A közelmúltban érkezett haza első világversenyen szerzett aranyérmével Szántó Lívia tekéző: a tallinni világkupa ifjúsági mezőnyének a legjobb és a legszebb versenyzője is ő lett.
A 22 éves sportoló 2001-ben kezdett el tekézni szülővárosában, és sokáig a Jedinstvo Tekeklub színeiben versenyzett. 2008 óta a szabadkai Pionír Tekeklub tagja, de továbbra is Törökbecsén edz.
Szántó Lívia. Fotó: a szerző
• Mi volt a klubváltás oka?
– A váltásban elsősorban az motivált, hogy egy olyan világszínvonalú csapathoz tartozzak, ahol igazán jó eredményeket lehet elérni. Ezt a döntésemet az elmúlt időszak igazolta is. A törökbecsei csapat is erős volt, de Szabadkán másképp értékelik az eredményeket – ennek köszönhetőek a kiváló szereplések a világversenyeken.
• Az észt fővárosban a te nyakadba került az aranyérem. Számítottál ekkora sikerre?
– Nem dédelgettem nagy álmokat, csak a célközelben fogott el a lámpaláz – felejthetetlen élmény marad számomra ez a verseny. Pedig ezért az aranyéremért nem játszottam olyan jól, mint 2009-ben a felnőtt-világbajnokságon, ahol 610-es átlagom volt. Ott jobb formában voltam, mégsem lett belőle érem. Örülök a mostani aranynak nagyon, de az eredményem jobb is lehetett volna…
• Jövő májusban még az ifjúsági világbajnokságon fogsz versenyezni, de ezt követően már a felnőttmezőnyben lesz a helyed. Ehhez kapcsolódóan milyen ambícióid vannak?
– Valójában én már most is versenyzek felnőttmezőnyben, világversenyeken. Hétfőn megyek Apatinba a felnőttválogatott előkészítőjére. A tekeválogatott edzője itt válogat majd tartalékos kerettagokat, így elméletileg akár én is bekerülhetek a felnőttcsapatba.
• Alkatodnál fogva más sportban is lehettél volna sikeres. Miért épp a tekézést választottad?
– Kiskoromban sok mindent kipróbáltam, zongoráztam, énekkarban énekeltem, táncoltam, tornáztam. A legjobb barátnőm anyukája és nagypapája is játszott valamikor a törökbecsei Jedinstvóban, majd a barátnőm is elkezdett edzeni, és sokat mesélt nekem a tekepályáról. Kíváncsiságból én is elmentem egy edzésre. Akkor még Makra László edző foglalkozott a gyerekekkel, ő beszélt rá, hogy maradjak. De különös módon vannak a tekéhez kapcsolódó halvány emlékeim egészen kicsi koromból is: két-három éves lehettem, a szüleim gyakran eljártak hétvégén moziba, színházba vagy tekézni. Egy este nem jött el a nagymamám vigyázni rám, ezért a szüleim elvittek a tekepályára. Halvány emlékként él bennem, ahogy apukámmal a kettes pályán fogtuk és gurítottuk a golyót. Ez megmaradt bennem, pedig egy ilyen kisgyerek nem nagyon emlékezhet…
• A szüleid eljárnak a versenyeidre?
– Apukám néha eljön velem a versenyekre, de csak azért, mert fuvaroznia kell. Valójában már az első mérkőzések után megtiltottam nekik, hogy megjelenjenek a versenyeimen, mert zavar a jelenlétük, ugyanis folyamatos bizonyítási kényszer gyötör, ha ott vannak, és pont emiatt nem szerepelek jól.
• Alig egy hónapja átvetted Makra László edzői munkáját is. Ez a feladat mit jelent számodra?
– 10 és 16 év közötti gyerekekkel foglalkozom, és bár időigényes és fárasztó munka, nagyon szeretem. Ha máshol dolgoznék, ott nem tolerálnák az edzőtáborokat, versenyeket, így viszont továbbra is a tekézésre és a válogatottra tudok összpontosítani, és meg is élek belőle.
• Ennyi idő alatt felismerhető a tehetség a gyerekekben?
– Igen, nagyon sokat elárul a gyerekek hozzáállása: ahogy megfogják a golyót, ahogy az edzésekhez viszonyulnak…
• Mit gondolsz, te meddig fogsz versenyezni?
– A tekében akár 50 évesen is lehet versenyezni. Nem tudom, én meddig fogom ilyen intenzitással csinálni, mert már érzem a testemen, hogy tíz év után kezd fáradni. De egyelőre nem adom fel, szerintem még 6-7 évig versenyezni fogok. Sokan azt hiszik, ez egy könnyű sport, de nem az: én egy másfél órás edzés alatt minimum 150 golyót gurítok, ehhez komoly erőnlét kell.
• Tallinnban nemcsak a legjobb, de a legszebb ifjúsági női versenyző is te lettél…
– Arra egyáltalán nem számítottam, hogy az osztrák tekézők és edzők engem szavaznak meg a legszebbnek, bele is pirultam… Egy nagy csoki volt a jutalom. Ez a verseny csupa meglepetés volt számomra!
• Mi szerepel most a versenynaptáradban?
– A hétvégén Romániában barátságos válogatottmérkőzések lesznek a felnőttek és kadétok számára, majd jön az országos bajnokság. Márciusban Németországban kerül sor a Bajnokok Ligájának elődöntőire és döntőjére.
• Mikor és hogyan pihensz?
– Pihenésre nyáron jut egy kevés idő, de én a gyerekekkel való foglalkozást is szabadidős tevékenységnek, felfrissülésnek tekintem. Valamelyik nap is például egy kicsit rosszul voltam „behangolva”, de lementem a pályára a gyerekekhez, és egyből jobb kedvre derültem tőlük. Van egy nagyon jó, megbízható baráti köröm is, mindig számíthatunk egymásra, és pszichikailag is sokat segít a közös lazulás a társaságukban.
• Szakács szerettél volna lenni, mégis cukrász lett belőled. Mit művészkedsz a konyhában?
– Inkább főzök, mint sütök. Amióta befejeztem az iskolát, nem is vagyok oda a süteményekért, telítődtem az édes ízekkel. Már az általános iskolában eldöntöttem, hogy szakács leszek. A beiratkozás napjának reggelén is így gondoltam, de az iskolában már a cukrászatot karikáztam be. Egy belső hang szólalt meg bennem, és én általában hallgatok a megérzéseimre.
