Valamivel több, mint fél éve van hivatalban az újvidéki városi kormány, de nagyon nehéz megmondani, hogy tett-e bármi érdemlegeset is a város sportjáért. Lehetséges, hogy nagyon sokat nem is tehetett, ám ha mégis fordított rá időt, erőt és figyelmet, azt biztosan nem a klubok igényének, szükségeinek és vágyainak megfelelően tette, és az elvégzettekkel nem is dicsekedett el a közvélemény előtt.
A sporttal megbízott felelős, mondhatnánk, városi sportminiszter, köztudottan művelt, jól nevelt és kimért politikus, azonkívül zenészként is karriert futott be, viszont amióta sportfelelős, például egyszer sem hívott össze sajtóértekezletet, alulírottnak nincs róla tudomása, hogy hivatalosan fogadott volna sportolókat, amire szolgálata meghívót küldött volna a sajtó képviselőinek tudósítás céljából (a tájékoztatási szolgálaton is múlna?), és nem is volt jelen több esetben olyan eseményeken sem, amelyek elvben a város sportja szempontjából fontosnak nevezhetők.
Meccsekre azonban néha jár, viszont két hete például nem tette tiszteletét a szerb röplabdakupa négyes döntőjén, amikor az utóbbi évtizedek legsikeresebb városi klubja, a Vojvodina rendező volt és a serlegre pályázott (ahogyan a végén kiderült: sikertelenül).
A sportminiszter azonban ugyanaznap ott volt a Vojvodina–Partizan bajnoki kosárlabda-mérkőzésen. Amikor a röplabdaklub egyik alkalmazottja – egyébként a miniszter nem is távoli rokona – rákérdezett, hogy miért nem nézett be hozzájuk, hisz szívesen látták volna, azt válaszolta, hogy nem mehet el akárhova. Rájött ugyan azonnal, hogy reakciója kicsit érzéktelen volt, mosolyogva hozzáfűzte, hogy csak viccelt, de igazi magyarázattal mégsem szolgált.
Közben a város jelesebb klubjai, kivéve a Vojvodina foci- és kosárlabdaklubot, kiszámították, hogy ha a város tetemesnek hangzó évi egymillió euróval segítené meg együttesen a röplabdázókat, a kézilabdázókat, a sportlövőket, az atlétákat, a vízilabdázókat, az evezősöket, a kajakosokat, a birkózókat, a hokizókat, az asztaliteniszezőket stb., ezek – állításuk szerint – egészen biztos halomra szállítanák a titulusokat. Ha valakinek a millió továbbra is soknak tűnik (mert a klubonkénti 50–100 ezer mégsem az, hisz kevesebb, mint amennyit az éppen kieső kosárlabdaklub egy-egy „használt”, de nem hasznos játékosra költött), járjon utána, hogy a város mennyivel támogat egyebeket.
