A zombori Ivan Frgić minden idők legsikeresebb szerbiai birkózói közé sorolható. 1976-ban Montrealban olimpiai ezüstöt nyert, Eb-n volt első és második, vb-n egyszer második, kétszer pedig harmadik. A többi érmét, az országosat, a balkánit és hasonlókat nehéz volna összeszámlálni. A múlt héttől Frgić azok közé a kevesek közé tartozik, akik kétszeres Spartak-díjasok. Először 1975-ben, az Eb-arany után került a kitüntetettek listájára, idén pedig 56 évesen, a birkózásban töltött több mint 40 év után, megkapta az életműdíjat is.
• Mivel nem voltam biztos, hogy 1975-ben vagy 1976-ban kapott-e először Spartak-díjat, utánanéztem, ezért így kérdezem: vonjon párhuzamot az 1975-ös és a mostani díj között.
– Nem nehéz kapcsolatot találni a kettő között, azzal, hogy akkor azért kaptam, mert valami kézzelfoghatót értem el. Hogy egészen pontosan fogalmazzak, először azért kaptam Spartak-díjat, mert eredményes voltam, és az akkor egészen természetesnek tűnt. Hozzávetőlegesen olyannak, hogy elmentem, dolgoztam, és azután kaptam a fizetést. Az érmek és a Spartak-díj volt akkor az én fizetésem azért, amit a szőnyegen csináltam. Mondhatom azt is, hogy akkor nem tudtam felfogni, hogy mekkora értéke van ennek a díjnak, és ez a nagy különbség az akkori és a mostani között. Akkor is megküzdöttem érte, és most is, bár más síkon. Akkor csak a szőnyegen, a következő 34 évben pedig edzőként, majd a sportfórumokban községi, tartományi vagy országos szinten, de mindig a birkózás szolgálatában, mind a szövetségekben, mind klubomban, a zombori Radničkiban, ahol most klubigazgató vagyok.
• A birkózás soha nem volt gazdag, és az eredmények ellenére magasan értékelt sportág. Hogyan értékeli ezt az ellentétet?
– Érdekes, hogy tőlem így ezt még sohasem kérdezték. Nos, mindig is tisztában voltam ezzel az ellentétességgel. Mi névlegesen amatőrök voltunk. Egészen pontosan: vérbeli profik amatőr keresettel. Mivel mást nem ismertünk, azt az állapotot egészen természetesnek vettük. Ma már más a mese: aki profi sportoló, az általában annak megfelelő jövedelmet is szerez. Manapság minden gyerek, amikor sportolni kezd, láthatja az anyagi távlatot. Nekem ebben nem volt részem. Ma tudják, hogy ha olimpiai érmet nyernek, azzal valamilyen anyagi biztonságot is teremtenek, nem lesznek szociális kérdés, mint megannyi híres vagy csak jó sportolónk volt. Hála az új jutalmazási törvénynek, ilyesmi már nem fordulhat elő.
•A birkózás azon sportágak egyike, amelynek a múlt századvégi történések is gondot okoztak. Történetesen más országok birkózóinak a Szovjetunió szétesésével egyből sok erős ellenfele lett.
– Nem egészen. Legalábbis én azt vallom, hogy aki bajnok, az mindig bajnok. Voltam én annak idején a Szovjetunióban, és egy tornán zsinórban hét versenyzőjüket is legyőztem. Gondolom, így van ezzel Horváth Pista, Branko Simić, Sreten Damjanović, Törtei József és mások is.
• Azt akarja mondani, hogy a szerbiai birkózók továbbra is a korábbi eredményességgel szerepelhetnének?
– Persze. Nekünk azóta is volt képviselőnk az olimpián, a következőn még több lesz, mint Athénban vagy Pekingben volt. A szerb birkózás ugyan egy időben kicsit visszaesett, de megint erős, és biztos vagyok benne, eredményekben is kimagasló lesz. A jelen pillanatban, a felfiatalítást követően, mind a hét súlycsoportban van a nemzetközi porondra érett versenyzőnk.
• Szóval esetleg a sorsolásnál okozhat gondot, hogy több az erős és képzett rivális?
– Ez meg szerencse kérdése. Nincs sport, amelyben a szerencse nem tényező.
• A szerbiai birkózást tehát életképesnek tartja?
– Mi az hogy! Létezünk, dolgozunk, fejlődünk, és eredményesek vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy Londonra legalább négy kvótát szerzünk.
• Mióta van tulajdonképpen a birkózásban?
– Ugyanúgy, mint akkor a legtöbb gyerek, én is megpróbáltam több sportágat. Fociztam, tornáztam, súlyt emeltem, közben birkóztam is. A szőnyegre pedig 12 évesen léptem először. Elég gyorsan jutottam el a válogatottig, és 35 évesen vonultam vissza.
• Most milyen az érdeklődés a gyerekek között a birkózás iránt?
– Közrejátszik az is, hogy a tévén egyre gyakrabban látni az amerikai birkózást, és sok gyereket érdekli, hogy elsajátítson egyes fogásokat és trükköket. Szóval érdeklődés és utánpótlás van.
• A birkózásnak jó, hogy gyakran változnak a szabályok? Szinte versenyről versenyre más a meccsek időtartama, a pontozás...
– Nem jó. Mintha lennének olyan emberek, akik mással sem törődnek, minthogy naponta új birkózószabályt találjanak ki. Már sem a bírók, sem a versenyzők nem tudják, hogy mi is a szabály, érvényes-e, ami a legutóbbi versenyen volt. A legfurcsább példa erre Karelin esete, aki csak azért nem lett negyedszer is olimpiai bajnok, mert akkor éppen az ötkarikáson lépett életbe az új szabály.
• Végül a zombori sportról.
– Zombor mindig a sport erős fellegvára volt, és gondolom, bár időközben sok minden megváltozott, az is maradt. Én a sportszövetség elnöke vagyok, betekintésem van, és gondolom, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére Zombor a sportok városa lesz a jövőben is. Persze, egyes sportok, mint a női kézilabda, nehezen érhetik el az egykori szintet, de ki tudja?
