A paraguayi Larissa Riquelmét a vb legszebb szurkolójának választották meg
A vuvuzela, a spanyolok, a gól- és videobíró hiánya, valamint a csatár- és kapusposzton is remekelő Suárez – a 2010-es labdarúgó-világbajnokság után ezek a szavak hangzottak el legtöbbször a dél-afrikai eseményekkel kapcsolatban.
Ha az 1986-os világbajnoksághoz a La Ola, vagyis a mexikói hullámzás kapcsolódik (annak ellenére, hogy egyesek már egy hetvenes évekbeli Monterrey–Tigres bajnokin látták ezt a fajta szórakozást, míg a hullám kitalálási jogát magának tulajdonítja a Seattle Mariners és az Oakland baseballcsapata, illetve a washingtoni egyetem amerikaifutball-együttese is), akkor a 2010-es vb szurkolói őrülete a vuvuzela, vagyis a darázskürt volt. Nagyon sok embert idegesített, többen kérték a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségtől (FIFA), hogy tiltsa be a használatát, ám a szervezet azt felelte, hogy a hangszer, amellyel 127 decibel erősségű hangot is produkálhatunk, a dél-afrikai kultúra és ezáltal a világbajnokság ünneplésének is része.
A spanyolok a 2008-as Európa-bajnokság után 2010-ben is a dobogó legmagasabb fokára állhattak fel. Talán valaki azt mondhatná, hogy felesleges párhuzamot vonni a két esemény között, hiszen az egyik kutya, a másik Eb, de azért nem árt, ha néhány apróságra felhívjuk a figyelmet, amelyek minden bizonnyal (fontos) szerepet játszottak az aranyérem megszerzésében. Nem mellékes, hogy a bécsi és a johannesburgi döntőben szereplő spanyol válogatottból kilencen mindkét fináléban pályára léptek. Casillas, Puyol, Iniesta, Xavi, Capdevilla, Alonso, Ramos, Fabregas, Torres voltak azok, akik mindkét esetben tagjai voltak az együttesnek, amelyet 2008-ban Luis Aragonés, két évvel később pedig Vicente del Bosque irányított. A hispánok mindkét döntőben 1:0-ra győztek: a világbajnokságon az utolsó négy mérkőzésüket minimális arányban nyerték meg (az egyeneses kieséses szakaszt kapott gól nélkül fejezték be, ami előtte még senkinek sem sikerült!), s 8:2-es gólkülönbséggel zárták a leggólszegényebb vb-t, míg az Eb-n 12:3 volt a gólkülönbségük. Mindkét tornán David Villa volt a legeredményesebb játékosuk: a kontinensviadalon négy gólt lőtt (a döntőt sérülés miatt kellett kihagynia), a vb-n ötször volt eredményes, ugyanannyiszor, mint az Aranycipőt kiérdemlő német Thomas Müller.
A vb-n a játékvezetői testület és a FIFA vezérkarának legnehezebb napja június 27. volt: a Németország–Anglia (4:1) mérkőzésen az uruguayi Larrionda és a partjelzője sem vette észre, hogy Frank Lampard lövése után a Jabulani névre keresztelt labda jóval a gólvonal mögött ért földet. Néhány órával később az olasz Rosetti és a segédje a stadionban található óriáskivetítőn azonnal láthatta, milyen rossz ítéletet hoztak, amikor megadták az argentin Carlos Tévez gólját, aki méteres lesen állt az Argentína–Mexikó (3:1) találkozó 26. percében. Ezek az események is bizonyították, hogy nagyon ideje lenne már bevezetni a visszajátszás lehetőségét egyes esetekben, főleg a világversenyeken, hiszen egy-egy vitatott szituáció megismétlése csak pár perccel hosszabbítaná meg a mérkőzés idejét, s utána a játékvezetők is nyugodt lelkiismerettel térhetnének nyugovóra, s a németeknek sem kellene most húsz éven át hallgatniuk az angoloktól, hogy a csapatoknak 2:2-vel kellett volna a félidői szünetre menniük…
A vb egyik legtöbb port kavart eseménye Luis Suárez kezezése volt a negyeddöntőben az Uruguay–Ghána mérkőzés hosszabbításának utolsó percében. Az Ajax játékosa, aki három gól lőtt, s legtöbbször az ellenfél kapusát és védőit szomorította a világbajnokságon, az afrikai együttes ellen biztos góltól mentette meg csapatát, amikor a gólvonalon állva kiütötte a játékszert. A játékvezető kiállította Suárezt, a ghánaiak pedig büntetőhöz jutottak, ám Asamoah Gyan a felső lécet találta el. A büntetőpárbajban Ghánának már esélye sem volt, amin nem kell csodálkozni, hiszen előtte csak másodpercekre voltak a haditettől, hogy az első afrikai csapat legyenek, amely a világbajnokságon bejut az elődöntőbe. Utána azonban a 11-esek biztosabb értékesítésével kellett volna ugyanezt kiharcolniuk. Gyan mentális felkészültségéről hűen tanúskodott, hogy a kihagyott büntető után a tizenegyespárbajban ismét odaállt a labda elé, és be is lőtte. Suárez nemzeti hős lett, hiszen a 119. percben azt tette, amit ilyenkor minden edző megkövetel: megakadályozta, hogy a csapat gólt kapjon. Aki másként cselekedett volna, azt minden bizonnyal a FIFA sportszerűségi díjjal jutalmazza…
Hogy három és fél év múlva Brazíliában lesz-e gólbíró, hogy a vendéglátók megszerzik-e a hatodik világbajnoki címüket, hogy Szerbia és Magyarország hányadik helyen végez majd a selejtezős csoportjában, amelyeknek még az összetételét sem tudjuk, hogy lesz-e még egy olyan állat, mint Paul, a polip volt, aki valamennyi mérkőzés előtt eltalálta a találkozó győztesét? Kérdések, amelyekre hiteles választ ma még nem kaphatunk, de 2014-ben minden kiderül. Addig pedig gólt, szambát és focis estéket!
