Szerbiában, akárhányszor is változik a hatalmi garnitúra, s állítólag erősödik az európai irányzat, továbbra sem múlhat el semmi burkolt vagy burkolatlan, szándékos vagy véletlenszerű nemzetieskedés nélkül. Mint tudjuk, ennek esetenként kellemetlen következményei vannak a más nemzetekhez, a kisebbségeikhez tartozókra nézve, más alkalommal viszont még a saját nemzetét hagyományosan dicsőítő külföld is értetlenül áll az itteni büszkeség szükségtelen megnyilvánulása előtt.
Jól ismertek azok a példák, melyek szerint egyes hatalmak egyes helyeken fejleszteni óhajtották az idegenforgalmat az ágazat bevételének növelése érdekében, viszont a „beszélj szerbül, hogy az egész világ megértsen” mondás alapján nem mutattak hajlamot arra, hogy a különböző táblákon olvasható információ ne csak cirill betűvel legyen feltüntetve. Az annyira hirdetett turistacsalogatót még véletlenül sem lehet helyenként latin betűkkel látni, nemhogy idegen nyelven, hogy az arra tévedő külföldi, akinek a pénze nagyon kellene, bármit is megértsen vagy utazása alkalmával a helyes útirányt választhassa.
A magyarázat ilyenkor úgy hangzik, hogy mások is mindenütt a világon a saját írásmódjukat használják, így senkinek sem lehet ellenvetése, hogy itt ápolják a nemzeti hagyományt. Nem segített és lehetetlen volt a nemzetieskedőket meggyőzni azzal sem, hogy könnyen bizonyítható, a világ más, civilizált tájain éppen fordítva gondolkoznak és cselekednek. Az USA-ban, elsősorban Floridában és Kaliforniában senkit sem zavarnak a spanyol nyelvű feliratok, Görögországban, Japánban, Kínában, az arab országokban és másutt is minimum annyit hódít az angol, hogy az idegen megértse hol van, merre menjen, mit egyen és mit tekintsen meg a történelmi és egyéb látványosságok közül.
Sportrendezvények alkalmával egyetlen szervezőnek sem azon jár az esze, hogy a vendégeket a saját nyelvével és nemzeti büszkeségével zavarba ejtse. Emlékezzünk csak vissza például a nagy versenyek kabaláinak nevére. Az 1984-es Los Angeles-i olimpián a Sam nevű sas volt az, négy évvel korábban Moszkvában Misa medve, a spanyolországi foci vb-n Naranjito stb. Még a kommunista Jugoszláviában is a spliti Mediterrán-játékokon a semleges és mindenkinek érthető Adrianára, a szarajevói téli olimpián is Vučkora hallgatott a kabala. Nem lesz így az idei belgrádi Universiadén, amelynek szervezését elég sok botrány övezte, hisz a szavazók a „döntőbe” jutott Srba, Cvrle és Dživdžan között választhattak szabadon, holott lehetett volna például Sava, Dunavko, Avalko vagy hasonló is. Talán legyen mellékes az is, hogy a külföldiek zöme e három egyikét sem tudnák helyesen kiejteni a túltengő mássalhangzók miatt és legjobb esetben is például Serba és Cverle lenne belőle. Nos, nem a ciripelésre utaló Cvrle vagy a veréb török megfelelőjét jelentő Dživdžan nyert, hanem éppen a rendező ország többségi nemzetére utaló Srba. Holott a kabala sehol sem volt még Amerigo, Britton, Catalano, Deutschi, Nipponi, Hellaszosz, Italiano vagy valami hasonló, és egészen biztos, hogy nem is lesz.
