A sportújságírásban a legfontosabb, hogy a számok pontosak legyenek. Nem ér semmit a gyönyörű nyelvezettel megírt riport vagy interjú, és különösen nem a beszámoló és a hír, ha pontatlan számadatokat tartalmaznak, vagy pedig ha hiányzik belőlük a legfontosabb szám, amely körül minden forog.
Hogy nézne ki például egy meccsjelentés, amely nem tartalmazza a végeredményt? Vagy éppen az nem derül ki, hogy mekkora távolsággal is ugrott sánccsúcsot a síugró, vagy milyen eredménnyel döntött világcsúcsot az atléta vagy az úszó. Sajnos, ilyen drasztikus esetekre is volt példa a múltban, sokkal gyakoribb azonban a hozzávetőleges adat, amikor az olvasás után nem lehetünk benne biztosak, hogy melyik számot vagy számokat kellett volna tartalmaznia a különben nyelvtanilag hibátlan és stílusa szerint élvezhető írás. Sokszor ugyan kissé túlzott számhasználattal is találkozhatunk, de még mindig jobb azt is tudni, hogy melyik percben történt pl. a nagy fordulat a kosárlabdameccsen, minthogy nem értesülni róla, hogy hány pontja van a Formula–1 éllovasainak az éppen aktuális futam után.
Nos, sportújságírás létezik többféle. Az amerikai stílus például szereti a számokat és a frappáns adatokat, míg a közép-európainál a mese a fontos. Az, hogy legyen minél érdekesebb, a nyilatkozat legyen minél jópofább, és nem mutatkozik nagy szükség arra, hogy a szerző a riválissal, esetleg az azonos csoportokon belüli további meccsekkel is foglalkozzon. Ha valaki ezt nem hinné el, csak látogassa meg a honlapokat, és meggyőződhet, hogy nincs itt tévedés.
A legfurcsább azonban a balkáni. Nem nagyon fontos, hogy a mese valami csodás legyen, a nyelvezettel sem kell éppen mindig bajlódni, a szerző pedig esetenként olyan számokat válogat ki állításai alátámasztására, amelyek vagy nem a legfontosabbak, vagy pedig amelyekről kiderül, hogy nem is pontosak. Vagy azért, mert nem vette magának fáradságot, hogy utána járjon, vagy pedig mert véleménye szerint a valós adatokra nem építheti a mesét, és tudatosan a pontatlant használja.
A múlt hétvégén egy napon, szinte perceken belül futottam rá két ilyen apró, nem hiteles, de szurkolónak jól hangzó „csalásra”. Az elsőt Belgrádban sütötték el, állítva, hogy Asmir Kolašinac súlylökő 20,52 métere az idény tizedik legjobb fedett pályás eredménye. A tizedik, ugye, sokkal jobban hangzik, mint a tizenegyedik. Csakhogy a másik az igazi szám. Zágrábban azt találták ugyanakkor állítani, hogy Blanka Vlašić magasugrónő németországi 206 centimétere teremben minden idők harmadik legjobbja. A harmadik, ugye, jobban hangzik, mint a negyedik. Csakhogy ismét a második szám a helyes!
