Szerbia fővárosában vasárnap befejeződött a birkózó-Európa-bajnokság, amely azért mindentől függetlenül a legtöbb résztvevőben és nézőben is emlékeket ébreszt majd a jövőben. A sportág legjobb ismerői arról jegyzik meg majd, hogy Szerbia az olimpia évében hajlandó volt megszervezni egy olyan versenyt, amelyről eleve tudták, hogy komolyan foghíjas lesz benne a mezőny, de a szerbiai birkózás kezdeteinek 100. évfordulója kapcsán kapóra jött a rendezvény egy olyan nemzetnek, amely immár alig van fenn a sportág világtérképén. Emlékeikbe vésik a fiatal versenyzők is, hiszen ettől jobb éremszerzési lehetőség nemigen adódik nekik a következő években, s olyan nemzetek is aranyéremmel térhettek haza, amelyeknek alaposan át kell böngészniük a történelemkönyveket, hogy hasonlót találjanak benne. Ilyen például a norvég, a svéd, a lengyel, a német és egy magyar fiatalember révén a szlovák is, s amellett, hogy sok sikert kívánunk nekik, nyilván egy újabb olimpiai ciklusnak el kell múlnia ahhoz, hogy ezen országok zászlai ismét a legmagasabban lengjenek majd.
Az, ami a legtöbbekben ellenszenvet váltott ki, az a sorsolás volt. Kiderült, hogy az egyébként az azeriek által kidolgozott számítógépes rendszerrel pontosan úgy lehet manipulálni a párosítást, mintha puszta kézzel és készakarva rendeznék az egészet. A hazai pálya előnye mindig volt, és lesz is, a játékvezetők és bírók tudatában ott lapul, s mindez rendjén is van egy bizonyos pontig, de esetünkben a FILA-nak komolyan el kellene gondolkodnia azon, meddig lejthet a hazai pálya, különben a sportág maradandó károsodást szenvedhet. Az olyan, birkózásban kis országnak számító közegnek, mint Szerbia, gyógyírként hat egy-egy ilyen érem, de gondoljunk bele, ha a látottak, tapasztaltak alapján az oroszok, azeriek, törökök, vagy épp az irániak vérszemet kapnak: garantálom, hogy minden súlycsoportban döntősük lesz, de legalább éremközeli szituációjuk, s aztán fújhatunk, mint a házi cica, akinek a helyére ültünk a karosszékbe.
A rossz szabályokat azonban a világszövetség fejesei hozzák meg, ők azok, akik szemet hunynak a visszásságok felett. Szerény véleményem szerint mindez nem változik mindaddig, amíg Raphael Martinetti ül az elnöki székben, aki minden világversenyen mindenkit kitüntet (de ő is tucatjával kapja az elismeréseket), s valahányszor elismétli, „ez volt eddig a legszebb, a legjobb”.
Nos, a belgrádi Eb-ről is hasonló szuperlatívuszokban beszélt, pedig ez a kontinensviadal minden volt, csak nem a legjobb. Felesleges felsorolni a hiányosságokat, de az felett csak nem lehet szemet hunyni, hogy majd két napig szét volt esve a számítógépes rendszer, s szinte lehetetlenség volt normálisan követni a történéseket a kötöttfogásban. Arra mintha nem is számítottak volna (?!), hogy újságírók is lesznek ezen a versenyen, de ha már a firkászoknál tartunk, úgy önkritikát kell gyakorolni a honi sajtónak is, mert autista módjára szemet hunyt azon tény felett, hogy ez mégiscsak másodosztályú versenyre sikeredett, mert például a magyarok csak kötöttfogásban négy újonccal, két Európa- és egy világbajnok nélkül jöttek le, az azeriek pedig négy világbajnokot hagytak otthon. Ennek fényében enyhén ízléstelen például Davor Štefaneket az olimpiai aranyéremmel együtt emlegetni, hiszen könnyen megtörténhet, hogy a szabadkai fiatalember már az olimpiai selejtezőkre sem bír lefogyasztani, de ha igen, ilyen teljesítménnyel még csak London közelébe sem szagolhat. Az öntömjénezés azonban még mindig elmegy a tájainkon, a szakavatatlan újságírók téves képet festenek le a szerbiai birkózásról, amely, ha így folytatódik, bizony néhány év múlva a feledésbe merül. Ettől sokkal több munkára lenne szükség, erős klubokra, jó és fanatikus szakemberekre, ügyes sportdiplomatákra meg bírókra. Mert nem elég csupán megszervezni az egész éves felkészítést, a magaslati felkészülést, az orosz, amerikai, azeri és magyar edzőtáborozást, jó emberanyag is szükségeltetik az eredményhez.
Visszatérve tehát a belgrádi Eb-hez, az a legjobb esetben is csak elégséges osztályzatot kaphat. Lesz azonban idejük a szervezőknek gondolkodni, mert a nagybecskereki két korosztályos Eb és a mostani felnőtt megmérettetés után néhány évig nem fog országunkba látogatni a birkózókaraván. Ha csak Martinetti úrnak nem a csevap és a szilvapálinka a kedvence...
Az utolsó versenynap érmesei, kötöttfogás, 66 kg: 1. Frank Stabler (Németország), 2. Georgian Carpen (Románia), 3. Ove Mathias Günther (Svédország) és Iszlam-Beka Albiev (Oroszország). 74 kg: 1. Roman Vlaszov (Oroszország), 2. Manuchar Tskhadaia (Grúzia), 3. Alekszandr Kazakevics (Fehéroroszország) és Arsen Julfalakyan (Örményország). 84 kg: 1. Hriszto Marinov (Bulgária), 2. Damian Janikowski (Lengyelország), 3. Lőrincz Viktor (Magyarország) és Zsan Belenjuk (Ukrajna).
Csapatversenyben, szabadfogás: 1. Oroszország 60, 2. Grúzia 52, 3. Bulgária 49... 7. Magyarország 27 pont (Szerbia 0 ponttal az utolsó). Nők: 1. Ukrajna 67, 2. Oroszország 53, 3. Svédország 31... 13. Magyarország 9... 22. Szerbia 3 pont stb. Kötöttfogás: 1. Oroszország 45, 2. Ukrajna 36, 3. Azerbajdzsán 34... 6. Magyarország 26... 13. Szerbia 14 pont stb.
Az első olimpiai kvalifikációs tornát április 20–22. között rendezik meg Szófiában.
