Hogyan tisztelni azokat, akik önmagukat sem tisztelik? Azokat, akik szóban a lehető legjobbnak és legszebbnek tetszelegnek, cselekedeteikkel azonban ennek ellenkezőjét mutatják?
Vegyük példaként erre a szerbiai sport egyik szakszövetségét, az úszókat tömörítő szervezetet. Ennek munkáját számos bírálat érte az utóbbi időben, a klubok zöme petíciót fogalmazott meg és írt alá a szükséges változások kezdeményezéseként, amire a szövetség tisztségviselői oda sem hederítenek. Ezzel szemben a versenyzők, edzők és más hivatalos személyek számára magaviseleti kódexet állítottak össze és aláírásra küldték szét.
Maga a kódex rendben van, valahonnan átírták, és nincs benne különösebb vitára okot adó kitétel, esetleg az, hogy az úszóknak azt sugallják, hogy a sajtónak nyilatkozva csak az aktuális versenyekre korlátozzák válaszaikat.
A körlevél már más mese. Közös sportunk sikerei, büszkeség, népszerűsítés, további együttes sikerek, egyetértés a minisztérium részéről s hasonló közhelyek a levélke egész tartalma. És persze ott díszeleg a szövetség honlapján, ahol viszont nem lehet megtudni, hogy azért léteznek némi gondok is, amelyek gyakorta nagyobbak a sikereknél is.
Ha átlapozzuk a honlapot, meglepetéssel tapasztalhatjuk, hogy nincs dokumentációs része. Például lehetetlen megtudni az aktuális országos csúcsokat a különböző korosztályok számára. Ez annál is furcsább, hisz az úszás egyik fontos velejárója a sok-sok számadat, s ha bárki is sikerekről, büszkeségről és népszerűsítésről beszél, jó lenne ha azt kézzelfogható adatokkal is alátámasztaná. A másik szembeötlő dolog a sajtószemle, mert az viszont van. Érdekes módon nem a sportlapokból és azokból az újságokból „szemezgetnek”, amelyek hozzáértéssel és kelő módon foglalkoznak az úszással, hanem tv-ből és bulvárlapokból, amelyek voltaképpen a hírügynökségek száraz, hibákkal tarkított, semmitmondó szövegeivel jelentkeznek. Még a legtárgyilagosabb tv-k is rendre átveszik a „gyönge eredmények” hírét, csak azért mert valaki nem döntős, közben nem érdekli őket például, hogy ugyanakkor bőven megdőlt az országos csúcs. Az viszont, hogy az országos rekord gyakorta nem elég a nemzetközi versenyek döntőjéhez, nem az úszók, hanem a szövetség gondja-baja.
Világos, a semmitmondó hírek és üres honlapok nem sikerekről szólnak, nem a népszerűsítést szolgálják és nem adnak okot a büszkeségre. Mint ahogyan a honlap jelenlegi első szövege sem, amelyben, december 10-ei dátummal keltezve, az úszószövetség bemutatja az Eb-n szereplő úszókat. Szép, hogy bemutatja őket, de hihetetlen, hogy as nevek mögött ősrégi eredményeket találunk az egyéni legjobbak helyén. Nađa Higlnél például a 200 mellen nem a 2:18,54-es második európai időt látjuk, hanem egy korábbi 2:20,41-et, a 17 éves Stefan Šoraknál pedig azt, hogy nincs idei eredménye 400 métere gyorson, holott alig két hete, hogy Zágrábban felnőtt országos csúcsot döntött!
Ki kit és mit tisztel itt? Meg: siker, büszkeség és népszerűsítés. Tényleg?
