révén utaztam is sokat, világot láttam. Előny volt az tanulmányaim során is, hisz hokigimnáziumba jártam. Svédországban ilyen is van.
• Mennyire előny Svédországban hokizónak lenni?
– Attól függ, hogy melyik városról van szó. Az élvonalbeliek, a profik nagyon népszerűek, de Angelholmban, ahol a második vonalban játszottam, habár az kis, csak 40 ezer lakosú helység, a hoki nagyon népszerű, mindenhol csak róla beszélnek és én is ismertnek, népszerűnek számítottam.
• Pályafutásod legemlékezetesebb momentuma?
– Nagyon szép emlék marad számomra örökké az újvidéki ifjúsági vb, amikor Romániát és Hollandiát is legyőztük és feljutottunk a C csoportba. És volt még egy, az, amikor Angelholmban bevettek a felnőttcsapatba, ahova egyáltalán nem könnyű bejutni. Az ificsapat akkori edzője elég bizalmatlan volt irántam és úgy gondolta, hogy néhányan előttem vannak. Amikor azonban a jégen mutattuk be a tudást, sikerült kiharcolnom az első csapat mezét.
• Milyen elismeréseket kaptál a hoki révén?
– Nekem nagy elismerés volt, amikor tehetséges hokizóként ösztöndíjat kaptam, a litvániai vb-n pedig kellemes perceket szereztem magamnak, amikor a torna legjobb játékosának nyilvánítottak.
• Hány nyelvet beszélsz?
– Négyet. Tudok magyarul, svédül, angolul és még mindig szerbül is, habár ezt használom a legkevesebbet. A szüleimmel magyarul beszélek, más helyeken svédül, az angoltudás pedig magától értetődő.
• Merre jártál a világban és merre szeretnél még utazni?
– Sok felé jártam, legjobban pedig Ázsia, Kína, Japán és Dél-Korea tetszett. Nincs olyan része a világnak, ahova nem szeretnék elutazni.
• Látsz-e bármilyen fejlődést a szerbiai hokiban?
– Két évig nem voltam, és mondhatom, hogy most minden mintha valamivel magasabb fokon lenne. Jobb a válogatott, jobbak a feltételek, az egész szervezés színvonalasabb. Ezek szerint van fejlődés.
• Jelent-e valamit a szerb hokinak, hogy három kanadai állampolgárságot kapott?
– Biztos jelent, hisz a fiatalok így párhuzamot vonhatnak, láthatják, hogy mi a különbség, s hogy az nem is olyan nagy, mint feltételezték, csak edzeni és harcolni kell. Ha a kanadaiak révén a szerb hoki nyer a népszerűségen és a tömegességen, ez egy fontos mozzanat lehet.
• A napokban kezdődik a szuperdivíziós vb. Mit gondolsz, ki esz a világbajnok?
– Jó kérdés. Nem tudom. Először is attól függ, hogy mennyire lesznek komplettek a válogatottak az NHL-es játékosokkal. Nem tagadom, hogy a svédeknek szurkolok, szerintem azonban az oroszok játsszák a legszebb hokit. Az új, fiatal korosztályuk nagyon tud. Valószínűleg ők nyernek, de hat-hét válogatott között nagyon kicsi a különbség, egy kis szerencse is dönthet.
• És a magyarok?
– Hát igen, nagy dolog, hogy bejutottak a szuperdivízióba. Nagyon jó lenne, ha kiharcolnák a bennmaradást, hogy ne essenek ki azonnal, ahogy feljutottak. Szeretném, ha jövőre ott lehetnének a németországi vb-n is.
