Idén már 11 éve lesz annak, hogy a Petričević házaspár, Radmila és Rastislav úgy döntött, végleg otthagyja a fények városát, Párizst, és hazaköltöznek Óbecsére. Dojo nevű klubjukban karate- és tai chi chuan szekció működik, de Radmila vezetésével külön csoportban test- és lélekformálással is foglalkoznak.
Az edzések helyszíne a családi ház udvarában lévő, színvonalas és otthonos edzőterem, ahol meghitt, baráti légkörben folynak az órák, amelyeket teázás és kötetlen beszélgetés követ.
– Sokoldalú sportoló voltam, úszással, vízilabdával és atlétikával is foglalkoztam, amikor 1966-ban, 24 éves koromban úgy döntöttem, vendégmunkásnak állok, és Franciaországba megyek. Viszonylag későn, csaknem tíz évvel később, baráti rábeszélésre kezdtem el karatézni. Négy év múlva fekete öves mester lettem, majd megszereztem az edzői és a nemzetközi bírói képesítést is, és 1978-ban már saját klubom volt Párizs egyik külvárosában.
Mivel meglehetősen későn kezdett ezzel a sportággal foglalkozni, nem sokat versenyezhetett, de a veteránok között 38 évesen francia bajnok lett. Rastislav azonban nem csak a karatesportban jeleskedett: mintegy tíz maratont futott le, több triatlonon vett részt, és egy 500 km-es, gyors gyaloglásos ultramaratont is teljesített.
A sportszeretet feleségére, Radmilára is átragadt, aki szintén fekete öves mester, nemzetközi bíró és edző, és ugyancsak klubtulajdonos lett. Hazatérésüket illetően kezdetben voltak ugyan fenntartásai, de férje lelkesedése ezúttal is magával ragadta, és nem bánta meg döntésüket, mert ahogy mondja: megtalálták lelki békéjüket.
– Nekem az volt az álmom, hogy a szülővárosomban alapítsak egy sportklubot. Nagyon sajnáltam az országot, amelyet bombázás és szankciók is sújtottak, és ami miatt az ártatlan gyerekek is szenvedtek. 56 éves voltam, a Pasteur Intézetben dolgoztam, amikor 2000 januárjában lehetőségem adódott korai nyugdíjba menni. Akkoriban nagyon nehéz volt idehaza, még Milošević uralkodott az országban, de mi megcsináltuk: lett Óbecsén egy edzőtermünk – mesél a kezdetekről Rastislav.
A kapcsolat Franciaország és Szerbia között persze nem szakadt meg: három fia közül a középső Párizsban maradt, de Rastislav a tavaly év végén Belgrádban megtartott karate-világbajnokságon a francia válogatott vendéglátója és szakmunkatársa is volt.
A klub legutóbb decemberben Nagybecskereken, a fejlődési rendellenességgel élők második nemzeti bajnokságán szerepelt sikerrel, amelyet a szerbiai és a vajdasági karateszövetség együttesen szervezett, valamint a munkaügyi és szociális minisztérium és a nagybecskereki önkormányzat támogatott. A rossz időjárási körülmények miatt a versenyen ezúttal mindössze három klub (az óbecsei Dojo, a nagybecsekereki és a kovini karateklub) 23 sportolója indult, akik négy kategóriában mérték össze ügyességüket: a vakok, a kerekesszékesek, a hiányzó végtagúak és az értelmi fogyatékosok kategóriájában. Ezen a versenyen egy óbecsei testvérpár, Kristina és Marko Velimirov szerepelt igen sikeresen: a 16 éves Kristina második, a 12 éves Marko első helyezést ért el. Az eredményhirdetéskor olyan leplezetlen, magával ragadó örömmel emelték magasba a serlegeket, hogy ez az edzőt is mélyen meghatotta. A vegyes házasságban született, jelenleg nevelőszülőknél élő tervérpár roppant büszke a teljesítményükre, és ezt az érzést edzőjük is osztja:
– A gyerekek két éve edzenek együtt a többiekkel: rendkívül pozitívak, elképesztő, mennyi akaraterő és szorgalom van bennük, ilyen szempontból öröm velük dolgozni – mondja róluk Rastislav.
Ernest Erko Kalač Németországban élő, montenegrói származású karateedzőnek, egykori sikeres sportolónak köszönhetően Londonban a karate első ízben lesz paralimpiai sportág. Rastislavék minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy a Velimirov gyerekek 2012-ben ott lehessenek a brit fővárosban.
