Gyenes Emánuelt mindenki csak Manyként ismeri. A szatmárnémeti fiatalember 2001-ben kezdett el versenyezni a román bajnokságban, 2007-ben vett részt az első Dakarján, még Afrikában. Akkor kilencedik volt az újoncok között. 1984-ben született, s fő jellemzője az, hogy feleakkora, mint a mi szabadkai hősünk, Saghmeister Gábor. Palicson találkoztunk vele, ahol Gáborral és a szlovén Miran Stanovnikkal együtt ünnepelték meg azt, hogy 2011 is sikeres esztendő volt a számukra. Many ugyanis a 18. helyen ért a célba. Nem semmi!
• Neved hallatán az idén kapták fel igazán a fejüket az itteni emberek, hiszen erdélyi magyar létedre a 18. helyen végeztél. Brassói szponzorod volt. Ő mit kért tőled? Csak azt, hogy fejezd be?
– A Vectra csapatban 2009-ben kezdtem el motorozni. Számított a befejezés is, de mondták, hogy csak húzzam, ahogy bírom. Az idei versenyre egyébként Tunéziában készültünk, az ottani világkupaverseny kiváló tréningnek illett be.
• 27 éves vagy, a Dakaron viszont nem árt a tapasztalat, a megfontoltság és az elővigyázatosság. Te hogy állsz a „fiatalság-bolondság” mondással?
– 2009-ig nagyon vakmerő voltam, de az akkori balesetem – egy quados porfelhőjében ugyanúgy száguldottam – észhez térített. Az idén is voltak hasonló szituációk, de végig az járt a fejemben, hosszú ez a verseny.
• Tehát a dakaraos tapasztalat a fontos?
– Úgy van. Amikor először indultam, csak a befejezés érdekelt.
• Milyen motorokkal indultál ezeken a megmérettetéseken?
– Az első két évben 650-es KTM-mel, majd átváltottam 690-esre. Most ismét váltás jön, jövőre 450-es lesz a felső limit.
• Gábor hozzád képest óriás. Nem nehéz tartanod azt a 200 kilós monstrumot?
– De bizony! Nekem nagyon nehéz volt, de ilyenek voltak a klubomban. Az idei világbajnokságot még ezzel hajtom le, de máris veszélyben van az első, líbiai verseny az ottani helyzet miatt.
• Krosszban kezdted a pályafutásod?
– Én abban soha nem szerepeltem. Enduróban versenyzek, amelyben már négyszeres romániai bajnok vagyok.
• Mekkora előnyt jelent az, hogy te mégis hegyes területen élsz?
– Az én környékemen kevesebbet motorozok, meg homok sincs. Inkább Brassóban vagyok, ott viszont ideális körülmények vannak az enduróra.
• Mennyire támogatják Romániában ezt a sportágat?
– Hasonló a helyzet, mint Szerbiában és Magyarországon. Kevés a szponzor. Nekem a Vectra sokat segített, amely a szereplésem költségeinek mintegy 90 százalékát fedezte.
• Milyen volt a visszhangja a helyezésednek? Félamatőrként ennél jobbat már nem nagyon lehet elérni.
– Velem együtt mindenki nagyon elégedett volt az eredménnyel. Már a bukaresti repülőtéren sokan vártak, Szatmárban a polgármester fogadott, s megadták a módját.
• Mi a véleményed arról, hogy idén sem volt magyarországi résztvevő?
– Én is meglepődtem, amikor a rajtlistán idén sem találtam magyarországi versenyzőt. Beszéltem többjükkel, és mindannyian azt mondták, elfogyott a pénz, s Magyarországon egyszerűen nem lehet támogatót találni. A Vectra nélkül én sem jutottam volna ki, de véleményem szerint ha mégy, és keresed a támogatókat, végül sikerülhet.
• Jövőre is indulsz. Hogy lehet felülmúlni ezt a mostani 18. helyedet?
– Mindenki javítani akar a helyezésen, én is. Ehhez azonban rengeteg edzés kell. Most a szerencse is mellettem volt, hiszen egyetlen balesetem sem volt, s a motorom is tökéletesen működött. Azzal tisztában vagyok, hogy a legnagyobb gyári csapatok mellett lehetetlenség nyerni, de pár éven belül az első tízben szeretnék végezni.
• Ebben sokat segíthet neked az, hogy a 450-es motorok 40-50 kilóval könnyebbek.
• Az én 65 kilogrammomhoz képest rengeteget. Ha ránézek Gáborra, kétszer akkora, mint én, s neki is szenvednie kell a 690-essel, amikor beragad egy homokdűnébe. Képzeljenek el engem!
