Több mint ötven éve olvasom már a lapokat, s úgy tartom, komoly gyakorlatot szereztem ebben a műfajban. Eleinte mindent olvastam, ami csak a kezem ügyébe került, idővel azonban szakosítottam magam, egyrészt az érdeklődés, másrészt az információszerzés miatt. Egészen megszoktam, hogy egyes lapokban csak egyes szerzők írásait olvasom, ami már addig fajult, hogy erős hiányérzetem van, ha esetenként egy-egy írásukat bármi okból kifolyólag „átugrom”. Egészen természetes, hogy anyalapom esetében sem teszek kivételt, de érthető okokból most csak Árok Ferit említem azok közül, akiknek a sorait kedvenceim közé sorolhatom. Nem csak azért, mert ő az egyik oka annak, hogy a sportújságírásra adtam a fejem, hanem mert nagyon hozzászoktam, hogy esetében mindig találni valami érdekeset, valami egyedi meglátást, olyasmit, amire csak ő érez rá.
Feri egész életében eredeti, edzőként is természetesen az volt, szerzőként is az. És van véleménye. Amivel lehet egyezni is meg nem is, de be kell ismerni, hogy bizonyos esetekben, ha az emberi mércék nem tudnak biztosat és megfellebbezhetetlent nyújtani, az ő véleménye az egyik lehetséges igazság a sok közül.
Árok a hétvégi rovatában felvetett egy nagyon érdekes kérdést, amire még senki sem adott választ, s gondolom, nem is fog. Mert nincs egyértelmű felelet arra, hogy mi a jobb a sportolónak és klubjának, vajon ha korán nősül, vagy pedig, ahogyan Feri mondja, „kitombolja magát”.
Az egyik edző az időnkénti, fontos meccsek vagy versenyek előtti, teljes sportolói cölibátust tartja a legjobb megoldásnak, a másik nem hisz ezekben az elméletekben, s arra tanítja versenyzőit, hogy maguk találják meg a számukra legjobb megoldást, s ahhoz tartsák magukat.
A gyakorlat azt mutatja, hogy a leggyakrabban még a kamaszkor előtt kemény edzésbe fogott sportolók nem találják fel magukat a kapcsolatokban, másrészt, főleg ha időközben nagy pénzre és hírnévre tettek szert, lehetőségeik még inkább korlátozottak. Óriási körülöttük a sürgés-forgás, s minden ujjukra száz menyasszony-jelölt is jut, hisz annyira jó partinak számítanak. A hagyományos gondolkozású anyák álmának lenni azonban nem kényelmes helyzet. Válogatni ugyan válogathat, de ki tudja ilyen körülmények között – különösen, ha nincs is kellő élettapasztalata és a sport miatt, tegyük fel, nem tett szert átlagon felüli műveltségre sem, hisz szüntelenül a labda volt mindene – meghozni a helyes döntést? Ha hasonló helyzetben melléfog egy minden hájjal megkent politikus vagy színész, akkor hogyan elvárni egy mindenben, kivéve a sportban közönséges tizen- vagy huszonéves fiatalembertől, hogy rátaláljon az igazira, aki mellett aztán még évekig nyugodtan a sportra, a dicsőségszerzésre és a pénzcsinálásra fordíthatja idejét.
A dúsgazdag élsportoló ezért könnyű préda. Nem lehet mindenki olyan, mint Roger Federer. Ő az élete nőjét még 18 évesen, a hírnevet megelőzően találta meg, s mint kiderült, éppen az a cseh lány segítette a tenisz legnagyobb magasságai eléréséhez. Nem így nagy barátja, a golfozó Tiger Woods, akinek mellesleg legtöbben még a becsületes nevét sem tudják. Ha valakit éppen érdekel, Eldricknek hívják, középső neve pedig Tont. Tehát Eldrick Tont Woods. Ő csak golfozott és golfozott, élt a lehetőséggel, hogy Amerika e sportban nyitott a színes bőrűek felé, versenyről versenyre járt, még 34. éve előtt dollárban egy milliárdot labdázott össze és sok olyan hétköznapi dologról nem szerzett tudomást, amit mi, többiek, mondhatnánk egyszerű emberek, kb. 25-ig már betéve tudunk. Woods is megnősült, majd rövidesen rájött, hogy nem csak egy nő van a világon. Ebből most komoly kára lesz, de nem dől össze a világ, és anyagi tekintetben nem megy úgy tönkre, mint például Mike Tyson, és nem csinál akkora marhaságot, mint a rögbisztár O. J. Simpson, aki végül hosszabb időre börtönben kötött ki.
Itt hívnám fel a figyelmet a másik nemre. Vajon a felvetett téma tézisei a sportolónőkre is érvényesek? Valószínűleg, bár a hagyományos gondolkozás elvei szerint, más megközelítésben.
Sok példa volt rá, hogy a sportolónők férjhez mentek, szültek, de visszatértek a küzdőtérre, és ugyanolyan sikeresek voltak, mint korábban. Sokkal több azonban a hírnevesek között arra a példa, hogy házasságaik nagyon gyorsan hajótörést szenvedtek, hisz tapasztalatlanságuk révén téves párra futottak, vagy pedig egyszerűen nem tudták felfogni, hogy az élet más törvények szerint folyik, mint a meccs. A legszembeötlőbb példa a teniszezőnőké. A legsikeresebbek ugyanis annyit keresnek, hogy még véletlenül sem tudják eldönteni, értük, vagy pedig bankszámlájuk miatt van számos udvarlójuk. Szinte nincs is teniszezőnő, aki legjobb sportolói éveiben ment férjhez, s azután is a sportág csúcsán maradt. Az idősebbek még emlékeznek Chris Evert viharos házasságaira, a fiatalabbak meg arról hallottak, hogyan tartott például Justine Henin és Arantxa Sanchez frigye szinte csak napokig. Steffi Graf, Szeles Mónika és sok más teniszezőnő csak a karrier befejeztével lelt férjre, egyesek pedig, amint megismerték a szerelmet, elfelejtették a teniszt. Nagyon érdekes példa erre a cseh Nicole Vajdišova, aki egyik napról a másikra eltűnt a teniszből, s nagyon valószínű, hogy ez a sors vár Ana Ivanovićra is. Lehetetlenség elfelejteni teniszezni, mint ahogyan korcsolyázni vagy kerékpározni is. Amikor ugyanis egyik–másik, jóval a tizedik szülinapja előtt kemény munkára fogott lány rájön, hogy nem csak tenisz van a világon, azután már szinte kár erőltetni a sportot, akkora a lelki változás.
