A csütörtökön kezdődő rijekai kismedencés úszó-Eb kapcsán Milorad Čavić olimpiai ezüstérmes sajtóértekezletet tartott Belgrádban, ám ahogyan feltételezni is lehetett, az összejövetelen az alaptémát az egybegyűltek csak mellesleg említették, inkább arról esett szó, hogy miért kellett Olaszországban edzenie, hogy nem kapta meg az olimpiai bizottság és az illetékes minisztérium díjazási szabályzata szerint őt megillető pénzt, hogy milyenek itt az élsportolók edzési feltételei és mi vár a jövő tehetségeire.
Čavić önmagát egy nincstelen nomádhoz hasonlította, akinek nem célja, hogy az úszásból meggazdagodjon, csupán a megfelelő előkészületi feltételeket kéri, és azt, amit itt megígértek neki. Mindenki meglepődött, amikor az illetékes államtitkár azt válaszolta, hogy 52000 eurót már kifizettek neki, a további 144-ről pedig határozat született, és csak napok kérdése, hogy mikor kapja meg. Erről utólag kiderült, hogy a minisztérium valóban átutalta az összeget a szövetség számlájára, amit azonban Čavić ebből megkapott, azt úgy adták elő, hogy szponzori jövedelem a reklámokban vállalt szerepéért.
Čavić arról is szólt, hogy biztosan rábeszéli Ivan Lenđert, hogy menjen az Egyesült Államokba, ha az úszásban érvényesülni akar, a politikusokat pedig felszólította, hogy fordítsanak gondot a sportobjektumokra is, mert a következő korosztályoknak egyáltalán nem lesz hol edzeniük.
Nem vitás, hogy Čavić nagyszerű úszó, viszont többszörösen is bizonyította, hogy mennyire naiv ember a létfontosságú kérdések eldöntése alkalmával. Hiszen egy élsportolónak az, hogy mely országnak lép fel, milyenek az edzési és haladási feltételek és hasonlók, a karrier perdöntő kérdései. Mielőtt tehát Čavić eldöntötte volna, hogy ősei szülőhazájának színeiben indul, illett volna alaposan feltérképeznie a helyzetet, mint ahogyan sokan mások (Szeles, Janić, Puljezević, Sterbik stb.) tették, amikor eldöntötték, hogy a pályafutás érdekében elmennek innen.
Čavić hitt a sportvezetőknek és politikusoknak, akik szívesen fényképezkednek a sikeres sportolókkal, az éremszerzés előtt és után minden lehetőt megígérnek, amiből később nem sok valósul meg. Čavić, ha elővigyázatosabb, mindezt tudhatta volna előre. Lehetetlen, hogy senki sem súgta meg neki, itt ne számítson azok segítségére, akik főállásban vállveregetők, ne higgyen az ígéreteknek, és ha karriert akar, akkor ott valósítsa meg, ahol azt értékelni és jutalmazni képesek és hajlandók is. Ne várjon lakást, ösztöndíjat, bőséges jutalmakat egy olyan országban, amely a többi polgárának sem tud kellő feltételeket biztosítani, amiért megannyi okleveles fiatal már összecsomagolt és élete céljait másutt próbálja meg elérni. Szinte hihetetlen, hogy nem értette meg, mi folyik ennek az országnak a sportjában az után a naivsága után, amikor a tavaszi antwerpeni Eb-n rábeszélték, hogy politikai üzenetet hordozó feliratú pólóban jelenjen meg a győzelmi emelvényen, utána pedig megbizonyosodhatott róla, hogy amit ő hazaszerető cselekedetnek hitt, azt mások csak kihasználták a saját céljaikra.
