A vajdasági sportnak számos érdekes alakja volt és van. Nagy részét a sportrovat olvasója már szinte személyesen ismeri, egyesekkel ugyanis oly terjedelmesen és gyakran foglalkoztunk, hogy már-már házibarátnak számítanak. Ezek a híresebbek és sikeresebbek, ezáltal ismertebbek is. Világelsők voltak, mint Szeles Mónika, Európa legjobbjai, mint Sterbik Árpád és Véger Mária, világbajnoki érmesek, mint több birkózó, tekéző, asztaliteniszező, olimpiai érmesek, mint Mester Gyula és Binder Aranka, hogy tovább ne is soroljuk.
Sokan mások csak szűkebb körben, a vajdasági térségben váltak ismertté, és még többen sohasem érvényesítették tehetségüket, valami okból nem váltak híressé, noha minden lehetőségük megvolt rá. Ők nagyon keveset szerepeltek a sportoldalakon, itt-ott egy-egy címben, leginkább azonban csak a csapatok összeállításában.
Egyikük iskolatársam volt, focikapus-őstehetségnek számított, de szinte minden sportra kapható és rátermett volt. Karrierje a magas szinten elég korán derékba tört egy balszerencsés külföldi ifjúsági torna során, maradt a tartományi liga, holott az I.ligában, a Vojvodinában a válogatott Ratko Svilar tartalékja is volt már néhány alkalommal.
Kováts Gábornak hívják, ma sportszerkesztő egy napilapnál és kapusedző is volt. Nem csak focizott, hisz kosárlabdában, atlétikában, asztaliteniszben és ki tudja még hány sportágban megállta volna a helyét, ha komolyan foglalkozott volna vele. Általános tehetségét igazolta egy alkalommal, amikor a testnevelési főiskola hallgatójaként véletlenül megtudta, hogy a Diákpályán megrendezik a főiskolások teniszbajnokságát. Hazaszaladt, megkereste a régi, Slezinger márkájú, farámás ütőjét, amelyet korábban alig forgatott, s majdnem megnyerte a bajnokságot, ugyanis teljesen esélytelenként egészen a döntőig menetelt.
Gabi barátom azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy az újvidéki Slavija sokéves kapusaként, amikor a mezőnyjátékosokat sérülések tizedelték, beállt középcsatárnak, és láss csodát, a liga gólkirálya lett volna, ha közben a többi csatár fel nem épül és ő vissza nem tér a kapuba.
A legérdekesebb esete mégis az I.vajdasági diákolimpia kézilabdatornájának városi selejtezőjében, a döntőben történt, amikor a gimnáziumunk csapata a kamenicai rendőriskola esélyesként kezelt válogatottjával mérkőzött. Nem bírtak egymással a rendes játékidőben, döntetlen volt a hosszabbítás után is, így hetesek döntöttek. Gábor odaállt a kapuba, s mintha a világ legtermészetesebb dolgát művelné, mind az öt hetest jó érzékkel védte!
Miközben a rendőrök edzője úgy ordított a játékosaira, mint ahogyan Sir Alex Ferguson szokott a focistáira, mi már a vásártéri csarnok büféjében ünnepeltük a bravúrt…
